Több mint másfél milliárdból fejlesztették a PTE Klinikai Központot
A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) 2018-ban újabb európai uniós és hazai pályázati forrásokból teheti még korszerűbbé és hatékonyabbá a betegellátást.
A beruházások révén az egészségügyi humánerőforrás fejlesztése és képzése, a betegbiztonság növelése, a mesterséges megtermékenyítés és az ápolás körülményeinek javítása, valamint ultramodern diagnosztikai eszközök beszerzése történhet meg a közeljövőben.
A Pécsi Tudományegyetem öt pályázat kedvezményezettjeként összesen csaknem 1,6 milliárd forintnyi támogatást használhat fel az egészségügyi fejlesztéseihez. Erről beszélt a szerdai sajtótájékoztatón Dr. Tóth Kálmán, a Pécsi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese, Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője, Dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja és Dr. Sebestyén Andor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ elnöke.
A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a Klinikai Központ célja, hogy az általa ellátott betegek kivizsgálása és gyógyítása a lehető legjobb körülmények között valósulhasson meg. Az ennek érdekében benyújtott, a betegbiztonság növelését célzó pályázatok az infekciókontroll tevékenység hatékonyságának fejlesztése révén valósulnak meg. Ennek során a potenciális fertőzési források beazonosítása, a helyi fertőzés-megelőzési stratégiák, izoláció szabályainak fejlesztése, a fertőtlenítés és sterilizálás folyamatok szabályozása, a fertőzések továbbvitelének megakadályozása tehető még hatékonyabbá az új, modern készülékekkel és a központi hálózati vízellátó fertőtlenítő automata berendezés üzembe helyezésével.
A humánerőforrás-fejlesztés pályázat keretében a sürgősségi és az egynapos ellátásban dolgozók létszámát bővítik.
A szakmai továbbképzések során a hiányszakmákban dolgozó szakorvosokat és szakdolgozókat képeznek majd. Az Általános Orvostudományi és az Egészségtudományi Karokon tanuló hallgatók skill, illetve szimulációs gyakorlatokon vehetnek részt, és az orvostudományi képzésben résztvevők egy részének a háziorvosi alapellátásban történő foglalkoztatása is megvalósulhat.
A korszerű ultrahang készülékek vásárlásával az urológiai műtőben használt laparoszkópos ultrahang berendezést cserélik le, illetve a kardiológiai diagnosztika során eddig nem alkalmazott érvizsgálat elvégzésére nyílik majd lehetőség.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által közösen meghirdetett pályázat öt fő részből tevődik össze:
A mesterséges megtermékenyítések kategóriájába tartozó lombikbébi eljárásban (IVF) már eddig is komoly eredményeket ért el a PTE, aminek sikerét tovább növelhetik a pályázat keretében beszerzendő eszközök. Emellett az egynapos ellátások, a technológia igényes és az ún. „HiTech” diagnosztikai eszközökhöz kapcsolódó eljárások fejlesztése érdekében a Gyermekgyógyászati Klinika fül-orr-gégészete, a Reumatológiai és Immunológiai Klinika fizikoterápiás részlege, a Traumatológiai és Kézsebészeti Klinika műtője és az Urológiai Klinika kapnak új felszerelést, valamint az aneszteziológiai és az intenzív terápiás ellátás válik még biztonságosabbá ultrahang készülékek és gépi lélegeztetők beszerzésével. A betegek komfortjának növelését szolgálja az új, többfunkciós, állítható betegágyak beszerzése.
A pályázatok tételesen, név szerint:
• EFOP-2.2.18-17 számú A betegbiztonság fejlesztésének komplex programja a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában című pályázat: 188.823.370 Ft támogatási összeg
• EFOP-1.10.2-17 számú Egészségügyi humánerőforrás-fejlesztés a Pécsi Tudományegyetemen című pályázat: 149.979.250 Ft
• az EFOP-1.10.3-17 számú Szakmai továbbképzések a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központban című pályázat: 281.218.004 Ft
• EFOP-2.2.20-17 Ultrahangos képalkotó technika fejlesztése a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában című pályázat: 47.404.100 Ft
• ÁEEK-NEAK-EMMI-2017/1 számú Fekvőbeteg szakellátó intézmények beruházásainak támogatására – a gazdaságilag hatékony, struktúra-átalakításhoz, ehhez kapcsolódó szakmai és/vagy működési koncentrációt szolgáló infrastruktúra-fejlesztések megvalósítására című pályázat: 931.021.858 Ft
(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)
hírek innen, onnan
XIV. Leó: Mindenkinek részt kell vállalnia a gyűlölet, az erőszak és a szembenállás elutasításában
Szerinte nem szabad hagyni, hogy a szenvedők iránti közömbösség uralja az embereket
Orbán Viktor váratlanul kitálalt, pontot tett az örökös vita végére, végre bevallotta, amit más nem mert
Hosszú hallgatás után vége a titkolózásnak, Orbán Viktor pontot tett az örökös vita végére, ami eddig kettészakította az országot.
Figyelmeztet a fogorvos – a karácsonyi ital, ami sárgíthatja a fogainkat
A karácsonyi időszakban sokan szívesen koccintanak egy pohár pezsgővel vagy más ünnepi itallal, ám egy fogorvos szerint érdemes óvatosnak...
Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén
Fordulatos napok előtt állunk.
Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
Putyin karácsonyi üdvözlőt küldött Trumpnak, a Kreml szóvivője Zelenszkij elmeállapotát elemezte
De mikor találkozik újra a két elnök?
Nem csak a Honvédnál és a Vasasnál komolyak a célok: 700 milliós fejlesztésre és visszajutásra készülnek a lilák
A 2026/2027-es idénynek már fedett városi lelátóval vághatnak neki a kecskemétiek.
Egy magyaré a világ egyik legnagyobb karácsonyfadísz-gyűjteménye – mutatjuk
Kiskunhalason különleges kiállítás várja az érdeklődőket.
Cuki képek és meghitt pillanatok: ilyen Lola idei karácsonya
A magyar énekesnő az idén először éli meg édesanyaként az ünnepeket.
Nagy Feró a "csóró liberálisoknak" is boldog karácsonyt kívánt
Sajátos hangvételű karácsonyi üzenettel jelentkezett Nagy Feró: a Beatrice frontembere az ünnepek alkalmából minden követőjének...
Putyinék reagált Zelenszkij karácsonyi beszédére: „nem teljesen épelméjű ember”
Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak -...
Novodomszky Éva az olasz exférje hagyományát követi: már adventkor megkezdik a szokatlan dekorálást
A műsorvezetőjénél a díszítés nem egy délután alatt zajlik le, hanem napokig tart. Az ünnep végén a gyökeres fenyő pedig nem a...
Sport
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát
Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.
A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően
Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.
A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?
Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.
Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma
A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.
Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben
Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.
Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”
A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.
Már biztos: nem teljesül a magyar válogatott kulcsemberének karácsonyi kívánsága
Elhúzódott a felépülése.
A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét
A szezon végéig Franciaországban fog játszani.
Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó
A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.
Megszülettek a magyar kézilabda-válogatott alapemberének ikrei
Győri-Lukács Viktória szenteste jelentette be a hírt.
Bulvár
Kiderült, ez a Fidesz titkos fegyvere a választás totális megnyerésére, ezzel óriási győzelmet arathatnak
Egy volt parlamenti képviselő árulta el az igazságot.
Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa
Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?
Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója
Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.
Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie
2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m
A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád
A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak
A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.
3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében
Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.
Ez a legdurvább Fideszes karácsonyi ajándék, sikítás lesz a karácsonyfa alatt
Te szeretnéd ezt látni a karácsonyfa alatt?
Egy magyar kutató megtalálta Leonardo da Vinci Az utolsó vacsorájának titkos helyszínét
A váratlan felfedezés bizonyítékait szakértők is megerősítik.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


