MSZP: Március 15-e a társadalmi fejlődés és az európai progresszió ünnepe is
Az MSZP hisz abban, hogy minden autoriter és korrupt rendszernek egyszer vége van. Ebben hittek 1848-ban is, ezért közösen összefogtak, hogy változást érjenek el. Ezt kell tenni ma is.
hirdetés
Összefogva, együttműködve kell elérni azt, hogy Magyarországon ismét jólét és szabadság legyen.
Az MSZP tisztelettel tekint március 15-e hőseire. A forradalom és szabadságharc megtestesíti mindazt, ami a magyar nemzet felfogásában a legfontosabb. Az MSZP szerint ma, 2023-ban a szabadságot és a tudást össze kell kötni ahhoz, hogy szabadon élhessünk. Aki tud élni a tudással, az lehetőséget kap a szabad életre. Akitől pedig elzárják, az másoknak kiszolgáltatott lesz.
MSZP
Kiadó: MSZP Országos Központ
OS
hírek innen, onnan
David Pressman találkozott Pintér Sándorral
Erről az amerikai nagykövet számolt be.
Életbe lépett a Google szigorítása
Mától a nem használt Gmail-fiókokat és egyéb szolgáltatásokat is visszavonhatatlanul törlik.
Ingyenesen használható podcast stúdió és coworking tér került a Telekom új budapesti üzletébe
Nemcsak üzlet, hanem közösségi tér is az Arena Mallban található új helyiség.
Krausz Gábor: „Anna a testével takarta a fejem, hogy ne látszódjanak a könnyeim”
Partnere nem csak a táncparketten támogatja Gábort.
Ingyenes lesz a tömegközlekedés januártól egy dunántúli városban
Az önkormányzat eddig is támogatta a diákok utazását.
Szlávik János megszólalt a Kínában terjedő új vírusról
Szlávik János igyekszik megnyugtatni az embereket az új kínai vírus kapcsán, nincs arról szó, hogy az tömegesen terjedne a világban.
Videón, ahogy a fideszes képviselők levegőnek nézik Karsai Dánielt
Lehetőségük lett volna személyesen is beszélniük a méltó halálhoz való jogért küzdő Karsai Dániellel, de a fideszes képviselők egy...
Sok hiányosságot talált az MNB az egyik biztosítónál, nagy összegű bírságot állapított meg
Főleg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések miatt.
Eva Longoria áttetsző ruhája télen is működik
Eva Longoria szerdán a TIME Latino Leaders Dinner nagyszabású eseményen meghódította a vörös szőnyeget. A fényűző estére...
Folytatódik a pokoli időjárás: több megyében marad a figyelmeztetés az ónos eső miatt
Ma döntően felhős marad az ég, de az Alföldön, a déli határ közelében elkezdhet végre szakadozni a felhőzet. Azonban Északon már...
Ismét karácsonyfa lesz az egyik dunai hídból
December 3-tól ismét az ország legnagyobb karácsonyfájává alakítják át a Megyeri hidat. Idén újdonság is lesz.
Tóth Vera húga válásáról: Amikor Gabi azt vallotta, a család a legfontosabb, úgy is gondolta
„Most rendben van magával. Kilépett egy házasságból, amit már nem akart annyira.”
Sport
Rossz állapotban van az ártatlanul doppingolással vádolt magyar úszó
Kártérítési igényt fognak benyújtani.
A bírót szidta a vereségért a Csukaricski edzője
Igor Matics ugyanakkor elismerte, hogy a meccs végén már nem bírták el a Fradi állandó nyomását.
Rendőröket gyújtottak fel, tomboltak a meccs előtt a szurkolók - képek
Angliában csaptak össze a szurkolók a rendőrökkel a Konferencia-liga meccs előtt.
Itt van a Fradi utolsó pillanatban lőtt győztes csodagólja - videó
A zöld-fehérek csatára a 98. percben óriási bombagólt vágott a Csukaricski kapujába.
98. perces góllal nyert a Fradi Szerbiában
Nagyon sokáig úgy tűnt, pontot sem szerez Szerbiában a Ferencváros, végül hárommal távozott a Cukaricki otthonából a magyar bajnok.
Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott
A Liverpoolhoz közeli Echo újságírója, Ian Doyle pihenőre küldené a következő hetekben Szoboszlai Dominikot, mert szerinte visszaesett a teljesítménye az […] A Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott bejegyzés elősz
Szoboszlai Dominik nélkül nyert, továbbjutott El-csoportjából a Liverpool
A 19-szeres angol bajnok 4–0-ra kiütötte a csoportutolsó LASK Linzet.
A magyar fociválogatottat 44 év után Eb-re vezető kapitány Romániában folytatja
Legutóbb Belgiumban dolgozott a szakember.
A csapatok életével játszanak a kézilabdázás ostoba nagyurai
A női világbajnokság 32-esre felmumpált mezőnyének a világon semmi értelme nincsen.
Zöld-fehér kudarc a Puskásban, elúszóban a tavaszi folytatás
Már csak a Panathinaikosz kudarcában bízhat a Budapestre „költözött” Makkabi Haifa.
Mutatjuk, mi kell a Fradi továbbjutásához
Akár még csoportelső is lehet az Európa-konferencialigában a Ferencváros.
Meghalt a kétszeres olimpiai bajnok kerékpáros
Világbajnokságot is nyert.
Bulvár
Eljárás indul a Sztárbox ellen, miután Fluor Tomi azt kiabálta: „mindent megbaszunk”
A médiahatóság szerint „az erőszakos tartalom propagálása, reflexió nélküli bemutatása veszélyeket hordozhat a gyermekkorú nézőkre”. A Reggeli egyik adása miatt is eljárás indult.
Ledobta az Orbán-kormány a bombát, mától teljesen megváltozik az életünk
Magyarország Kormány a közösségi oldalán osztotta meg a legfontosabb információkat a változásokkal kapcsolatban.
Brutális erejű ütés találta el a Földet
Mi történhetett, mekkora a baj?
Korda György leesett a színpadról, csúnyán végződött a koncert a stadionban, de már ő is csak nevet rajta
Kellemetlen baleset érte Korda Györgyöt.
„Anya nem akar visszamenni Magyarországra” – a Hoztok nekünk túrórudit? című kötetet ajánljuk
„Az otthon nem egy földrajzi hely, hanem egy hely a szívemben, amit érzek, amikor rágondolok.” Gyerekektől származó szívszorító mondatok egy új kötetből, amit Both Gabi ajánl figyelmetekbe:
Holtan találták egy erdőben a fiát gyászoló kecskeméti apát
Az 53 éves férfi nem tudta feldolgozni a fia elvesztését.
Beküldtek egy felvételt a rendőrségnek, ők se hitték el, mit művelt egy sofőr vezetés közben - videó
Ez a rendőröknek is újdonság volt.
Megleptem a férjemet a munkahelyén, de engem ért meglepetés: olyan pózban találtam rá, hogy sosem fogok tudni ...
Egy ártatlan látogatástól visszafordíthatatlanul károsodott a házasságunk. Ti képesek lennétek efölött szemet hunyni?
Az alacsony érzelmi intelligenciával bíró emberek ismérvei – Kétszer is gondold meg, mit mondasz nekik.
Van egy ismerősöm, akinek félelmetesen jó memóriája van, hihetetlenül tájékozott, és az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam. Azonban a hétköznapi dolgokat, az érzelmeket tekintve annyira rosszul látja
20 centi hó is hullhat szombaton, mutatjuk melyik országrész fog kifehéredni
Ezúttal az országnak egy újabb része készülhet a havazásra.
Elhunyt Járai Máté édesapja – A Sátántangó színészét két gyermeke gyászolja
Járai Máté hajnalban tudatta a szomorú hírt követőivel: édesapja, Járai Alfréd elhunyt.
Hivatalos: Orbán Viktor azonnali hatállyal felmentette az OKFŐ vezetőjét
A belügyi tárca a kormányfő döntéséig nem akart híreszteléseket kommentálni.
blogmorzsák
A pápa, aki egy másik pápa fia volt, majd végül éhen halt
A hatodik század egyik legkülönösebb szentje volt a pápa, aki egy másik pápa fiaként született, s feltehetően éhen halt.
Építőipar és lakáspiac 2023
Közeledő támogatások, komposztálás és hőszigetelés: ezekről írtunk idén ősszel.
Autóba ülne? Mutatjuk, mit ne tegyen semmiképp, ha beáll a fagy!
Fel kell készülni a télre.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje