Zsujta község sokat fejlődött az uniós támogatásoknak köszönhetően
Interjú Zsujta polgármesterével
Az unió kohéziós politikája már számos területen bizonyította milyen előnyökkel járhat egy nyertes pályázat egy vállalkozás, vagy egy civil szervezet számára. Azonban nem mindig kerül reflektorfénybe a községek és kisebb települések helyzete, amelyek teljes felzárkóztatásához nem árt a támogatás.
A kohéziós politika azt hirdeti, hogy az Európai Unió minden régiójára és városára kiterjed, a legkisebb lélekszámú falutól a legnagyobb és legforgalmasabb városig. Ez az üzenet igaznak is bizonyul, hiszen Zsujta község sem esik ki ebből a körből. Azonban nem sokszor hallani arról, hogy egyes községek és kistelepülések milyen állapotban vannak, és ahol az uniós támogatások a helyiek mindennapi életének, máshol normálisnak számító minőségének megteremtéséhez szükségesek, kezdve az útállapotoktól az iskola nélküli település Művelődési Házának 2015-ös felújításáig.
Zsujta egy 176 lélekszámmal rendelkező (a polgármester 2018-as becslése alapján) község Észak-Magyarországon, Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi csücskében, konkrétan Szlovákia és Magyarország határa mellett. A település egy kisebb völgyben húzódik végig, amely földrajzi helyzet akaratlanul is sokszor negatívan határozza meg a helyiek lokális életét. Zsujta nem rendelkezik iskolával, így a legtöbb gyermekeknek szánt programot, mint például a Mikulás eljövetele vagy farsang és a többi, a Művelődési Házban rendeznek meg, amely három-négy évvel ezelőtt még beszakadt tetővel állt a faluban. A helyiek főként mezőgazdaságban dolgoznak, így a településnek ez jelenti az elsődleges anyagi forrást.
Azonban részben az Európai Unió kohéziós politikájának, Kohéziós Alapjának és Európai Regionális Fejlesztési Alapjának, részben a Magyar Kormány belügyminisztériumi támogatásainak, részben pedig saját önerőjének köszönhetően Zsujta községe elindult egy olyan úton, amely az elmaradt települést felzárkóztathatja a fejlődő falvak sorai közé.
Az Európai Unió kohéziós politikájának segítségével például 2011-ben elnyert egy támogatást az Észak-Magyarországi Operatív Program „2000 LE alatti települések szennyvízkezelése" című pályázati kiíráson. Ez a támogatás is megteremtett egy olyan életminőséget a településen, amely egy nagyobb faluban vagy szinte bárhol általánosnak mondható. A támogatás megítélt csaknem 40 millió forintos összegének keretein belül Zsujta számos eddig el nem látott ingatlanának helyzetét oldották meg, valamint a főút közepénél elhelyezkedő, 100 férőhelyes idősek otthonának szennyvízelvezetése és annak tisztítása is megvalósult.
Az uniós támogatások a település hosszútávú gazdasági és társadalmi fejlődését is szolgálják, amely fenntartható és minőségi foglalkoztatást, közlekedést, valamint a környezetvédelem és a különböző erőforrások felhasználásának hatékonyságát tűzi ki célul és valósítja meg a különbönző projektek révén.
Zsujta már több Európai Unió által finanszírozott támogatás is igénybe vett és uniós támogatásból valósította meg különböző projektjeit és fejlesztéseit, mint például a Művelődési Ház felújítása, ahol számos programot tart a község önkormányzata, azonban az uniós támogatásból megvalósuló renoválásig erre nem volt lehetőség, mert be volt szakadva a teteje és alkalmatlannak minősült bárminemű esemény vagy program helyszínéül.
Felvettem a kapcsolatot Zsujta polgármesterével, Koncsol József Sándorral, aki már 8 éve vezeti a települést és megkérdeztem most futó legújabb uniós projektjükről, a Települési környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztés Zsujta településen című TOP-os pályázatról, amelyben 57 millió forint támogatást ítéltek meg 2018 januárjában az önkormányzat számára.
Miért volt szükség a most futó támogatás igénybevételére?
„Nemrégiben 40 milliméter eső esett, és Zsujta egy völgyben helyezkedik el ugyebár, a nagy esőzés következtében pedig lezúdult az iszap a dombokról a faluba, elöntve és elmosva nagyjából 100 km³ mezőt és termőföldet. - mondta el a polgármester.”
Ez azért is baj mert a zsujtai lakosság nagyrésze mezőgazdasággal foglalkozik, de ha egy nagyobb esőzés ekkora károkat tud okozni, így nem csak a település gazdaságára, de az emberek megélhetésére is veszélyt jelenthet.
A TOP-os, 2018-ban elnyert uniós támogatás keretein belül milyen beruházás révén küszöbölik ki ezt problémát?
„Egy nagyjából 1 kilométeres vízelvezetőt építünk és ez fog arról gondoskodni, hogy a nagyobb esőzések ne mossák el a termőföldeket és a mezőgazdasági területeket, ez most a legújabb projektünk.”
A temető is például egy magasabb dombon helyezkedik el, így sokszor annak épsége is veszélyeztetve van, amikor a sok víz vagy iszap elkezd lefolyni a domboldalakon.
„Sok árok és mélyedés is van a faluban, így egy nagyobb vihar során ezek is megtelnek vízzel. Egyszer például a 10 évvel ezelőtt épült idősek otthona előtt annyira komoly volt az iszap és víz probléma, hogy homokzsákokkal kellett elállni a víz útját, hogy ne öntse el az épületet, amely előtt egy nagyobb árok kezdett el megtelni jelentős mennyiségű vízzel.”
Az interjúban a polgármestert nem csak a Zsujta település legújabb környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztését érintő uniós támogatással kapcsolatban kérdeztem meg, de arról is, hogy az eddigi beruházások és fejlesztések milyen pozitív hatással voltak a település gazdasági és társadalmi szférájára.
Elmondta, hogy évekkel ezelőtt hiányzott a főút felső, illetve alsó szakasza, amely megnehezítette a lokális közlekedést, valamint az utak minősége is olyan állapotban volt, hogy szükség volt azok felújítására. Így egy 10 milliós uniós támogatás és 5%-os önerő segítségével megújultak a kültéri utak és új aszfalt lett az egész faluban, kijavítva az árkokat és kátyúkat. A támogatás keretein belül gépbeszerzés révén tettek szert egy erőgépre, illetve egy földgyalura vagy másnéven gréderre, amelyek segítségével a utak karbantartását is eltudják már végezni.
De az orvosi rendelőt például teljes mértékben önerőből valósította meg Zsujta Községe. „Az orvosi rendelő valamikor egy konyha volt” - mondja a Polgármester. Egy időben még ajtóval sem rendelkezett ez a helyiség, amely az orvosi rendelőként funkcionált, de önerőből a településnek sikerült felújítania.
A polgármester elmondta továbbá, természetesen van még hova fejlődnie Zsujtának, és amennyi releváns támogatást meg tud pályázni az önkormányzat, azt meg is pályázza.
("Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.")
lockkerdee
hírek innen, onnan
XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél
A vértanú Szent István szelídsége, bátorsága és megbocsátása kísérje mindazokat, akik konfliktushelyzetekben a párbeszédet,...
Az Ázsia Expressz 5 legdurvább kiborulása
Az Ázsia Expressz idei évada sem szűkölködött feszültségben: könnyekben, veszekedésekben, egymás kóstolgatásában 2025-ben sem volt...
Elképesztő „szörfözés”: ez lett 2025 legviccesebb videója a természetből
Idén, 2025-ben is kihirdették az esztendő legviccesebb természetfotója, videója verseny győzteseit. Érdemes megnézni, ahogy egy gém egy...
Nagyot borult egy kocsi – tűzoltók, mentők a helyszínen
Letért az útról és az árokba hajtott egy személyautó Székesfehérvár és Szabadbattyán között, a 7-es főúton, az Izabella dűlő...
Interjút adott Orbán Viktor édesanyja karácsony alkalmából
Amikor elkezdett politizálni, rendkívül ellene voltam – jelentette ki Sipos Erzsébet fiáról, Orbán Viktorról. Egy karácsonyi interjúban...
Karácsony első napján 130-nál is több helyszínre riasztották a tűzoltókat
Karácsony első napján országszerte 137 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, 35 alkalommal tűzhöz, 102 esetben pedig műszaki mentés...
Tűzgömb szállt el Miskolc felett szentkarácsony éjjelén – videó
A betlehemi csillag is hasonlóan gyönyörű lehetett.
Szankciókat jelentett be Kína húsz amerikai hadiipari vállalattal szemben
Kína szankciókat vetett ki pénteken húsz amerikai hadiipari vállalattal és tíz cégvezetővel szemben, egy héttel azután, hogy Washington...
XIV. Leó pápa: A vértanú Szent István szelídsége, bátorsága, megbocsátása kísérje a békét ösztönzőket
A pápa a vértanú Szent István megbocsátására is kitért.
„Mi ilyen tunkolós nemzet vagyunk"
Kaszás Kornél séf az angolnáról, a ki nem rendelt digesztívekről és a turizmusfejlesztés buktatóiról. Interjú!
Megérkezett a Netflix egészen váratlan és zseniális új sorozata
A Netflix legújabb koreai sorozata, a Cashero egészen új irányból közelíti meg a szuperhős‑mítoszt.
Ez a három mondat azonnal szerethetőbbé tesz
Gondoljon csak bele: mikor érezte utoljára, hogy valaki igazán figyel önre? Nemcsak udvariasan bólogatott, nem a telefonját nyomkodta...
Sport
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze
A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.
Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.
Láthatáron a City újabb bomba igazolása, a Premier League egyik felfedezettje érkezhet Manchesterbe
Kerkez Milos korábbi csapattársa ígéretes szezont fut eddig.
Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó
A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.
Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt
Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.
Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben
Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.
Kós Hubert nem tervez hazatérni, hosszabb távon is az Egyesült Államokban képzeli jövőjét
„Nincs ennél jobb csapat a világon.”
Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe
Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.
Mutatjuk a darts-vb legmenőbb zenéit és bevonulásait
Ma szünetel a darts-vb, de ma sem maradsz darts nélkül.
Bulvár
„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról
A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.
Nem lesz többé szükség szemüvegre, jóváhagyták a látást javító szemcseppet
A szemcsepp használatával bámulatos hatást lehet elérni.
Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához
Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.
Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő
A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást
Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja
A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.
Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának
Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés
Elvitték a Hősök tere szobrait, döbbenetes melyik magyar településre szállították őket
A magyar történelem meghatározó alakjait kiemelték megszokott helyükről, és egy távoli raktár mélyére menekítették őket.
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Orbán Viktor váratlanul kitálalt, pontot tett az örökös vita végére, végre bevallotta, amit más nem mert
Hosszú hallgatás után vége a titkolózásnak, Orbán Viktor pontot tett az örökös vita végére, ami eddig kettészakította az országot.
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
A hagyományos karácsonyi úszás tragédiába torkollott Devonban, ahol két férfi tűnt el a viharos tengerben december 25-én, és a hatóságok hiába keresték őket órákon át, végül leállították a kutatást.
blogmorzsák
„Lélekben úgyis otthon leszek” - milyen volt az írók karácsonya?
Csillogó díszek, terített asztal, és az elmaradhatatlan fotó a fa előtt az ajándékkal.
Bitbull, sör és Fradi – Portugál!
Kocsmajaj Irgácson!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


