Ezt olvasta már?


Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál

Idén várhatóan 600 ezer magyar tölti nyaralását Horvátországban, többségük autópályán jut majd el a célállomásra, rájuk a kapus rendszer miatt hosszas sorban állás és nem várt „extra” költségek várhatnak.

Számukra lehet megoldás az ENC-készülék, mellyel kényszerpihenők nélkül és olcsóbban suhanhatnak át a horvát kapukon, de ezek beszerzéséről – a korlátozott és a szezonban gyakran akadozó ellátás miatt – már most érdemes gondoskodni.

A külföldi nyaralást tervező magyarok közül majdnem minden harmadik Horvátország felé veszi az irányt, a Horvát Idegenforgalmi Közösség idén mintegy 600 ezer magyar turistára számít a szomszédos országban. A megallasnelkul.hu több mint 17 000 fős kutatása szerint a legtöbben a Kvarner-öböl felé tervezik útjukat, azon belül is a Krk- vagy Rab-szigetekre, minden ötödik nyaraló pedig az Isztriát vagy Trogir, Omis környékét célozza meg. A Horvátországba utazó magyarok kétharmada előszeretettel választja az autópályát, csupán tízből ketten közlekednek minden esetben autópálya-mentes útvonalon. A sztrádát kerülők fele túl drágának tartja őket, több mint 20 százalékuk pedig a kapuknál kialakuló hosszú sorok miatt választ inkább kerülőutat.

Mindkét problémára megoldást kínál az ENC-készülék, melynek birtokában sorban állás nélkül, ráadásul 10%-kal olcsóbban suhanhatunk át a horvát kapukon. „Ha valaki a kapunál való fizetést választja, a magas útdíjak mellett még a nem várt extra költségekkel is számolhat. A kutatásunkban megkérdezettek közül tízből egy emberrel előfordult már, hogy rosszul adtak vissza neki a kapunál fizetéskor, vagy nagyon magas árfolyamon számoltak”.

Az ENC-készülékkel rendelkezők számára a horvát autópálya-kezelő (HAC) úgynevezett gyors kapukat biztosít, amit csak az ENC-vel rendelkezők tudnak használni. A készülék birtokában a kapuhoz érve „csippanással” fizethetünk, a díjat az előre feltöltött keretből automatikusan levonja a rendszer. Így nemcsak a készpénzfizetés, valutaváltás, de az akár több órás sorban állás is elkerülhető. A legkedveltebb úti célnak számító Krk- és Rab-szigetek felé vezető odaúton minimum 3 alkalommal kell a kapuknál áthaladni, míg az Isztria vidékét választó majd minden ötödik magyar oda-vissza 10 alkalommal kényetlen sorban állni a kapuknál. „Azokat a magyarokat sem érheti veszteség, akik nem használják fel az ENC-készüléken lévő teljes összeget egy szezonban, mivel a feltöltött összeg korlátlan ideig, akár 5-10 év múlva is felhasználható, a készülék pedig nem névre szóló, és nem is rendszámhoz kötött, így érdemes lehet akár családon vagy baráti társaságon belül egymásnak is továbbadni, megosztva ezzel a költségeket” – tette hozzá Szalayné Bujdos Eszter.

Még a szezon előtt érdemes észbe kapni

A megallasnelkul.hu kutatásából jól látszik, hogy ha autóval indul valaki külföldi nyaralásra, a legutolsó dolog, amivel foglalkozik, az a fizetős utakra érvényes pályamatricák vagy a kapus rendszerhez szükséges készülékek beszerzése: a megkérdezett autósok harmada csak útközben gondoskodik róla, további 30 százalékuk pedig pár nappal az utazás előtt.

A horvát kapukhoz praktikus ENC-készülék személyesen kizárólag Horvátországban vásárolható meg a horvát autópálya-kezelő 12 irodájában, melyek szezonban sem biztosítanak hosszabb nyitvatartást, ráadásul az ott dolgozók legtöbbször csak horvátul beszélnek. Online rendelés esetén viszont minimum 2 hét, mire a készüléket készhez kapjuk. „A tavalyi tapasztalatok alapján főszezonban június elejétől kezdve erőteljesen akadozik a készülékek ellátása a horvát autópálya-kezelő részéről, így ez az idő akár 4-6 hétre is kitolódhat, és volt már példa arra is, hogy júliusban hosszabb időre szüneteltették a kiadást. Aki biztosra akar menni, annak érdemes legkésőbb május közepéig online megrendelni a készüléket”.

A felmérés hátteréről:

A megallasnelkul.hu a holtankoljak.hu felhasználói között végzett felmérést a magyarok külföldi autózási szokásairól. A kutatás online megkérdezéssel zajlott, az adatok felvételére 2018. március 26. és április 4. között került sor. A nem reprezentatív felmérésben 17 354 magyar internetező vett részt.







0
0
0

hírek innen, onnan

4 hiba, ami miatt nem léptetnek elő – hiába végzed jól a munkádat

Sokan azt gondolják, hogy a kemény munka önmagában elég a karrierbeli előrelépéshez. Azonban, ha nem ismerjük el és nem kommunikáljuk a...

Bejelentették az EU-ban, Magyarország feloldhatja az Ukrajnával szembeni vétóját

Kijev megkaphatja a decemberben megígért 90 milliárd eurós hitelét.

Rákkeltő anyagokkal veszélyeztette a munkásokat a kistarcsai hulladékfeldolgozó

A munkahelyi légtérben és az udvaron is rákkeltő anyagokat tároltak.

Magyar Péter telefonon tárgyalt Robert Ficóval, kemény feltételeket szabott az együttműködéshez

A leendő kormányfő világossá tette a szlovák miniszterelnöknek, hogy csak akkor hajlandó bármilyen szakpolitikai kérdésről egyeztetni,...

Gulyás Gergely: Egyezség alakult ki a kormányoldal és az ellenzék között a parlamenti bizottsági helyek megosztásáról

A Tisza Párt megválasztott parlamenti frakcióvezetője, Bujdosó Andrea is azt közölte, hogy bizottsági struktúrában sikerült...

Vonatra szállnál repülő helyett? Sok sikert a foglaláshoz.

Egy friss elemzés rámutat, hogy az európai vasúti jegyfoglalási rendszer komoly lemaradásban van a légiközlekedéshez képest. Az Európai...

Szívszorító helyzetben magyar nyugdíjasok tömegei – A Tisza-kormányra vár a felzárkóztatásuk

Egy év alatt 16 ezer fővel növekedett az öregségi nyugdíjban részesülők száma, az átlagos nyugdíj összege pedig 7,7%-kal, közel 261...

Egy falu, ahol esténként a kozmosz világít be az ablakon, a Tejút pedig szemmel látható

Egy távoli indiai faluban az éjszaka még tényleg sötét – annyira, hogy a Tejút szabad szemmel is kirajzolódik. Hanle azonban ma már...

A családi pótlékot és a nyugdíjat is megemelné a Tisza-kormány

Megszólalt Magyar Péter a Tisza-kormány tervezett jóléti intézkedéseiről.

Kiderült, így írhatja át a Tisza-kormány a lakáspiac szabályait: egy biztos, nem lesz fájdalommentes az átmenet

A következő években így egyszerre jöhet átmeneti bizonytalanság és hosszabb távon egy kiegyensúlyozottabb, kiszámíthatóbb működés...

Orbán Viktor a kormány kudarcának tartja, Magyar Péter beleáll a folytatásba?

Évek óta működnie kellene az első új blokknak, a költségek is elszálltak, továbbra is kérdéses Paks 2 jövője.

0

Sport

Az MLSZ beverte a szöget a Fradi „koporsójába"

A szövetség válaszolt a vádra, miszerint szabálytalan góllal nyerték a rangadót a győriek.

NB I: Megvan az MLSZ hivatalos válasza az ETO-Fradi vitatott góljára

Robbie Keane is vitatta, most reagált az MLSZ az ETO-Fradi nagy port kavart góljára.

Döntöttek a Real Madridnál: Két játékos van, aki érinthetetlen

Nagyon pörögnek a pletykák, a hírek azt követően, hogy a Real Madrid szezonjának érdemi része nagy valószínűséggel véget ért.

Nyakát törte egy futballmérkőzés közben Jürgen Klinsmann fia

Az olasz másodosztályban szereplő kapust azonnal kórházba szállították.

A Nike egyetlen mondattal rúgott bele futók millióinak az önbecsülésébe

A Nike híres a nagyon eltalált, legendás szlogenjeiről, a Boston Marathon előtt azonban egy átgondolatlan mondat miatt kellett joggal magyarázkodnia a cégnek.

Nem az MLSZ magyarajánlása okozhatja a Fradi vesztét

Robbie Keane szerint megoldhatatlan probléma volt a szabályozás betartása, de pont a Győr példája mutatja meg, mennyire nem.

Itt a fordulat: felülírták az MBH Bank csapatának kizárását.

A konstruktív együttműködés eredményeképp mégis indulhat az együttes.

Az első esélyt csúnyán elszúrta a Vasas, még harcolnia kell a feljutásért

Angyalföldön három éve várják a feljutást, de az ünneplésre még legalább egy hetet várniuk kell.

Tömeges változások a magyar válogatott keretében a világbajnokság előtt

Hét játékos került ki, tíz csatlakozik a héten.

A románok a legnagyobb focilegendájukat nevezték ki a válogatott élére - hivatalos

A "Király", a "Kárpátok Maradonája", azaz Gheorghe Hagi lett a román labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya - ezt hétfőn jelentette be a helyii szövetség.

Küszöbön az átigazolási bomba: nyáron érkezhet a csúcsigazolás

A 2000-es évek kirakatcsapat egy nagyon fontos posztot oldhat meg szupersztár játékossal.

0
0

Bulvár

Elindult a fideszes celebek rémálma, kijött a bojkott-lista

Ezek a celebek vannak bajban Magyarországon.

Kiderült a legújabb nyugdíjterv, ennyi összeget kaphatnak a nyugdíjasok, de van egy fontos feltétel

Titkos nyugdíj tervezet szivárgott ki, aminek sokan örülni fognak, de súlyos árat kell érte fizetni.

Soha nem látott mélységekbe süllyedt a Heti hetes, Majka Deák Dánielnek tett ajánlatot

Majka szívesen együttműködne Deák Dániellel, a kommentelők kegyetlen ítéletet mondtak.

Rendkívüli dolgot szúrtak ki a netezők Magyar Péter sajtótájékoztatóján, de van rá magyarázat

Magyar Péter egy elég érdekes dolgot csinált a nemzetközi sajtótájékoztatóján, és ez a kommentelőknek is feltűnt.

Kiürültek a boltok. Óriási mennyiséget vásároltunk belőle a hétvégén.

Itt a tavasz és vele a kerti munkák időszaka is. Hiába kellenek ugyanazok az eszközök, a legtöbben az utolsó pillanatokra hagyják ezek beszerzését, így van, amit rögtön el is kapkodtak a hétvégén!

A belgyógyászok egyetértenek: ennyi séta kell 55 felett a vérnyomás csökkentéséhez

A rendszeres, mérsékelt intenzitású mozgás az egyik legegyszerűbb és legbiztonságosabb módja a vérnyomás, így a szív- és érrendszeri kockázatok csökkentésének.

Gáspár Evelinnek távoznia kell a külügyből, de nincs hová

Gáspár Evelin épphogy a Külügyminisztérium arca lett, már véget is ért a karrierje. Pedig az idősebbik Gáspár lány példája adott erőt a kisebbségben élőknek, hogy  tanulással Salgótarjánból is fel lehet zá

Magyar Péter: még idén érkezik a nyugdíjemelés és megduplázzák a családi pótlékot

A leendő miniszterelnök szerint már augusztustól fizetnék az Iskolakezdési támogatást is.

Az MLSZ beverte a szöget a Fradi „koporsójába"

A szövetség válaszolt a vádra, miszerint szabálytalan góllal nyerték a rangadót a győriek.

Elhessegették Magyar Péter sajtótájékoztatójáról a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet

Helyhiányra és a nagy érdeklődésre hivatkozva elutasította a Hír TV stábjának regisztrációját a Tisza sajtóosztálya a párt kihelyezett frakcióülését követő sajtótájékoztatóra. Hasonlóan járt a Magyar Nem

Nem hitte el a nőgyógyász, mit használt a beteg síkosítóként: elképesztő esetek nődokiktól

Az orvosok egészen más szemmel látják az emberi testet, mint bárki más, de talán még közülük is kiemelkednek a nőgyógyászok.

0