Ezt olvasta már?


Vasárnap országszerte lehetnek intenzív esőzések

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: vasárnap délelőtt északnyugaton, valamint az északi, északkeleti országrészben várható nagyobb eséllyel zivatar. A déli megyékben kisebb a csapadék valószínűsége.

A felhőszakadás veszélye miatt Baranya, Csongrád és Békés megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki vasárnapra.

 

Emellett Budapestre és Pest, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas, Veszprém és Zala megyére a heves zivatar miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

 

Ezzel együtt még nem enyhül a hőség. A legalacsonyabb hőmérséklet 16-22, a legmagasabb hőmérséklet 30-36 fok között várható.

 

Kiemelték: az ország nagyobbik, délkeleti felén 25, 26 fok körüli, főként a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön 27 fok feletti középhőmérséklet várható. A tartós hőség veszélye miatt Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére másodfokú, Budapestre és Pest, valamint Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnapra a meteorológiai szolgálat.

mti

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Sürgős közlemény érkezett a nyugdíjasoknak: eldőlt a plusz pénzek sorsa, és még az ősszel nagy fordulat jön.

Mindenkit ez a kérdés foglalkoztat: a 13. havi nyugdíj 2026-ban mikor érkezik meg a számlákra? Eláruljuk az igazságot a kifizetésekről...

„Nem arra van szükségünk, hogy egy behódoló államfőnk legyen” – „Ez Magyar Péter köztársasági elnöke”

A kormánypárti és az ellenzéki képviselők nagyon másképp ítélik meg Baka András személyét és szerepét.

Ukrán hírszerzés: hatalmas katonai mozgósításra készül Putyin, már az időpont is megvan

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedd esti videóüzenetében azt mondta, katonai hírszerzésük adatai szerint Vlagyimir Putyin orosz államfő...

Megszületett az Exatlon sztárjának második gyermeke – édes fotón a csöppség

Móricz Dániel országos bajnok kerékpáros az Exatlon 3. évadában versenyzett a Bajnokok csapatában. A TV2 sportrealityjében összesen több...

Reagált Baka András államfővé választására Volodimir Zelenszkij

A román és a szlovák államfő is megszólalt.

Trump elismerte, hogy titokban repülőgépet cserélt a NATO-csúcs után

Az amerikai elnököt egy lehetséges rakétatámadás miatt csempészték át az egyik gépről a másikra Ankarában.

Akár 20 fokig is lehűti a lakásod a görög módszer - Így csináld

Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével...

Mennyire káros, ha védőszemüveg nélkül nézzük a napfogyatkozást?

A napfogyatkozás különleges látvány, de van egy veszélye, amelyet könnyű alábecsülni: attól, hogy a Nap nagy részét eltakarja a Hold,...

Az Országgyűlés pótolta a mulasztást, év végéig marad egy fontos könnyítés a személyiknél

Az augusztus 3-tól érvényüket vesztett régi, könyv formátumú személyi igazolványok év végéig mégis használhatók lesznek bizonyos...

Titokban megnősült Cristiano Ronaldo, Portugáliában vette feleségül Georgina Rodríguezt

Cristiano Ronaldo egy szűk körű, polgári szertartáson vette feleségül párját, Georgina Rodríguezt. A hírt egy gyűrűket mutató...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

0