Változik a vadkárrendezés és a trófeabírálat
Ősszel új rendelet jelenik meg a vadkárrendezésről, valamint a hatósági trófeabírálat paramétereinek enyhítéséről - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Nagy István agrárminiszter szombaton a Zala megyei Pölöskén tartott országos vadásznapon.
Semjén Zsolt egyebek közt arról beszélt, hogy Európa egyik legjobbja a magyar vadászati törvény, amelynek részeként még az ősszel rendeletben szabályozzák a vadkárok rendezésének szabályait, amelyet az agrár- és a vadászkamara, valamint a magán- és állami erdészetek közös kompromisszumos javaslatával készítettek elő.
Nagy István arról tett bejelentést, hogy ugyancsak ősszel jelenik meg a hatósági trófeabírálat korrigálásáról szóló rendelet, amellyel a vadgazdálkodók a minőségi mellett a mennyiségi gazdálkodást is hatékonyabban valósíthatják meg.
A Zalaerdő Zrt. kezelésében lévő Sohollári-völgyben tartott programon a miniszterelnök-helyettes kifejtette, hogy az Európai Bizottság (EB) a terrorizmus elleni küzdelemre hivatkozva szigorította a fegyvertartás szabályait, de ebben sikerült olyan megoldást találni, amivel elkerülhető a magyar vadászok és fegyvergyűjtők "zaklatása". Az EB ötévenként lejárttá tenné a fegyvertartási engedélyeket, a magyar megoldás ugyanakkor lehetővé teszi, hogy az engedélyek felülbírálatát a rendőrség ötévenként a saját adatbázisa alapján elvégezze.
Abban azonban még nincs előrelépés, hogy az EB betiltaná az ólomtartalmú lövedékek használatát, ami a magyar vadászok számára életidegen döntés lenne. Rengeteg olyan vadászfegyver van, amely nem használható acélsöréttel, illetve nem vizsgálták még azt sem, hogy milyen hatással van a természetre az acéllövedékek használata - közölte Semjén Zsolt.
Kitért arra is, hogy két vírus komoly károkat okoz a magyar vadgazdálkodásban, az afrikai sertéspestis, illetve a koronavírus. A sertéspestis miatt a kormány méltányos felvásárlási árat biztosít a fertőzöttség veszélye miatt kilőtt vaddisznókra, továbbá engedélyezni tervezik a vaddisznók helyett szikaszarvasok tartását a vadkertekben, színesítve ezzel a terítékre szolgáló vadak választékát.
A koronavírus-járvány következményeivel kapcsolatban azt mondta: a határok lezárása és a külföldi vadászok saját hazáinak szabályozása miatt idén ősszel nem tudnak vendégvadászok jönni Magyarországra, ezért indokolt, hogy a vadászoknak tavasszal már biztosított - a turizmushoz és a mezőgazdasághoz hasonló - adókönnyítések tovább éljenek.
A kormányfőhelyettes jelezte, hogy a hazai és külföldi vadászok engedélyeinek díjai ma már a kamarát illetik, illetve szintén a vadászkamara kezelésébe kerülhetett a hatvani vadászati múzeum.
Semjén Zsolt megemlítette, hogy a Hungexpón tartandó 2021-es magyarországi vadászati világkiállításra egymillió látogatót várnak, a világszínvonalú rendezést 55 milliárd forintból biztosítják. Ha a koronavírus-járvány miatt elmaradnának a külföldi látogatók, akkor is rentábilis lehet a rendezvény, hiszen 670 ezer horgász és vadász van Magyarországon, családtagjaikkal együtt ez legalább másfél millió embert jelent.
Nagy István agrárminiszter a trófeabírálati paraméterek újraszabályozása kapcsán azt fejtette ki, hogy a 2037-ig tervezett szakmai munka kereteit a tájegységek vadgazdálkodási terveinek kihirdetéséről szóló rendeletek alapozzák meg, ezek tartalmazzák azokat a határértékeket, amelyek alapján a hatósági trófeabírálat készül. Az eredményes vadgazdálkodás nem valósítható meg a szakszerűtlen elejtések miatti szankciók nélkül, ezért még idén megjelenik a korrigált trófeabírálati értékeket tartalmazó rendelet.
Az agrárminiszter beszámolt arról is, hogy reagálva a járvány miatt leállt nemzetközi vadászturizmusra, a munkahelyek védelme érdekében kezdeményezte a kormány a hivatásos vadászok munkabérét terhelő munkaadói- és munkavállalói járulékok csökkentését. A veszélyhelyzet okozta, gazdaságilag is nehéz időszak ellenére a tárca, a vadászok és a vadgazdálkodók országszerte 40 helyszínen 10 ezer adag vadhússal segítették az egészségügyi dolgozókat.
Kovács Zoltán, a jövő évi Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos - aki jelezte, hogy negatív koronavírus-tesztek és hatósági engedélyek birtokában vesz részt a rendezvényen - egyebek mellett azt mondta: a vírus okozta kihívások ellenére sem állt meg a szervezés.
A kiállítás bizonyítéka lesz annak, hogy az 1971-es hasonló rendezvény után 50 évvel a magyar vadászok ugyanúgy elkötelezettek a természet szeretete és a hagyományok iránt. "Nincs szükség politikai mozgalmárságra" ahhoz, hogy bizonyítsuk, mit jelent számunkra a természet védelme - fogalmazott.
Megjegyezte: a 70 ezer négyzetméteren megvalósuló kiállítás a világ bármelyik táján megállná a helyét, és olyan terület is hangsúlyt kap majd, mint a vadgasztronómia. Nemzetközi szinten is újdonságnak minősül a hazai kezdeményezésű karitatív vagy segítő vadászatok elindítása, amelyben már 1200 magyar vadász 37 millió forintot gyűjtött jótékony célokra.
Kovács Zoltán a vadásznapon jelentette be, hogy megalakították a Magyar Vizslák Világszövetségét, amely a világban is népszerű rövid- és drótszőrű fajtákat egyértelműen Magyarországhoz köti. A hungarikumnak számító magyar fajta tenyésztési, vizsgáztatási paramétereit a Magyar Ebtenyésztők Országos Szövetségével dolgozzák ki, de nemzetközi szervezetekkel is felveszik a kapcsolatot.
Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke a beszédében többek között azt hangsúlyozta, hogy a kormány által "kistafírozott" kamarának és megyei szervezeteinek ma már nincsenek anyagi gondjai. Az agrárkamara tavaly 1,5 milliárdot, saját erőként pedig 2,4 milliárdot tettek a vadgazdálkodási alapba, amiből például ifjúsági oktatóközpontot alakítottak ki már 10 megyében, de az ország minden megyéjében lesz hasonló 2022-ig.
hírek innen, onnan
Ezzel trükkel felére csökkentheted a hűtőszekrényed áram-fogyasztását
Az energia-veszélyhelyzet miatt hamarosan már magasabb árról érkezhet számla, a gáz mellett pedig a megnövekedett áramfogyasztás is...
Csak úgy száguld a legőrültebb II. világháborús film
Ahogy közeledik az év vége, és a nézők egy része karácsonyi filmekkel hangolódik az ünnepekre, addig mások inkább 2025 legnagyobb...
A Netflix új, 100%-os értékelésű thriller sorozata globális siker lett
A Netflix ismét bebizonyította, hogy képes világszerte ismertté tenni olyan sorozatokat, amik korábban teljesen ismeretlenek voltak a...
A 6-os lottót feladtad a hétre? Kár volt... A kukába is dobhatod a szelvényt...
A hazai szerencsejátékok közül a lottójátékok között meghatározó különbség van abban, hogy milyen eséllyel lehet elvinni annak...
Denzel Washington és John Travolta közös thrillere nagyot megy
Kevés olyan remake létezik, amely képes felülmúlni az eredetit – és a legtöbb filmrajongó pontosan ezt érzi, amikor szóba kerül a...
Bizarr elmélet: sötét titok húzódik Britney Spears botrányai mögött
Meredek elmélettel álltak elő a rajongók.
Egyre többen vetik be: 5 hálószobai trükk, ami egyetlen magabiztos férfi arzenáljából sem hiányozhat
Ezektől egy nő számára felejthetetlen lesz az együttlét.
Három szín, amiknek a szétválasztás helyett inkább össze kellene kötni minket
Irredenta társasjátéktól szocialista díszoklevélig, sportrelikviáktól hamutartóig. A pécsi néprajzi múzeum ideiglenes kiállításának...
Ezt az új szabályt 2026-ban vezetik be az orvosi időpontfoglalásnál: mindenkit érint
A kormány jogszabályi változtatásokkal kívánja csökkenteni az egészségügyi ellátórendszerben tapasztalható várakozási időket és...
Íme a teljes lista: mutatjuk 2026 összes szabadnapját, lesz cserebere is
2026 már most ígéretesnek tűnik, legalábbis ami a pihenést és a hosszú hétvégéket illeti! Az év rögtön egy négy napos szünettel...
„Ilyen tanulmány soha nem jelent meg”, állítja az egyetem, amely állítólag a Tisza macskaadójának ötletforrása volt
És szerintük a Tisza állítólagos adótervében hivatkozott szerző sem publikált soha a folyóiratukban.
Veszélyhelyzet Kaliforniában: hatalmas esőzés, szélvihar, pusztítás – Videók a rendkívüli időjárásól
Az Egyesült Államok északkeleti államaiban péntekre várnak jelentős havazást, ami miatt figyelmeztetést adtak ki New York, New Jersey és...
Sport
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát
Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.
A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően
Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.
Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?
Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.
Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben
Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.
2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.
Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma
A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.
Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”
A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét
A szezon végéig Franciaországban fog játszani.
Láthatáron a City újabb bomba igazolása, a Premier League egyik felfedezettje érkezhet Manchesterbe
Kerkez Milos korábbi csapattársa ígéretes szezont fut eddig.
Bulvár
Kiderült, ez a Fidesz titkos fegyvere a választás totális megnyerésére, ezzel óriási győzelmet arathatnak
Egy volt parlamenti képviselő árulta el az igazságot.
Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie
2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,
Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa
Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?
Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója
Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.
A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád
A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.
3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében
Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.
„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak
A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.
„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról
A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.
blogmorzsák
Szívfájdalomra ki kell menni sétálni
A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.
Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation
A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!
Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől
Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


