Ezt olvasta már?


Választás 2022: még várni kell a 100 százalékos feldolgozottságra

A fő kérdések szinte mindenhol eldőltek, de vannak még szoros versenyek. Az ellenzéki jelöltek máris egymásnak estek.

 

 

Elsöprő győzelemként írta le több külföldi lap és hírügynökség is a Fidesz-KDNP vasárnapi választási sikerét. Mint ismert: Orbán Viktor miniszterelnök és pártja ismét, ezúttal negyedjére szerzett kétharmados többséget az Országgyűlésben. A Fidesz-KDNP jelenleg 135 mandátumot birtokol, az összefogott ellenzék 56-ot, a Mi Hazánk hetet, a Magyarország Németek Országos Önkormányzata pedig egyet kapott.

Választás 2022: Orbán és Márki-Zay szerint is nyert a Fidesz – percről percre

 

Urnazárásig a szavazásra jogosultak 69,51 százaléka adta le a voksát. Itt vannak az eredmények.

 

Vannak ugyanakkor még nyitott kérdések, hiszen nem érkezett be minden szavazat például külföldről sem. Az országos listák jelenleg 98,96 százalékos feldolgozottságnál tartanak. Ez alapján 2,7 millió választó szavazott a Fidesz-KDNP listájára és 1,8 millió az ellenzéki listára. Egyéniben azonban Budapesten kívül szinte mindenhol taroltak a kormánypártok. A 106 megszerezhető mandátumból 88-at kapott kormánypárti jelölt és 18-at ellenzéki.

 

Ez utóbbiaknál még lehet ugyanakkor elmozdulás. Például a fővárosban, a 13. számú választókerületben, ahol Szatmáry Kristóf (Fidesz-KDNP) 38 szavazattal vezet Vajda Zoltán (DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-Párbeszéd) előtt. Itt 98,63 százalékos a feldolgozottság, azaz még több mint 500 szavazat még hátravan.

 

Szintén szoros Baranya-1-ben Mellár Tamás (DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-Párbeszéd)és Kővári János (Fidesz-KDNP) versenye. Itt 255 szavazat a különbség, de még szintén át kell nézni valamivel több, mint 500 szavazatot.

Fotó: Koszticsák Szilárd

 

Kunhalmi Ágnes ellenzéki jelölt is mindössze 449 szavazattal vezet Budapest 15. számú választókerületében a kormánypárti Lévai István Zoltán előtt, még itt is lehet fordítás a hátralévő szavazatok összeszámolásával. Eldőlni látszik ugyanakkor Dunai Mónika (Fidesz-KDNP) szoros győzelme, aki a főváros 14. választókerületében közel 99 százalékos feldolgozottságnál több mint 700 szavazattal vezet.

 

Orbán Viktor miniszterelnök győzelmi beszédében arról beszélt, hogy hatalmas győzelmet arattak a kormánypártok.

 

Kósa Lajos, aki ismét mandátumot szerzett a Fidesz-KDNP színeiben, a választási éjszakán azt mondta: az országgyűlési képviselő-választáson a magyar választók azt mondták, nem akarnak háborút, arra szavaztak, akik a békét és a biztonságot jelentik.

 

Mellette több kormánypárti képviselő is örömének adott hangot a közösségi oldalán. Nem úgy viszont az ellenzéknél, ahol máris beindult az egymásra mutogatás és a vádaskodás. Hétfőre virradóra Gyurcsány Ferenc (DK) és Jakab Péter (Jobbik) is az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjét, Márki-Zay Pétert nevezte meg felelősnek a vereségért.

 

Legkésőbb április 9-én hirdetik ki az egyéni választókerületek eredményét, az országosat pedig legkésőbb április 22-én. Az Alaptörvény szerint az új országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök hívja össze a választást követő harminc napon belüli időpontra. Ezek alapján az új országgyűlésnek legkésőbb május 3-ig kell megalakulnia.

NVI: az egyéni választási eredményeket jövő szombaton állapítják meg

 

A választási honlap fennakadás nélkül működött.

forrás: vg.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Az 5–3–1 szabály, ami észrevétlenül boldogabbá tesz

Amikor boldogságról és jóllétről beszélünk, a fókusz szinte mindig ugyanarra a néhány területre esik: mit eszünk, mennyit mozgunk,...

Az ünnepi időszak egészségügyi problémája, mely sok nőt érint

A karácsonyi és szilveszteri időszak a legtöbb nő számára egy dolgot biztosan jelent: órákon, napokon át tartó takarítást és...

A gyógyszerész kimondta: ezt rontják el a legtöbben a fájdalomcsillapítóknál

Manapság a fájdalomcsillapító gyógyszerek világában nem ördöngösség eligazodni – ha tudjuk, mire figyeljünk. A paracetamol és az...

Ilyen ügyetlen tolvajokat még a világ nem látott – autóval rántották ki az ATM-et

Karácsony előestéjén egészen abszurd jelenetek játszódtak le egy texasi 7-Eleven üzletnél, ahol két ügyetlen tolvaj minden...

Menedzsertréning műanyagfigurákkal – Egy hatezer fős kisvárosból is hatást lehet gyakorolni a világ gondolkodására

 Lego-ország fővárosában, Billundban – ahova idén ősztől már fapadossal is mehetünk – az ember megérti, hogy nem a méret a lényeg,...

Frohner Fecó: Nehezen tudom kimutatni az örömömet karácsonykor – videó

Frohner Fecó, ha akarja, fodrász, ha akarja, celeb... amíg nem ismertük őt, nem is gondoltuk volna, hogy ez a két karrier tulajdonképpen...

Itt a vége a legális magyar kriptózásnak – legalábbis egy időre

2025. december 27-tel lejár az utolsó határidő, és mindenki kockáztat, aki kriptót ad el, vagy vesz, és főleg, ha ilyen kereskedemi...

Ezt nem gondoltuk volna Kucsera Gáborról — karácsonykor derült ki az igazság

Újra meghitt családi légkörben ünnepelt Tápai Szabina és Kucsera Gábor.

Ezért a veszélyes játékért rajongtak a királyok: két uralkodó is odavolt érte

A fedett pályák ferde tetői, galériái és magas ablakai mind részt vettek a játékban.

Szoboszlai klubja különleges gesztussal készül a drámai meccsre

A nyáron elhunyt Diogo Jota klubjai először találkoznak egymással.

Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához

Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

0
0

Bulvár

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza

2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak

Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0