Ezt olvasta már?


Trump kiállt eddigi intézkedései mellett

Az új amerikai elnök kiállt eddig hozott intézkedései mellett, a terrorizmussal és a menekültek befogadásának leállításával kapcsolatban pedig kijelentette: "Nem kockáztathatunk". - Pécsi Napilap -

Donald Trump a Fox televízióban csütörtökön sugárzott interjújában kiállt a határok védelméről és benne a mexikói határon építendő falról szóló elnöki rendelete mellett, és védelmébe vette azt a rendeletet is, amelyet várhatóan szombaton ír alá az Egyesült Államok menekültprogramjának átmeneti felfüggesztéséről és néhány országgal szemben a vízumkiadás szintén átmeneti befagyasztásáról.

"A fal kell. Nemcsak politikáról van szó, hanem a nemzet lelkének is jót tesz. Az emberek védelmet akarnak, és ez a fal megvéd" - szögezte le a Fehér Házban adott interjúban az elnök. A menekültprogram felfüggesztéséről - amelynek keretében elődje, Barack Obama vállalta mintegy tízezer közel-keleti menekült befogadását és letelepítését az Egyesült Államokban - Trump megállapította, hogy nincs más lehetőség.

Emlékeztetett arra, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) több mint ezer nyomozást folytat terrorizmus ügyében, és a gyanúsítottakat "mi engedtük be az országba". Leszögezte, hogy az Egyesült Államoknak erre nincs szüksége és hangsúlyozta, hogy a menekültek többsége ugyan nem, de néhányan "ördögi szándékokkal" érkeznek, ezért "nem kockáztathatunk".

Szerinte a hozzájuk érkező vagy már be is fogadott menekültekről semmit nem lehet tudni, nem vizsgálták át őket rendesen, nincsenek papírjaik. "Hogyan lehet valakit átvizsgálni, ha nincsenek is dokumentumai?" - tette fel a kérdést, utalva arra, hogy az Obama-elnökség idején a bevándorlási hatóságok azt állították, a menekülteket átvizsgálták, ellenőrizték.

Trump Németországot hozta fel intő példaként. "Nézzük meg, mi van ott, mi nem akarjuk ezt" - mondta. A terroristákat "trükkös, piszkos patkányoknak" nevezte, de hozzátette: "Győzni fogunk".

Az elnök kitért a kínzással történő vallatás témájára és megerősítette álláspontját, miszerint a - kínzásnak minősülő - vízbefojtás szimulálásával végrehajtott kihallgatás igenis hatásos. Ám leszögezte, hogy ez ügyben a védelmi miniszterre és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetőjére hagyatkozik majd. Emlékezetes, hogy mind James Mattis védelmi miniszter, mind pedig Mike Pompeo, a CIA új igazgatója ellenzi ezt a fajta kihallgatási módszert.

Donald Trump szólt még egy sor belpolitikai kérdésről: például az egészségbiztosításról, a legfelső bíróság új tagjának várható jelöléséről és arról is, hogy esetleg kegyelemben részesíti azt a fiatal katonát, aki emlékfotót készített egy tengeralattjáró egyik részéről, amiért egyévi börtönre ítélték. Nem tartotta korrektnek az ítéletet, kifejtve, hogy különösen annak fényében nem az, hogy mással mi történt: a Hillary Clinton e-mail-ügyében folytatott - vádemelés nélkül végződő - nyomozásra utalva leszögezte, hogy ha az nem lett volna, akkor eszébe sem jutna a fiatal katona kegyelmi kérvénye.

Viszonylag hosszan beszélt a sajtóról. "A média - nem mindegyik, de a nagyobbik része - nagyon-nagyon tisztességtelen" - állapította meg. Konkrét példákat hozva sorolta, hogy az amerikai sajtó nagy része hol és mikor volt szerinte tisztességtelen. Utalt a kisfia elleni sajtótámadásokra, és felhozta a többi között a Martin Luther King-mellszoborról szóló hamis híreket. Már beiktatása napján ugyanis átrendeztette az Ovális Irodát és visszahozatta azt a Churchill-mellszobrot, amelyet Obama elnök nyolc évvel ezelőtt eltávolított, s helyette behozatta Martin Luther King kis szobrát. Az átrendezés hírére szinte mindenütt az jelent meg, hogy az új elnök elvitette a Martin Luther King-szobrot, s egyes médiumok rasszizmust sejttettek. Donald Trump a csütörtöki interjúban közölte: nem csináltak semmit a polgárjogi harcosról mintázott szoborral, változatlanul ott áll az egyik polcon, Churchillé mellett.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Na ezt is megéltük. Már az autók is repülnek

A kétüléses autó egy gombnyomásra változik át repülőgéppé.

Pénzügyi védőpajzs – Hatékony eszköz az önbeteljesítő jóslatok és spekulánsok ellen

A pajzs nemcsak pénzügyi, hanem geopolitikai eszköz is, egyúttal a bizalom, a stabilitás és a hitelesség jele.

Életet mentenek ezek az eszközök, egyre több helyen megtalálod őket

Az életmentő eszköz használatával kétszer-háromszor nagyobb az esély a túlélésra a szakértők szerint.

Faltól falig közlekedett a kamionos az M1-esen

Senki sem sérült meg, de nem sokon múlt a tragédia.

Az angolok legendája kemény kritikával illette a Manchester United 75 milliós csatárát

A Manchester United szombat délután pontot szerzett a Tottenham otthonában, a döntetlennel végződő mérkőzés után azonban az egyik...

A Premier League sztárja a visszavonuláson gondolkodott mentális problémái miatt

A West Ham középpályása, Tomas Soucek bátran beszélt mentális nehézségeiről, és bevallotta, hogy egy ponton még a labdarúgás...

Kekszet és bébiételt hívnak vissza, penész veszélye miatt

Egy folyékony bébiétel és egy kókuszos keksz visszahívásáról döntött a fogyasztóvédelem.

Ez a zöldség lökheti az égbe a vércukorszintedet

Nem csak a gyümölcsök, de bizonyos zöldségek miatt is megemelkedhet a vércukorszint. Különösen fontos ez a cukorbetegségben vagy...

Börtönbe küldenék a férfit, aki napokig élt halott anyjával Dunakeszin

Tudta, hogy egyre romlik állapota, mégsem hívott hozzá segítséget. 

Újabb sérülés miatt főhet Marco Rossi feje, Jereván 1001 arcát mutatva várja a magyarok érkezését

Riport az örmény fővárosból, ahol 28 éve nem látott (rész)sikert érhet el válogatottunk.

Mészöly Gézával szerződést bontott a labdarúgó NB II-es csapata

A legutóbbi három meccsét szerzett gól nélkül bukta el a gárda.

Állatjóléti támogatás 2025/2026 – Ezt a 6 teendőt ne felejtsd el, ha nem akarod elveszíteni a támogatást.

A belső és külső paraziták elleni védekezéstől kezdve a georeferált fotókig számos dokumentált kötelezettség hárul a gazdákra –...

0

Sport

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata

A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.

Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött

Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.

A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.

Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában

Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.

Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.

Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos

A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i

Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén

Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.

Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt

Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.

Menesztették Dárdaiék edzőjét

A 2025–2026-os Bundesliga idény tizedik meccsnapján a harmadik vezetőedzőt menesztették. Ezúttal Dárdai Bence trénere, Paul Simonis távozik a német élvonalból, a VfL Wolfsburg éléről. Dárdai nem nyerte el Simonis

Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön

Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!

0
0

Bulvár

Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze

Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör

Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is

2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.

Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?

Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.

Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban

Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.

Vigyázz, nem mindegy, mikor veszed be a D-vitamint: ha rosszul csinálod, baj lehet belőle

Ha ezentúl így szeded a D-vitamin kapszulát, tényleg segíteni fog, hogy télen is energikus maradhass!

Ő volt a 80-as évek legszebb vörös hajú színésznője: döbbenet, hogy fest ma, 57 esztendősen a férfiak egykori álma

A 80-as évek tinikultuszának ikonikus alakja, Molly Ringwald, máig elképesztően fest: 57 évesen is megőrizte báját és vonzerejét, amelyért annak idején a férfiak annyira rajongtak.

Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt

Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.

Brüsszel reagált a magyar–amerikai energiaügyi megállapodásra

Az Európai Bizottság szerint a magyar–amerikai megállapodás, amely Magyarországot az amerikai szankciók alól mentesíti, nem változtat az unió 2027-re tervezett orosz olaj- és gázimport-kivezetési céljain, a washing

Figyelmeztetés: 3 vitamin és ásványi anyag, amit nem jó reggel bevenned

Bár logikusnak tűnik, hogy reggel pótoljuk a szükséges tápanyagokat, bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat kifejezetten nem ajánlott éhgyomorra bevenni. Lássuk, melyek ezek!

Két héttel az esküvő után sem mert meztelenre vetkőzni férje előtt a feleség: a pasas csak ekkor jött rá, valójában kit is vezetett oltár elé

A férj úszott a boldogságban, amikor végre nőül vette szíve választottját, a hálószobában azonban már nem az előzetes terveknek megfelelően alakultak az események.

0