Több mint egymilliárdot ér a telitalálatos lottószelvény
Tíz hét halmozódás után elvitték az ötöslottó 1,154 milliárd forintos főnyereményét - közölte a Szerencsejáték Zrt. szombat este az MTI-vel.
A közlemény szerint a 4, 10, 24, 55, 77-es számokat megjátszó szelvény tulajdonosának a sorsolás napjától számított 90 napon belül kell jelentkeznie a Szerencsejáték Zrt.-nél.
A milliárdos összegű nyeremények esetére a társaság külön telefonszámot, egy úgynevezett nagynyertes-vonalat tart fenn, amely a www.szerencsejatek.hu oldalon és az értékesítőhelyeken is megtalálható - közölték.
Emlékeztettek arra, az ötöslottó több mint 62 éves fennállása óta az eddigi legnagyobb összeget 2003-ban nyerte meg egy szerencsés, aki 38 hét telitalálat-mentes időszak után több mint 5 milliárd forinttal gazdagodott. Legutóbb pár hónapja volt hasonlóan nagy a nyeremény: áprilisban 29 hét halmozódás után minden idők harmadik legmagasabb nyereményét, azaz közel 4,2 milliárd forintot vihetett haza egy játékos.
A Szerencsejáték Zrt. közölte, Magyarországon a nagynyertesek igyekeznek megőrizni inkognitójukat, így kevés személyes információt lehet tudni róluk. A nyeremény felvételekor azonban kérdőívet tölthetnek ki. Az önkéntesen adott válaszaikból kiderül, hogy a nagynyertesek főleg állandó számokkal játszanak, illetve vannak olyan játékosok, akikre valóban illik a "szerencsefia" jelző, hiszen már többször is nyertek nagyobb összeget életük során. Szinte mindegyikük hosszabb ideje, akár évtizedek óta rendszeresen játszik azzal a játékkal, amelynek főnyereményét megnyerte - olvasható a közleményben.
hírek innen, onnan
Kiadták a figyelmeztetést – Tartós, sűrű ködre számíthatunk szinte az egész országban
Az ország egyes részen kisebb esőre, illetve ködre is számíthatunk kedden. Utóbbiból szerdán is kijut majd, a köd ráadásul tartósan is...
Teljesen lezárták a magyar főutat: Két embert feszítővágóval szabadítottak ki a roncsokból
Legkevesebb 10-en utaztak a járművekben.
Megmentette egy fuldokló diák életét egy hős tanárnő
A kislány nem kapott levegőt, de a tanárnő sikeresen alkalmazta rajta a frissen tanult elsősegély-módszert.
Még okosabb lesz a Google Térkép
Egyszerűbb lesz megtalálni a keresett helyeket, könnyebbé válik a balesetek bejelentése, sőt az asszisztens felolvassa nekünk az aktuális...
Az hatóságok terrortámadásnak minősítették a hétfői újdelhi autórobbantást, aminek több halálos áldozata is van
Több mint ezer kilogramm robbanóanyagot foglaltak be abban a két házban, amit a támadáshoz köthető szervezet egyik tagja bérelt.
Villanyautót vennél? Ennyit költesz majd rá
A személyautó vételárának az átutalása után nincs vége a fizetésnek: milliós összeg is lehet a kötelező szervizek te
Besokallt a balesetektől, elbarikádozta a házát
Különös helyzet alakult ki az Egyesült Államokban: egy év alatt három autó találta el az egyik házat, így az ingatlan tulajdonosa...
Sűrű köd: szinte az egész országra figyelmeztetést adtak ki
A látási viszonyok korlátozottak lesznek kedden.
Tűzokádó szörnyet mutatott a Lamborghini
A Temerario Super Trofeót kimondottan versenypályára szánja a Lamborghini.
Ki a nagyobb hülye a pályán? Aki gyorshajt, vagy aki a belső sávban ragad?
A magyar autópályán rendszeresen okoznak egymásnak nehéz perceket a gyorshajtók és a belső sávban lassan haladók.
Hova tűnt Szergej Lavrov? A rossz nyelvek szerint kiesett a pikszisből Putyinnál
Szergej Lavrov külügyminiszter feltűnő hiánya egy múlt heti, kulcsfontosságú kremli ülésről azonnal találgatások sorát indította el...
Mindent beleadva támadnak az oroszok, fel kell készülni Putyin utódlására – Ukrajnai háborús híreink kedden
Oroszország mintegy 150 ezer katonát vont össze Pokrovszk térségében, és nagyszabású offenzívával próbálja áttörni az ukrán...
Sport
Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött
Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.
Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt
Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.
Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos
A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i
Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön
Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!
Újabb bombaigazolás a láthatáron: Szoboszlaiék 100 millió eurós védőt vehetnek
Ha a transzfer összejön, a Manchester Citytől érkezhet a pótlása.
Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről
A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs
A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével
A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.
Újabb sérülés miatt főhet Marco Rossi feje, Jereván 1001 arcát mutatva várja a magyarok érkezését
Riport az örmény fővárosból, ahol 28 éve nem látott (rész)sikert érhet el válogatottunk.
Az MLSZ fontos közleményben üzent egy esetleges profi ligával kapcsolatban
Az elmúlt időszakban több alkalommal felvetődött egyes szereplők részéről egy profi liga létrehozásának ötlete. A szövetség ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást közölte hivatalos oldalán.
Jürgen Klopp évszázados tehetségnek, a United legendája kisfiúnak nevezte a Liverpool futballistáját
Tovább forrnak az indulatok a 140 millió euróért szerződtetett labdarúgó körül.
A Liverpool 100 millió euróért igazolná le a tapasztalt védőt
Alessandro Bastoniért 100 millió eurót sem sajnálna a Liverpool – írta meg egy milánói lap.
Bulvár
Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is
2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.
Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze
Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör
Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött
Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.
Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt
Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.
Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban
Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.
Két héttel az esküvő után sem mert meztelenre vetkőzni férje előtt a feleség: a pasas csak ekkor jött rá, valójában kit is vezetett oltár elé
A férj úszott a boldogságban, amikor végre nőül vette szíve választottját, a hálószobában azonban már nem az előzetes terveknek megfelelően alakultak az események.
Elképesztő dolgot találtak Oroszország alatt, azonnal meghalt a felfedező, aki benyitott a helyre
Nyugtalanító történet Oroszországból, hatalmas rejtély.
Itt a következménye Orbán Viktor és Donald Trump találkozójának, ezt a zsebünkön is megérezzük
Másfél éves csúcsra tört a forint.
Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?
A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.
Az Európai Unió egészében 1,8 százalék-kal nőtt, Magyarországon 4,5 százalékkal csökkent augusztusban a szolgáltatások volumene
Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkent, de az egy évvel korábbit 1,8 százalékkal meghaladta a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025. augusztusban – tájékoztatott az Eurostat.
Figyelmeztetés: 3 vitamin és ásványi anyag, amit nem jó reggel bevenned
Bár logikusnak tűnik, hogy reggel pótoljuk a szükséges tápanyagokat, bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat kifejezetten nem ajánlott éhgyomorra bevenni. Lássuk, melyek ezek!
Álomból rémálom: a 3000 eurós osztrák meló árnyoldala
„Igen, bruttó háromezer. Hat nap munkával, és orrvérzésig tartó túlórákkal” - egy Ausztriában élő magyar dolgozó így foglalta össze az igazságot a téli osztrák szezonmunkákról. Szerinte miközben a hirdet

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


