Ezt olvasta már?


Vegyék el a mozgássérült-igazolvánnyal visszaélők autóját!

A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint fél évre el kellene venni azok autóját, akik parkoláskor visszaélnek a mozgássérülteknek járó igazolvánnyal. Kósa Lajos erről a Fideszben szorgalmazott KRESZ-módosítással kapcsolatban beszélt kedden.

A Fidesz parlamenti frakciójának és a Belügyminisztériumnak a képviselői csütörtökön kezdenek egyeztetni a KRESZ módosításáról és a közlekedési szabálysértésekért járó büntetési tételek "életszerűvé szabásáról", miután a képviselőcsoport korábban úgy foglalt állást, hogy túlszabályozott lett a közlekedési szabályok rendszere, és ezzel párhuzamosan a szankciók is túl szigorúvá váltak.

Kósa Lajos ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a KRESZ-nek és a bírságoknak nem az az értelme, hogy a költségvetésnek minél nagyobb bevétele legyen, hanem az, hogy minél szabályosabban közlekedjenek az emberek.

Elmondta ugyanakkor, hogy bizonyos esetekben jónak tartaná a büntetések szigorítását. Példaként közölte, hogy szerinte a mozgássérült-igazolvánnyal visszaélőktől fél évre el kellene venni az autójukat.

A politikus kitért a lézerblokkolóra is, amelyet "abszurditásnak" nevezett, ezzel szemben a radar-előrejelzőt elfogadhatónak tartja, az ugyanis szerinte éppen olyan, mint amikor az autópályán felhívják a figyelmet a radarkontrollra.

Természetesen piros lámpán áthajtani nagyon veszélyes, de nem az a helyes szigorítás, hogy "akkor ha a sárgán átmegyünk, már óriási a büntetési tétel" - magyarázta tovább. A megoldás az lehetne, ha lámpaváltás előtt a zöld elkezdene villogni - közölte, hozzátéve, hogy szintén jó megoldásnak tartja azt - ahogyan az az általa vezetett Debrecenben már működik -, amikor egy számláló jelzi, hány másodperc van még hátra a zöldből.

Szerinte Pintér Sándor belügyminiszter "kellően rugalmas ahhoz, hogy értse azt", amit ők mondanak.

Arra a kérdésre, csak találgatás volt-e, hogy ő válthatja Lázár Jánost a Fidesz-frakció élén, Kósa Lajos igennel válaszolt. "Nekem annyira át kellene alakítanom az életemet, hogy nem nagyon tudnám ellátni" a feladatot, és a család sem örülne neki - közölte.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szakdolgozata ügyében a Fidesz alelnöke úgy vélekedett: "Gyurcsány Ferenccel nagyon-nagyon sok baj van. Az, hogy plagizálta-e a (...) diplomamunkáját vagy sem, lehet, hogy az első ötvenben nincs benne".

Arra a kérdésre, hogy szerinte mikor realizálódhat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalás, azt felelte: "ott vagyunk, hogy elindulnak a tárgyalások".

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Visszaállítja a kormány a szolgálati nyugdíjat a rendvédelemben?

A rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíjáról is szó volt a kérdések során az Országgyűlésben hétfőn este.

Az erdélyi háziasszonyok titka: ettől lesz igazán tökéletes a padlizsánkrém

Krémes, füstös, könnyű és ellenállhatatlan – a jó padlizsánkrém igazi nyári klasszikus. Mégis van egy apró részlet, amin meglepően...

Toto Wolff ultimátuma: George Russell alatt sokkal forróbb a talaj, mint azt bárki hinné

George Russell már a 2027-es Mercedes-üléséért küzd szerződése egy záradéka miatt?

Tízezrek álma ez a munkahely Magyarországon: akár milliós fizetést is bezsebelhetünk és a prémium sem semmi

Ennyit lehet keresni az Audinál: friss adatok a létszámról, a bérekről és a juttatásokról.

Tartozások, ingatlanok, készpénz – érdekes adatok a Fidesz-frakció tagjainak vagyonbevallásából

Közzétették az országgyűlési képviselők legfrissebb vagyonnyilatkozatait, amelyek bemutatják az ellenzékbe került Fidesz-frakció...

Tőle függ az uniós pénzek hazahozatala, de 100 milliós hűtlen kezeléssel gyanúsítják

Uniós milliárdokat remél a kormány a korrupcióellenes csomagtól, miközben az átláthatóság felett őrködő Integritás Hatóság...

Ez az egyszerű oka annak, hogy mindig elérhetetlen partnert választasz magadnak

Sok olyan történet van, amik már szinte kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Egy új kapcsolat is sokszor indul ígéretesnek. A másik fél...

Sokkoló eset Székesfehérváron: a kollégium ötödik emeletéről zuhant ki egy diák

Drámai eset történt Székesfehérváron: egy diák kizuhant a József Attila Középiskolai Kollégium ötödik emeletéről vasárnapról...

Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg...

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök...

Ellenzéki repülőrajt a semmibe

Ki lenne érdemesebb a megmentésre, ha nem egy olyan közjogi méltóság, akinél egy tál borsóleves, egy kihűlőben lévő vasalódeszka vagy...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

0