Európa Liga - Izraeli, azeri és macedón ellenfelet kaptak a magyarok
A Ferencváros az izraeli Makkabi Tel-Aviv, az Újpest FC az azeri Neftci, míg a Budapest Honvéd a macedón Rabotnicki együttesét kapta ellenfélül a labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörében. A szerdai sorsoláson egyik magyar gárda sem volt kiemelt.
Az európai szövetség (UEFA) nyoni székházában tartott eseményen az is kiderült, hogy a kispesti és ferencvárosi csapat hazai pályán, míg az újpesti idegenben kezd július 12-én. A visszavágókat egy héttel később rendezik.
Az erőviszonyok alapján a legnehezebb dolga az NB I-ben ezüstérmes Ferencvárosnak lesz, ugyanis az izraeli bajnokságban második Makkabi Tel-Aviv az elmúlt három idényben egyszer a Bajnokok Ligája, kétszer pedig az Európa Liga csoportkörében szerepelt. A tel-avivi gárda eddig egyszer találkozott magyar klubbal, öt éve kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel búcsúztatta a Győri ETO-t a BL-selejtezőben.
A kupagyőztes lila-fehérek olyan riválist kaptak, amely hat éve még a Bajnokok Ligája csoportkörében három döntetlent ért el, ugyanakkor öt éve nem jutott ki a nemzetközi porondra. A bakui Neftci még sosem találkozott magyar klubbal, s ezúttal bajnoki bronzérmesként vívta ki az EL-szereplés jogát.
A riválisok közül a legkevésbé jelentős nemzetközi eredményekkel a bajnoki negyedik kispestiek ellenfele, a macedón pontvadászatban bronzérmes Rabotnicki rendelkezik, amely még egyik sorozatban sem jutott el a csoportkörig. Ugyanakkor a magyarok számára fájó emlék, hogy 2006-ban 5-2-es összesítéssel búcsúztatta a Debrecent a BL-selejtezőben.
A főtáblára kerüléshez négy párharcot kellene nyernie mindhárom fővárosi csapatnak.
hírek innen, onnan
Hatalmas botrány a TV2-nél: feljelenti a stábtagot a Házasság első látásra megalázott párja
Moritz Anastasia és Varga Máté jogi lépéseket tesz a TV2 realityjének egyik szerkesztője ellen becsületsértés és rágalmazás miatt. A...
Örömanya lesz Polyák Lilla: 22 éves fia eljegyezte a barátnőjét
Polyák Lilla idősebb fia, Zsombor eljegyezte szerelmét, Annát a torontói CN Towernél. A helyszín azért különleges, mert a család...
Lannert Judit kirúgta az iskolaigazgatót, aki alkalmazta a fóti gyermekotthon bántalmazási ügyben érintett volt igazgatóját
Az oktatási miniszter menesztette a csepeli Farkas Bertalan Általános Iskola igazgatóját, miután egy gyermekbántalmazási ügyben érintett...
Újabb éveket csúszhat Paks II a Roszatom belső dokumentumai szerint
A korábban ígért 2031–2032 helyett csak 2034 végére készülhet el a paksi bővítés, és az új blokkok várhatóan 2035-ben sem...
Merz: Ez a legsúlyosabb választási vereség, amelyet az elmúlt évtizedekben elszenvedtünk
A német kancellár átfogó szerkezeti reformokat és a kormányzati kommunikáció gyökeres megújítását ígérte. Nem mond le.
Megindult a lavina ennél az autógyárnál: hatalmas a baj, munkavállalók ezrei kerülhetnek utcára
A The Times értesülései szerint akár 4000 munkahely is megszűnhet a következő két évben a brit luxusautógyártónál.
Kanada ellen kezdi a 2027-es világbajnokságot a magyar válogatott
„Mi vagyunk a legalulra rangsorolt csapat” – mondta a szövetségi kapitányunk.
Óriási csapás fenyegeti a budapesti Atlétikai Világdöntőt
Fájlalja a lábát és a hátát az esemény arca, kétséges az indulása.
Ukrajna előre kérné az uniós milliárdokat
Az Európai Bizottság egyelőre nem kötelezte el magát az Ukrajnának szánt uniós hitelek előrehozása mellett, mert előbb pontos képet...
Eltűnése előtt még felhívta édesanyját a bulizás után kámforrá váló András - Rejtélyes autósról beszél a testvére
Egyelőre senki nem tudja, mi történhetett egy középkorú férfival, aki azután tűnt el, hogy egy buliból távozott Komáromban. Szavjolov...
Sport
Haladéktalanul bejelentették távozását Liverpoolból, Szoboszlai Dominik főnökei vakarhatják a fejüket
Kerkez Milos mentora is távozik a Liverpooltól, egyre több a kérdőjel a magyar válogatott védő körül.
A végén jött a dráma Liverpoolban: a Manchester United a 97. percben bukta el a győzelmet
Ezzel megőrizte a veretlenségét a házigazda.
Ég a ház, elfogytak Marco Rossi kapusai - Ki védi a magyar válogatott kapuját az ukránok ellen?
A magyar válogatottnak első számú kapusa a Bajnokok Ligája helyett a lelátóra szorult. Kivel pótolhatjuk Tóth Balázst?
Könnyek között az olaszok: bődületesen nagy balesetet szenvedett Charles Leclerc Monzában – videó.
Hatalmas erővel csapódott a pálya szélén lévő gumifalba.
Pedri nyilatkozata méhkassá változtatta egész Barcelonát
A fiatal középpályás őszintén beszélt több kínos kérdéséről is.
"Szoboszlai is hibás lesz" - Háborognak a szurkolók, amiért Dominik fejet hajtott Iraola előtt
A Liverpool sztárja képtelen szembenézni a spanyol edző döntésével, aki egyelőre csak ijesztget.
Kiütéssel nyert a Barcelona, de a spanyol sajtó nemcsak Lamine Yamaltól van elájulva
Többen is világklasszis teljesítményt nyújtottak Hansi Flick csapatában.
Egyre nagyobb a káosz Miskolcon, Takács Péter után az elnök is távozik posztjáról
De nem megy messzire.
Egy pillanatra megállt az élet a római esküvőn: a koszorúslány beszéde közben szerzett vezetést a helyi focicsapat
A koszorúslány épp megható beszédet tartott, de egy gólöröm mindent felülírt.
Egyetlen gond van ezzel a 16 méterről szerzett góllal, az hogy a futballista a saját kapujába talált be
Fura dolgok történtek a francia harmadosztályban.
Az újpestiek a Fradivárossal hergeltek a derbin, halálos fenyegetés volt rá a válasz
Tíz év után szerzett ismét pontot az Újpest a Ferencváros otthonában.
Fradi–Újpest: Borbély Balázs meghúzta a váratlant, egyetlen helyen változtatott a kezdőben
A hazaik mindössze egy helyen változtattak az ETO FC Győr elleni meccshez képest.
Bulvár
Új NEAK-főigazgató: Van olyan gyógyszer, amit két és félszer drágábban veszünk, mint a nyugat-európaiak
Így változik meg az egyedi gyógyszerkérelmek elbírálása és a támogatási rendszer. Tudd meg, milyen újításokat tervez Kaló Zoltán!
„Megkönnyebbülés volt, amikor elmentek” – két év után távoztak a törökök a budapesti magánkórházból
Mennyire türelmes, és mit vár el a tulajdonos? Miért volt váltás az üzemeltetésben? Az egyik legnagyobb magánkórház, a Duna Medical Center vezetőit kérdeztük.
Haladéktalanul bejelentették távozását Liverpoolból, Szoboszlai Dominik főnökei vakarhatják a fejüket
Kerkez Milos mentora is távozik a Liverpooltól, egyre több a kérdőjel a magyar válogatott védő körül.
Tragikus hír feketíti be a hét első napját. 51 éves korában váratlanul meghalt a népszerű színész
Drámai felvételek a helyszínről.
„Egyéjszakás kaland, fiatalabb pasi, autó-szex” – 10 szexuális bakancslista élmény, amit ne hagyj ki
Van néhány szexuális élmény, amit minden nőnek érdemes legalább egyszer kipróbálni – legyen szó szerepjátékról, nyilvános helyszínről vagy egy fiatalabb pasival töltött éjszakáról. Neked mennyi volt meg eze
Rendkívüli bejelentésre készül a Pénzügy-minisztérium, remeghetnek a dolgozók
Megszorítás jöhet a szaktárcánál.
Forrong az internet a Miss World második helyezettje miatt: sokak szerint a spanyol szépség nem érdemelte meg a koronát
A spanyol Elisabeth Reynés lett a Miss World 2026-os döntőjének második helyezettje, azaz az első udvarhölgy, akinek fejére szintén korona került, nem mellesleg ezzel az eredménnyel ő lett a Miss World Europe cím birt
Szokatlan kéréssel fordult Lannert Judit az emberekhez - nem úgy sült el a dolog, ahogy azt szerette volna
Valószínűleg nem egészen erre gondolt a miniszter asszony...
Beengedték őket: itt vannak a világverő buszos cég magyar belföldi járatai
Tizenhat évig tiltották, most hirtelen külföldi szolgáltatók által nyújtott belföldi buszjáratok jelentek meg Magyarországon. A Flixbust faggattuk arról, mi történt és mi várható jövőre.
Kiborult a fideszes Németh Balázs attól, hogy leadja a közmédia Pogány Induló koncertjét
Az M1 hitelessége miatt aggódik Németh Balázs, aki szerint globalista és szélsőségesen liberális a köztévé.
Áll a bál Lannert Judit NKE-bejelentése után
Megszűnik a pedagógusképzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen - jelentette be az oktatási miniszter a Debreceni Egyetem tanévnyitó ünnepi, nyilvános szenátusi ülésén vasárnap.
Kiütéses győzelmet aratott az AfD: beledöngölték a földbe Magyar Péter német szövetségesét
Elsöprő AfD-győzelmet jelez mindkét nagy német televízió exit pollja a szász-anhalti tartományi választáson. A párt 44–44,5 százalékot szerezhetett, miközben a kormányzó CDU támogatottsága 18,5 százal ...

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


