Ezt olvasta már?


Városunkba érkezett a Jószolgálati Díj vándorkiállítása

Februárban a Szabadság téren ingyenesen megtekinthető a Jószolgálat-díj országjáró szabadtéri kiállítása.

A 2017-es év díjazottjait és azok tevékenységeit, pártfogoltjait bemutató kültéri kiállítás a hajléktalanokért végzett szociális munka intézményi díjazottja, a nyíregyházi Periféria Egyesület munkássága előtt tiszteleg a hónapban.
A díj célja, hogy szemléletformáló kampányával felhívja a figyelmet az elesettekre és mindazon hivatásos-és önkéntes segítőkre, szervezetekre, közösségekre, akik áldozatos munkájukkal kiemelkedő tevékenységeket végeznek a rászorulókért nap mint nap.

A Váci Mihály Kulturális Központban rendezett sajtótájékoztatón Tóth Simon Ferenc, a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány kuratóriumi tagja köszöntötte a megjelent vendégeket. A megnyitó alkalmával először számolt be az elmúlt negyedév eredményeiről, a Jószolgálat-díj 2017/18-as évadának jelölési időszakáról. A meghirdetett öt kategóriában 2018. január 31-ig összesen 667 jelölés érkezett, ami 145 pályázattal felülmúlta a tavalyi év jelölésszámát is. Beszédében kiemelte, jelenleg a jelölések előszűrése, feldolgozása zajlik, összesített eredményként a beérkezett pályázatokból 273 jelölt kerül bírálatra.

Idén az önkéntes kategóriákban érkezett a jelölések zöme, ami a pályázatok 66,86 százalékát jelenti. Ezen belül az önkéntes egyén kategóriában jelöltek a legtöbben, szám szerint 269 pályázat érkezett, ami összesen 89 jelöltet jelent országszerte.
A jelölő pályázatok közül márciusban a 7 nagy magyar segélyszervezet képviselőiből álló szakmai zsűri választja ki a hivatászszerűen végzett szociális munka 3 díjazott szervezetét és 3 egyéni nyertesét. Az önkéntes kategóriákban a zsűri felterjesztése alapján a díj Facebook oldalán májusban dől el szavazással a 2018-as év közösségi-és egyéni díjazottja.
Idén is egy személy kaphatja meg a legnevesebb díjat, az életműdíjat, a szakmai képviselők döntése alapján. A díjátadóra ünnepélyes keretek között június 1-jén kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.

A 2017-es év díjazottjait bemutató szabadtéri kiállítás február végéig Nyíregyházán, a Szabadság téren látogatható, ezt követően márciusban Debrecenben, majd Pécsett kerül kihelyezésre.

Dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere köszöntőjében elmondta: a Nyíregyházi Önkormányzat évről évre felülvizsgálja Helyi Esélyegyenlőségi Programját, hogy mindig az aktuális helyzetnek megfelelően tudjon segíteni ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. A gyerekek, az idősek és a fogyatékkal élők mellett az önkormányzat nagy figyelmet fordít a hajléktalanság enyhítésére. A város önkormányzatának hajléktalanokat támogató szolgáltatásai jelentősen hozzájárulnak a Nyíregyházán mintegy 25 éve tevékenykedő Periféria Egyesület munkájához, akik a Jószolgálat-díj mai kiállításmegnyitóján is jelen voltak, mint a 2017-es év hajléktalanokért végzett szociális munka intézményi díjazottja.

A Periféria Egyesület tagjai a ’90-es évek óta nap mint nap kint vannak az utcákon, hogy étellel, itallal, ruhával, jó szóval és konkrét, életminőséget javító tevékenységekkel segítsék a Nyíregyházán hajlék nélkül élő embereket. Mára szoros, jó viszonyt alakítottak ki mindannyiukkal – ők jelentik ezeknek a nehéz sorsú, súlyos traumákkal élő nőknek és férfiaknak a reményt, szeretetet és talán a kiutat is.

A Jószolgálat-díjat 2016-ban Twickel György, a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány kuratóriumi elnöke alapította abból a célból, hogy édesanyja, Zichy Mária Terézia grófnő életművének méltó emléket állítson, és a figyelem középpontjába helyezze a szociális életpályán dolgozó hivatásos egyének, szervezetek, valamint a mindennapi önkéntes jótevők és civil közösségek munkáját. Az alapítvány célja, hogy ezeket a példaértékű tevékenységeket ismerje el évről évre a díjjal és a hozzá kapcsolódó éves médiakampánnyal.

Forrás: civilhírügynökség.hu / NYNL







0
0
0

hírek innen, onnan

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0