Ezt olvasta már?


Tunki, furmintfröccs és lecsó az idei sláger Tokaj Hegyalján

A Zempléni Fesztivál mellett a gasztronómiáé a főszerep a régióban

Tokaj, 2022.08.06. - Augusztusban közel 50 kisebb, igazi kuriózumnak számító gasztronómiát is megcélzó esemény közül választhatnak a Tokaj Hegyalja régióba érkezők, az igazi nagyágyú, a több, mint 50 programot felvonultató Zempléni Fesztivál mellett.

Eddig 60 ezer látogatót számlált a Tokaj-hegyaljai Nyár elnevezésű rendezvénysorozat, ahol közel 100 programon vehetnek részt az érdeklődők a nyár hátralévő egy hónapjában. Idén pedig már a gasztronómia igazi szerelmeseinek nem kell döntenie a borkóstolás és a vezetés között, hiszen közvetlen, MÁV-val összehangolt buszjáratok könnyítik meg a borkóstolás utáni közlekedést.

A magyar Provence legkedveltebb eseményei

Idén Erdőbényén, a magyar Provence szívében 15 helyi borászat összefogásából rendezik a Bor, mámor… Bénye eseményt hamarosan, augusztus 11-14. között. Erdőbénye ilyenkor kultúrális és gasztronómiai központtá válik, ahol a különböző helyszíneken a nyitott pincék mellett egész nap programok, és színvonalas gasztronómiai kiállítók várják a látogatókat.

 

A lecsó és a “tunki” otthona

A kisebb gasztronómiai események is hódítanak idén, a Furmint fröccs és lecsó fesztiválon augusztus 6-án a nyitott pincék és hideg borok mellett a lecsóé lesz a főszerep. A Hercegkúti Nemzetiségi Fesztiválon pedig a helyiek lerántják a leplet kedvenc, “tunki” elnevezésű étlükről, amelyet ezen az eseményen bárki megkóstolhat. A tunki nem más, mint egy tunkolós ételkülönlegesség, amely enyhén csípős, májas pörkölt jellegű egytálétel, mellé természetesen jól csúsznak a helyi borok, fröccsök.

 

Zempléni Fesztivál

A Zempléni Fesztivál, a térség egyik legnépszerűbb eseménye idén is többek között olyan gyönyörű történelmi helyszínekre hívja a látogatókat, mint Sárospatak, Tokaj, Szerencs. Az összművészeti rendezvény immár több, mint harminc éve különböző zenei műfajokkal, színházi előadásokkal és kiállításokkal, gasztronómiai eseményekkel a régióba érkezőket. Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális fesztiválja augusztus 12-től 21-ig várja a látogatókat. Idén egy kis kényelemmel is kiegészül a Tokaj régió ugyanis a Volánbusz 2022. augusztus 5-től TOKAJBUSZ néven új, a vonatokhoz csatlakozó autóbuszjáratokat indít Tokaj térségében a nyári hétvégéken.

Idén először alakul át a Tokaj-Zemplén régió kora nyártól a szüreti időszak végéig tartó rendezvénysorozatok otthonává, ahol a könnyűzenei és kulturális események mellett, a  gasztronómia és a természetjárás is fókuszba kerül. Ezzel a térség az eddig megszokott és új nyári rendezvények igazi tűzfészkévé nőtte ki magát, rögtön az első évben. A számtalan lehetőséget a szervezők az eseménysorozat új honlapján teszik elérhetővé (https://tokajhegyaljainyar.hu), így az érdeklődők egy helyen tájékozódhatnak a sokszínű programok között.







0
0
0

hírek innen, onnan

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

Naponta locsolsz, mégis kiszárad a veteményes? Lehet, hogy túl sekélyen öntözöl

Napi locsolás mellett is ki tud száradni a veteményes, ha a vizet nem a megfelelő mélységbe juttatod. Fedezd fel, hogyan öntözz valóban...

Napfogyatkozás és Perseidák: A nap, amikor ne felejts el az égre nézni

Különlegesen ritka égi jelenségek egész sorának lehetünk szemtanúja augusztus 12-én, amit kár lenne kihagyni. Nem kell hozzá...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0