Ezt olvasta már?

0

Már több mint négyezer kismama munkába állását tette lehetővé a bölcsődei támogatás

Továbbra is pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra a kisgyermekes szülők. A program keretében biztosított lehetőséggel az elmúlt másfél évben már több mint négyezren éltek.


hirdetés

Az országos szinten rendelkezésre álló közel 8 milliárd forintos keret összesen akár 7 ezer kismamát segíthet visszatérni a munka világába - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

 

A szaktárca az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében ismertette: a kormány intézkedéseinek eredményeként a világjárvány kitöréséig folyamatosan javult a kisgyermekes nők munkaerőpiaci helyzete. A 6 év alatti gyermek nevelése mellett kereső tevékenységet végző nők száma tíz év alatt ötödével nőtt, foglalkoztatási szintjük így 65-ről 72 százalékra emelkedett. A kismamák munkába állásához elengedhetetlen, hogy gyermekeik napközbeni ellátásáról könnyen elérhető, anyagi lehetőségeihez igazodó módon tudjanak gondoskodni.

A kormány folyamatosan dolgozik a 3 év alatti gyermekek napközbeni felügyeletét segítő intézményrendszer fejlesztésén, a bölcsődék és bölcsődei férőhelyek számának növelésén. A munkahelyi vagy családi bölcsődei díjhoz nyújtott anyagi támogatás a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2022 nyaráig nyújt átmeneti segítséget a magyar családoknak.

Bodó Sándor elmondta, a legfeljebb havi 40 ezer forint támogatást azok a munkába visszatérő szülők kaphatják, akik gyermeküket a munkavégzés idejére nem önkormányzati fenntartású, hanem családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el. A 20 hetesnél idősebb gyermeket nevelő szülők akkor vehetnek részt a programban, ha olyan településen vagy kerületben élnek, ahol nincs önkormányzati fenntartású bölcsődei ellátás, vagy az igénylők száma meghaladja a rendelkezésre álló férőhelyeket, emellett van bankszámlájuk és hozzáférnek az ügyfélkapuhoz.

Egy szülő több gyermek után is részesülhet támogatásban. Ha a gyermek elhelyezéséért fizetett díj 40 ezer forintnál kevesebb, akkor a támogatás összege megegyezik a bölcsődei havidíj összegével, ha több, akkor a szülőknek csak a különbözetet kell megfizetniük. A támogatás iránti kérelmet a szervezet honlapján kifejezetten erre a célra létrehozott felületen keresztül a Magyar Államkincstárhoz kell benyújtani - tájékoztatott az ITM.

 








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Kémjátszma: Orbán Viktor folytatja a kádercserét

Megjelent a Magyar Közlönyben a miniszterelnök újabb határozata.

Vérfagyasztó gyilkosság: halálra verte a féltestvérét egy 14 éves vámospércsi fiú

A kislány segítségére egy szomszéd sietett, de már túl késő volt addigra.

Telitalálat a Skandináv lottón: valaki felfoghatatlanul gazdag lett szerda este

Szerda este volt egy héttalálatos szelvény a Skandináv lottón, így egy szerencsés magyar több mint 72 millió forinttal lett gazdagabb.

Mi lehet a fartáji fájdalom oka? Így jelez a porckorongsérv

A fartáji fájdalom nehézségeket okoz a mindennapi életben, és amennyiben nem olyan egyértelmű az oka, mint például egy fenékre esés,...

Ez a NER-es infláció – Rogánék engedélyezték a 17,6 százalékos áremelést a Balásy-cégbirodalomnak, amely így újabb kijátszott milliárdokhoz jutott

Az állami szektor kommunikációjára felkent csoport trükkös árazási gyakorlata még Polt Péternek is feltűnt, a legfőbb ügyész...

Fontos bejelentés érkezett az MVM-től, ennek sokan fognak örülni

Az MVM Mobiliti újabb húsz helyszínen létesíthet elektromos töltőállomásokat az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz pályázati...

Kiderült meddig viselheti a koronát a rákbeteg III. Károly király?

III. Károly király 2022. szeptember 8. óta uralkodik az Egyesült Királyságban és további 14 nemzetközösségi királyságban. A 75 éves...

Nekünk kellene megakadályozni, hogy szószékhez jusson Orbán

„Végtelenül helytelen és elfogadhatatlan, hogy a mi közös pénzünkből fenntartott MCC egy szélsőjobbos kampányrendezvényt szervez...

0

Sport

Kiderült, mit jelent Araujo piros lap utáni kézmozdulata.

Élesen kivehető volt, hogy nem csak az idegességtől remegett a kiállítás sorsára jutó dél-amerikai keze, hanem valamit igyekezett jelezni.

Rasszista megjegyzés miatt bocsátotta el szakértőjét a tv-csatorna

A spanyol Movistar Plus+ elbocsátotta a szakértőként alkalmazott German Burgost, aki a Barca ifjú tehetségére, Lamine Yamalra tett rasszista kijelentést néhány napja.

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

A Real Madrid megint elképesztő csodát vitt véghez a Bajnokok Ligájában. Thomas Tuchel és Lőw Zsolt megmentette a Bayern Münchent.

A Sepsi elnöke elárulta, mennyi pénzt kapnak a magyar államtól

Diószegi László a román Digisportnak adott telefonos interjút.

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

Vastapssal búcsúztatták Barcelonában a 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes teniszezőt.

Kritikák Szoboszlairól: Marco Rossi is elmondta a véleményét

Az utóbbi hetekben több kritika is érte Szoboszlai Dominik játékát. A magyar válogatott csapatkapitánya a Liverpool Atalanta elleni, múlt csütörtöki […] A Kritikák Szoboszlairól: Marco Rossi is elmondta a vélemén

Nyíregyháza-Ferencváros: óriási hangulat lesz

A MOL Magyar Kupában április 24-én a Nyíregyháza a Ferencvárossal találkozik. A találkozóra nagyon gyorsan elfogytak a jegyek. A Szpari […] A Nyíregyháza-Ferencváros: óriási hangulat lesz bejegyzés először nb1.h

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

A csoportmérkőzésekre még csak-csak visszafogták magukat a szervezők, de ami utána jön az felér egy lórúgással. Akár 1 millió forintba is kerülhet egy rövid olimpiai kirándulás.

A Fradi játékosának nagy pofon volt, hogy kimaradt Marco Rossi csapatából

Botka Endre szerint a Paks remeklése pluszenergiákat hozott ki a Fradiból.

A legjobb Liverpool érkezik Bergamóba

Az Atalanta trénere legalább is erre készül

Mbappé megválaszolta, meggondolta-e magát a jövőjét illetően a Barca elleni siker után

A francia világbajnok támadó szeretne BL-t nyerni a PSG-vel.

Rákkal küzdött, és meggyűlölte második hazáját az olimpiai bajnoknő

23 év hallgatás után törte meg a csendet az 1996-os atlantai olimpia győztese.

0

Bulvár

Átlagos magyar nyugdíj: a XII. kerületben 315 850 forint, a Kisteleki járásban 173 560 forint

2024. januárban az öregségi nyugdíj átlagos összege Budapesten 275 667 forint volt, ami az országos átlagot 45 ezer, a legalacsonyabb vármegyei értéket, Bács-Kiskun vármegye átlagát 70 ezer forinttal haladta meg.

Katalin hercegné állapota rosszabb lehet, mint gondoltuk – Vilmos herceg lemondta a programjait.

Katalin hercegné állapota aggasztó lehet, ugyanis Vilmos még októberre sem vállal nagyobb utazásokat.

Hirtelen betoppant a pesti kávézóba Antonio Banderas, és kérette a tulajdonosnőt

Antonio Banderas egyszer csak benyitott a híres pesti kávézóba, hogy beszéljen a tulajdonossal.

Izrael meglépte, amitől tartott a világ, Irán nagyon súlyos állítást tett közé

Hiába az amerikai figyelmeztetés, a Közel-Keleten a világ szeme.

Talicskával tolták ki a pénzt a megszűnt szuperkórházból – Polt Péter szerint ebben sincs semmi gyanús

Kocsis Máté felesége havi félmilliós fizetést kapott igazgatósági tagként, ami a Fidesz frakcióvezetője szerint teljesen helyénvaló volt. Vadai Ágnes a DK parlamenti képviselője a 444.hu cikke alapján kérdést te

„Szia! Itt az új számom!” – újabb átverésre figyelmeztet a rendőrség

A csalók már a Whatsapp üzenetküldő alkalmazáson keresztül is próbálkoznak.

Bejelentést tett az MVM, ez az egész országot érinti

A fejlesztés 2024 végéig megvalósul.

Ennyi pénzre van szüksége havonta egy átlagos magyarnak a megélhetéshez - A szűkös és a gondtalan élethez szük...

Megkérdezték a magyarokat, mennyi pénzre van szükségük a mindennapi élethez.

Támadás Izrael ellen: ezúttal betaláltak a rakéták, súlyos sérültek is vannak

A Hezbollah Libanon területéről lőtt ki rakétákat, 14-en megsebesültek a becsapódás után.

Az ATV élő adása miatt bukott le a HírTV mágiája

A napokban egyszerre volt „élőben” a HírTV Napi Aktuális című műsorának stúdióvendége és az ATV Egyenes beszéd című műsorának stúdióvendége ugyanaz a férfi a Magyar Hajózási Országos Szövetségtől. R

Orbán Viktor kiszállt az autóból, és feltett kézzel felkiáltott: "Ne lőjenek." – videó

Orbán Viktor magyar kormányfő Brüsszelben újságíróknak értékelte azt, hogy végül szerdán részt vehetett a Nemzeti Konzervativizmus Konferencián. Kedden óriási felháborodást keltett az, hogy a brüsszeli rendőrs

blogmorzsák

"Aki mer az nyer"

„Megszállottan kutatom a nagy titkot: miért segíti a vakszerencse az egyiket, s hagyja cserben a másikat?“

A jó kolléga nem csak ígér, hanem be is tart

Elkezdődött a Change Healthcare anyagok kiszivárogtatása.

0