Ezt olvasta már?


Uniós pályázat segítségével javul a belvízi biztonság a Szamos-Túrközben

Májusban indulhatnak a kivitelezési munkálatai a Szamos-Túrköz térség belvízi biztonságát növelő, valamint turisztikai fejlesztését célzó közös magyar-román uniós pályázatnak, melyről kedden tartottak projekttalálkozót a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csegöldön.

 

A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretén belül kiírt Tavak és ligetek a határmentén, revitalizáció és turizmus - BODEN címet viselő programban a térségi magyar és román vízügyi igazgatóság mellett a természetvédelmi szervezetek, öt szatmári önkormányzat és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága vesz részt. A projekt révén megoldódik a Szamos-Túrközben lévő értékes természeti területek vízpótlása, emellett a határ mindkét oldalán megtervezik a vízre alapozott fejlesztési lehetőségeket.

A többfordulós pályázati program elsősorban a belvízmentesítést, valamint a belvizek hatékonyabb levezetését segíti elő, emellett olyan vízgazdálkodási rendszer kialakítása a cél, amely képes a vizek kezelésére, a többlet gyors továbbítására, illetve a hiány pótlására - mondta Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-nek. Az első pályázati forduló során elkészültek a magyar oldali csatornák vízpótlásának, illetve a létrehozandó csatornarendszer tervei, s meghatározták a lehetséges duzzasztási pontokat.

A mintegy háromezer hektáros Szamos-Túrköz területen a projekt révén turisztikai fejlesztések is elindulhatnak: elkészült egy 16 kilométer hosszú - szárazföldi és vízi - tanösvény, valamint egy komplex ökopark engedélyes terve. Utóbbi tartalmazza többek közt három állattartó mintafarm, golf- és teniszpálya, egy 90 főre tervezett étterem és szálloda, valamint egy 130 férőhelyes kemping felépítését. Emellett a kerékpárutak bővítésével 69 kilométer hosszú hálózat jöhet létre, amely összekötné a magyar-román határ két oldalán fekvő településeket.

A nyíregyházi vízügyi szervezet vezetője elmondta: a most lezárult, mintegy 200 ezer euró összköltségű, az unió által száz százalékban támogatott második fordulóban döntően a román oldali csatlakozási tervek készültek el, azaz a környezeti- és talajtani hatásvizsgálatok, a geodéziai felmérések, illetve a tervezett vízpótlás nyomvonalai.

Bodnár Gáspár közlése szerint a komplex program második fordulós, február végi zárását követően májusban indulhatnak a konkrét kivitelezési munkálatok a magyar és a román oldalon, azaz kiépítik a vízvisszatartó- és szabályzó műtárgyakat, illetve elvégzik a csatornák rekonstrukcióját. A kivitelezési költség eléri a 410 millió forintot, amelynek harmadát a magyar oldali fejlesztésekre fordítják - tette hozzá.


MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Péntektől változik a közlekedés Budapesten: ezeken a helyeken enyhülhet a dugó a buszok számára

Két új buszsávot is kialakít a fővárosban a BKK. A fejlesztések nem hosszú szakaszokon valósulnak meg, viszonylag rövid sávok lesznek,...

Ezeket a Google Chrome trükköket alig ismeri valaki, pedig a bezárt lapokat is visszaállíthatod

Rengetegen használják a Google Chrome böngészőt, de a hasznos funkciókat alig ismeri a többség.

3 esti szokás, amik után útmutatást kaphatsz az álmaidon keresztül

Íme három esti szokás, amellyel felkészítheted az elmédet arra, hogy az álmok során akár új nézőpontokat is feltárjon.

Bátor az az intézmény, aki bevallja, hogy náluk jelen van az iskolai zaklatás

„Lehetsz büszke olyan gyerekekre, akiket most látsz életedben először?” - jutott eszembe a kérdés a NEM OKÉ kampány pilotévének...

Amitől mindenki tartott, elkezdődött: a nyárnak, ahogy eddig ismertük, vége

Májusban olyan hőség söpört végig Európa több országán, amely korábban inkább júliusban vagy augusztusban lett volna megszokott. A...

Donald Trump közölte, az Egyesült Államok este rendkívül keményen csap majd le Iránra

Washington a nem túl távoli jövőben teljes ellenőrzést gyakorol Irán olaj- és gázipara felett – közölte az amerikai elnök.

Veszélyes terméket hív vissza a TEDi: szó nélkül visszaadják a pénzt, ha visszaviszed az üzletbe

A belső ellenőrzés olyan kábelezési és hőmérséklet‑szabályozási problémákat tárt fel, amelyek akár tűzveszélyt is okozhatnak

„Imádom az inflációt” – Trump szerint félreértették

Az amerikai elnök azt ecsetelte, mennyire szereti a drágulást.

Legendás amerikai izomautó érkezett Európába

Már rendelhető Európában a Dodge Charger. Az ikonikus amerikai kupé tisztán elektromos hajtáslánccal és soros hathengeres benzinmotorral...

Minél sárgább a tészta, annál jobb? Épp ellenkezőleg igaz.

Egy olasz szakember elárulja, mire kell figyelni tésztavásárláskor, ha igazán minőségi, finom tésztát akarunk venni.

Civil szervezetek szerint követhetetlenül került 117 milliárd forint a Nemzeti Együttműködési Alapon keresztül a civil szektorhoz

Egy civil koalíció felmérése szerint 117 milliárd forintnyi állami támogatás sorsa átláthatatlan a Nemzeti Együttműködési Alapnál. A...

Leesett a rajongók álla. Így még soha nem láthattuk Nagy Bogit, elképesztő formában van

A napsütés, a tenger és a felhőtlen kikapcsolódás tökéletes kombinációját élvezi Nagy Bogi, aki ezúttal Ibizáról osztott meg...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén

Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.

0
0

Bulvár

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

0