Több vidéki nagyváros szinte teljes területén kötelező a maszkviselés
A parkok, zöldterületek kivételével több vidéki nagyváros teljes területére kötelezővé tették a maszkviselést a koronavírus-járvány terjedése miatt, így döntött szerdán Békéscsaba, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pécs, Sopron, Szeged, Szekszárd polgármestere is. Székesfehérvá
A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló, szerdától hatályos kormányrendelet szerint a 10 ezer lakosúnál nagyobb települések egyes közterületein kötelező a maszkviselés, a területek kijelölése a polgármester feladata. (Sportolás során, valamint a parkokban, zöldterületeken a maszk továbbra sem kötelező.)
Békéscsabán pénteken 0 órától valamennyi közterületen, illetve nyilvános helyen - a kormányrendeletben meghatározott kivételekkel - kötelező a maszk viselése - közölte Szarvas Péter polgármester szerdán a Facebookon.
Kaposváron csütörtöktől kötelező szintén minden közterületen a védőmaszk használata, kivételt a parkok és zöldterületek jelentenek - közölte Szita Károly polgármester a Facebook-oldalán. Elmondta, szerdán aláírt rendelete értelmében lezárják a csapatsportok használatára is alkalmas sporttelepeket, köztük a városligeti focigrundokat és kosárlabdapályákat, de a futókör és a kondiparkok továbbra is használhatók. A kondiparkokat és a játszótereket naponta fertőtlenítik.
Kecskeméten is csütörtöktől kötelező a maszk viselése a közterületeken és a nyilvános helyeken - írta Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a közösségi oldalán.
Miskolcon ugyancsak csütörtöktől rendelte el valamennyi közterületre a kötelező maszkviselést Veres Pál polgármester. Maszkot kell viselni a piacokon is.
Nagykanizsán szintén csütörtöktől minden nyilvános helyen és közterületen kötelező a maszk viselése Balogh László polgármester rendelkezése szerint. Vasárnaponként nem nyit ki a vásárcsarnok és elmarad a bolhapiac is. A szintén Zala megyei Hévízen a tófürdő nem zárt be, továbbra is vár vendégeket, ezt a gyógytó kezelője, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház közölte szerdán a közösségi oldalán.
Nyíregyházán is kötelező maszkot viselni valamennyi közterületen és nyilvános helyen, valamint a kutyafuttatókban is. Kovács Ferenc polgármester döntése értelmében a városban elmarad a hagyományos adventi programsorozat és nem tartják meg az adventi vásárt sem.
Pécsen szintén kötelező a maszkhasználat a közterületeken és az áruházak parkolóiban - közölte Péterffy Attila polgármester. Maszkot kell hordani a vásárcsarnokban és a piacokon, valamint a kutyafuttatókban is. Nem kell viszont maszk a Béke Park, a Szabolcsi Emlékpark és a Tüskésréti Szabadidőpark, továbbá a mecseki és malomvölgyi parkerdő területén.
Sopron polgármestere, Farkas Ciprián a közösségi oldalán jelentette be, hogy már szerda déltől a város egész területén kötelező maszkot viselni. Ez alól csak a zöldterületek - a parkok, a Soproni Parkerdő, az erdők, a játszóterek, a szabadtéri edzőparkok és a kutyafuttató - kivételek.
Szeged teljes belterületén szintén már szerdától kötelező a maszk viselése Botka László polgármester döntése alapján - tájékoztatott az önkormányzat.
Szekszárdon csütörtökről a város teljes közterületén kötelező lesz a maszk használata - közölte Ács Rezső polgármester.
Debrecenben nem teljes körű a rendelkezés: itt csütörtöktől a játszótereken, valamint a piacokon, vásárokon kötelező a maszk viselése.
Egerben a boltok, piacok és intézmények bejáratának 5 méteres körzetére, valamint a buszmegállókra tették kötelezővé a maszkok használatát. A vár továbbra is látogatható, ugyanakkor bezárt az Eger Termál- és Strandfürdő, valamint a török fürdő, az adventi programsorozat pedig elmarad.
Hódmezővásárhelyen a maszk viselése a piacon, a vasúti és buszpályaudvaron, valamint a buszmegállókban kötelező.
Székesfehérváron szerda éjféltől kötelező maszkot viselni a történelmi belvárosban, valamennyi közterületi parkolóban, a buszmegállókban, az autóbusz- és vasútállomásokon, a játszótereken felnőttek számára, és a kutyafuttatókban. Cser-Palkovics András polgármester tájékoztatása szerint a város sportparkjai nyitva vannak, de csak egyéni sportolásra használhatók.
Szolnokon csütörtök hajnali 5 órától kötelező a maszkhasználat és megfelelő védőtávolságot kell tartani minden olyan helyen, ahol várakozni kell (bevásárlóközpont, iskola, óvoda, ügyintézés, vallásgyakorlás, buszmegállók) - közölte Szalay Ferenc polgármester a Facebook-oldalán. A nappali klubokat bezárják, az idősek ellátását, étkezését otthonukban biztosítják. Újra bevezették a vásárlási idősávot három piacon: 8 és 10 óra között csak a 65 éven felüliek vásárolhatnak.
Szombathely polgármestere, Nemény András csütörtöktől több közterületre, így a főtérre is elrendelte a védőmaszk használatát. Maszkot kell viselni a buszmegállók 10 méteres körzetében, a bölcsődék, óvodák, iskolák bejáratától 10 méteren belül, az üzletek és bevásárlóközpontok parkolóiban és a kutyafuttatókban is.
Tatabányán maszkot csak a piacokon, a termelői piacokon és a tömegközlekedési eszközökre várakozás közben kell hordani. Tatán kötelező maszkot viselni a buszmegállókban, az üzletek saját parkolóiban és a városi piacon. Esztergomban a parkokra is ajánlják a maszkviselést de nem tették kötelezővé.
Veszprémben csütörtök hajnal 5 órától kötelező maszk viselése a belvárosban, a buszmegállókban, a buszpályaudvaron, a vasútállomáson, a parkolókban és a vásárcsarnok területén. Porga Gyula polgármester azt is közölte: elmarad a Bakony Expo és a karácsonyi vásár. A tavasszal létrehozott városi segélykérő telefonszámok újra hívhatók.
hírek innen, onnan
Az 5–3–1 szabály, ami észrevétlenül boldogabbá tesz
Amikor boldogságról és jóllétről beszélünk, a fókusz szinte mindig ugyanarra a néhány területre esik: mit eszünk, mennyit mozgunk,...
Az ünnepi időszak egészségügyi problémája, mely sok nőt érint
A karácsonyi és szilveszteri időszak a legtöbb nő számára egy dolgot biztosan jelent: órákon, napokon át tartó takarítást és...
A gyógyszerész kimondta: ezt rontják el a legtöbben a fájdalomcsillapítóknál
Manapság a fájdalomcsillapító gyógyszerek világában nem ördöngösség eligazodni – ha tudjuk, mire figyeljünk. A paracetamol és az...
Ilyen ügyetlen tolvajokat még a világ nem látott – autóval rántották ki az ATM-et
Karácsony előestéjén egészen abszurd jelenetek játszódtak le egy texasi 7-Eleven üzletnél, ahol két ügyetlen tolvaj minden...
Menedzsertréning műanyagfigurákkal – Egy hatezer fős kisvárosból is hatást lehet gyakorolni a világ gondolkodására
Lego-ország fővárosában, Billundban – ahova idén ősztől már fapadossal is mehetünk – az ember megérti, hogy nem a méret a lényeg,...
Frohner Fecó: Nehezen tudom kimutatni az örömömet karácsonykor – videó
Frohner Fecó, ha akarja, fodrász, ha akarja, celeb... amíg nem ismertük őt, nem is gondoltuk volna, hogy ez a két karrier tulajdonképpen...
Hihetetlen, mit fedeztek fel a 2026-os téli olimpia helyszíne közelében
A lelet nagyon fontos a tudósok számára.
Itt a vége a legális magyar kriptózásnak – legalábbis egy időre
2025. december 27-tel lejár az utolsó határidő, és mindenki kockáztat, aki kriptót ad el, vagy vesz, és főleg, ha ilyen kereskedemi...
Ezt nem gondoltuk volna Kucsera Gáborról — karácsonykor derült ki az igazság
Újra meghitt családi légkörben ünnepelt Tápai Szabina és Kucsera Gábor.
Ezért a veszélyes játékért rajongtak a királyok: két uralkodó is odavolt érte
A fedett pályák ferde tetői, galériái és magas ablakai mind részt vettek a játékban.
Szoboszlai klubja különleges gesztussal készül a drámai meccsre
A nyáron elhunyt Diogo Jota klubjai először találkoznak egymással.
Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához
Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.
Sport
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát
Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.
A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően
Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.
Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?
Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.
Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben
Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.
Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma
A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.
2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.
Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”
A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét
A szezon végéig Franciaországban fog játszani.
Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
Láthatáron a City újabb bomba igazolása, a Premier League egyik felfedezettje érkezhet Manchesterbe
Kerkez Milos korábbi csapattársa ígéretes szezont fut eddig.
Bulvár
Kiderült, ez a Fidesz titkos fegyvere a választás totális megnyerésére, ezzel óriási győzelmet arathatnak
Egy volt parlamenti képviselő árulta el az igazságot.
Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa
Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?
Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie
2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.
Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója
Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.
A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád
A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés
3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében
Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.
„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak
A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.
blogmorzsák
Szívfájdalomra ki kell menni sétálni
A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.
Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation
A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!
Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől
Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


