Utolsó perces góllal jutott ki az Eb-re a magyar válogatott
Drámai végjátékot követően 2-2-es döntetlent játszott a magyar labdarúgó-válogatott Bulgária ellen, az egy pontnak köszönhetően pedig biztossá vált a jövő évi Eb-részvétel.
Az előző napok hercehurcáját látva egy kisebb csodának számított, hogy csütörtökön mérkőzést rendeztek Szófiában, de ezzel biztossá vált, hogy a saját kezünkben van a sorsunk, és nem kell a bolgárok kizárása miatt számolgatnunk.
Kemény sérüléshullám sújtja a válogatottat, ami miatt előzetesen azért aggódhattunk, hiszen hosszú ideje küzd sérüléssel Willi Orbán, a legutóbbi hetekben pedig sajnos bővült a lista, ugyanis előbb Varga Barnabás dőlt ki hosszabb időre, majd Sallai Roland combjában szakadt el az izom a Topolya elleni Európa Liga-mérkőzésen.
Az viszont bizakodásra adhatott okot, hogy a bolgár futball nem a legszebb napjait éli, idén még egyetlen meccset sem sikerült nyerniük, legutóbb hazai pályán Litvániától is kikaptak 2-0-ra, aminek köszönhetően jelenleg a csoport utolsó helyén állnak két ponttal.
Azonban nem vehettük félvállról az összecsapást, hiszen láttuk Litvánia ellen, hogy a magyar válogatott is tud rosszul játszani. Akkor komoly erőfeszítésbe került visszajönni kétgólos hátrányból, és még egyszer ez nem fordulhatott elő, ezt megígérte Marco Rossi is.
A két együttes a selejtezősorozat első mérkőzésén csapott össze egymással, és akkor nem volt kérdés, ki hagyja el győztesen a pályát, hiszen már az első félidőben eldőlt a találkozó. A 7. percben Vécsei Bálint kezdte meg a gólgyártást, majd szűk 20 perccel később Szoboszlai is betalált, a 3-0-s végeredményt pedig Ádám Martin állította be.
Ádám Martin pedig most is lehetőséget kapott a szövetségi kapitánytól, amit már a 10. percben meg is hálált. Szoboszlai Dominik szabadrúgására érkezett remekül, közvetlen közelről pedig már nem hibázott.
A jó kezdés után visszavettek a tempóból a fiúk, aminek meg is lett a böjtje, a 24. minutumban némileg váratlanul Delev révén egyenlítettek a bolgárok. Nem sokkal később aztán emberhátrányba kerültek a hazaiak, Antov a második sárgája után mehetett idő előtt zuhanyozni.
Pár perccel később Botka buktatását követően újra villant a piros, némi VAR-ozás után azonban visszavonta korábbi ítéletét a lengyel játékvezető. A piros lap a szokásosnál többször került elő, sajnos a második játékrészben ezt a saját bőrünkön is megtapasztaltuk, amikor Kerkez Milos is kiállt.
Nem tudtunk tehát élni az emberelőnyünkkel, sőt, a kihagyott helyzetek megbosszulták önmagukat, a 78. percben büntetőhöz jutottak a hazaiak. A labdához Kiril Despodov állt oda, aki magabiztosan értékesítette a megítélt tizenegyest, Dibusznak esélye sem volt.
Az utolsó percekben óriási fölényben játszott a magyar együttes, főleg Szoboszlai pontrúgásai okoztak némi veszélyt a bolgár kapu előtt. Az utolsó másodpercben aztán jókora hazai segítséggel sikerült kiegyenlítenünk, a Liverpool játékosának felívelését Alex Petkov csúsztatta a saját kapujába.
A döntetlennek köszönhetően matematikailag is eldőlt, hogy Magyarország ott lesz a 2024-es németországi kontinensviadalon, a harmadik helyezett Montenegró ugyanis behozhatatlan hátrányba került.
A magyarok számára azonban nem lesz tétnélküli az utolsó találkozó, hiszen a csoportelsőségért továbbra is nagy a csata, a mieink jelenleg két ponttal előzik meg a szerbeket, így Montenegró ellen legalább egy pontot kell szereznünk, hogy mi végezzünk a G jelű ötös élén.
A címlapképen a magyar csapat tagjainak gólöröme a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők kilencedik fordulójában, a G csoportban játszott Bulgária – Magyarország mérkőzésen a szófiai Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban 2023. november 16-án. A találkozó 2-2-es döntetetlennel végződött, a magyar válogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra.
MTI
hírek innen, onnan
Újabb szörnyű ütközés történt a Flórián téri felüljárónál két évvel a halálos Árpád hídi eset után
Szombat éjjel hatalmas karambol történt az Árpád hídon, két évvel azután, hogy egy versenyzést követően halálos baleset történt.
A Hollywoodi elit körében: Meghan Markle és Harry herceg így partiztak Los Angelesben
Meghan Markle ragyogott Kris Jenner születésnapi partiján.
Egész Európát letarolná a kínai óriás, fontos információk érkeztek a magyar gyárról
A kínai elektromosautó-óriás BYD új szintre kapcsolta európai terjeszkedését: nemcsak a kontinensre lokalizálja gyártását, hanem...
3,4 literrel jár, töltés nélkül. Ez az autó igazi kincs, amit sokan észre sem vesznek
Kicsi, de erős városi hibrid autó.
A McLaren Piastri ellen dolgozik és Norrist favorizálja?
Az angol csapat az angol pilótáját részesítheti előnyben az ausztrál versenyzőjével szemben?
Orbán Viktor azt állítja, ő eddig csak egyszer látott olyan felmérést, amely szerint nem a Fidesz vezet
Az is 2021-ben volt.
Új fejlemény a Schumacher családról: tévéstábot engedtek be a svájci birtokukra
Michael Schumacher a 2013-as síbalesete óta a nyilvánosság elől teljesen elzárva él, családja pedig semmilyen információt nem oszt meg az...
Vigyázat, kivontak egy bébiételt a forgalomból
Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott Nestlé Pizsama Hami Kekszes...
Zsiday Viktor: „Az Orbán-Trump pénzügyi csomagnak csak végveszélyben van jelentősége”
Megszólalt az elemző az Orbán-Trump védőpajzsról.
Liptai Claudia a Sztárban Sztár All Stars vasárnapi élő adása után: „Annyira furcsán változik az ingerküszöb”
Már csak heten voltak versenyben a Sztárban Sztár All Stars vasárnapi élő adásában, amikor is az este végén Szandi kiesett a műsorból....
Zendaya ki nem állhatja Sydney Sweeney-t: ezért rágott be kolléganőjére
Zendaya és Sydney Sweeney az Eufóriában szerepelnek együtt.
Kit támogatna a választásokon Orbán Viktor washingtoni útja után?
Az ön véleményére is kíváncsiak vagyunk.
Sport
A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról
A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k
A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata
A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.
Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött
Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.
A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik
A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.
Rangadót nyert a Ferencváros, megszakadt az Újpest pocsék sorozata, Felcsúton kapott ki a Puskás
Az NB III 15. fordulójának délelőtti mérkőzésein az FTC második számú csapata hatgólos meccsen verte a Dunaújvárost, az Újpest II a nyitóforduló után ismét három pontnak örülhetett.
Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában
Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.
Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.
Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén
Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.
Menesztették Dárdaiék edzőjét
A 2025–2026-os Bundesliga idény tizedik meccsnapján a harmadik vezetőedzőt menesztették. Ezúttal Dárdai Bence trénere, Paul Simonis távozik a német élvonalból, a VfL Wolfsburg éléről. Dárdai nem nyerte el Simonis
Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos
A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i
Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten
A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.
Bulvár
Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze
Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör
Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?
Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.
Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is
2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.
Ügyelete közben halt meg a magyar orovosnő
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a kolozsvári gyermekklinika főorvosa, dr. Kiss Éva. Éppen ügyeletben volt.
Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban
Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.
Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött
Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.
Vigyázz, nem mindegy, mikor veszed be a D-vitamint: ha rosszul csinálod, baj lehet belőle
Ha ezentúl így szeded a D-vitamin kapszulát, tényleg segíteni fog, hogy télen is energikus maradhass!
Elképesztő dolgot találtak Oroszország alatt, azonnal meghalt a felfedező, aki benyitott a helyre
Nyugtalanító történet Oroszországból, hatalmas rejtély.
Ő volt a 80-as évek legszebb vörös hajú színésznője: döbbenet, hogy fest ma, 57 esztendősen a férfiak egykori álma
A 80-as évek tinikultuszának ikonikus alakja, Molly Ringwald, máig elképesztően fest: 57 évesen is megőrizte báját és vonzerejét, amelyért annak idején a férfiak annyira rajongtak.
Károly durván kiosztotta Vilmost: Katalin elsírta magát a jelenetet látva
Egy váratlan és feszült pillanat rázta meg nemrégiben a brit királyi családot: Károly keményen megszidta Vilmost egy döntése miatt, és Katalin szinte elsírta magát, amikor végignézte a megrendítő jelenetet.
Brüsszel reagált a magyar–amerikai energiaügyi megállapodásra
Az Európai Bizottság szerint a magyar–amerikai megállapodás, amely Magyarországot az amerikai szankciók alól mentesíti, nem változtat az unió 2027-re tervezett orosz olaj- és gázimport-kivezetési céljain, a washing
Halálra vert egy buszsofőrt: a tinédzser tettes szabadul és ingyen bérletet kap
Az akkor 15 éves tinédzser halálosan megsebesített egy buszsofőrt – most hamarosan szabadon engedik. Sőt, ingyen utazhat majd.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


