Több kilométeren már az árvíz miatt is másodfokú a készültség
A belvízi helyzet mellett több kilométeren már az árvíz miatt is másodfokú készültséget rendeltek el a hatóságok - közölte Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel. - Pécsi Napilap -
Országszerte több mint 600 kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség: ebből a Túrt érintően 75 kilométeren már másodfokú készültség mellett védekeznek a szakemberek. Emellett - a Felső-Tisza, Bodrog, Túr, Szamos, Kraszna, Zagyva és Tarna - egyes szakaszain összesen csaknem 530 kilométeren elsőfokú az árvízi készültség.
Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) keddi tájékoztatásában azt írta: az előrejelzések szerint a Tiszán is (Vásárosnaménynál) a másodfok szintje környékén várhatóak a vízállások. Lejjebb is az elsőfokot meghaladó, egyes helyeken másodfokot megközelítő vízállások valószínűsíthetők. A mellékfolyók közül a Bodrogon és a Körösök vízrendszerén szintén I. fok közeli vízállásokra számítanak.
Kiemelték továbbá, hogy a Tiszán és mellékfolyóin továbbra is figyelembe kell venni, hogy a levonuló árhullámok hatására az álló jég felbomlása, újra összeállása, fluktuálása hosszabb-rövidebb időre lokálisan újabb helyeken is akár jelentős vízszintemelkedésekhez, illetve -csökkenésekhez vezethet. Az eső és a hóolvadás következtében elsősorban a Tisza vízrendszerében alakultak ki kisebb-nagyobb vízszintemelkedések.
Az enyhülés miatt a Duna magyarországi szakaszain a jég szinte teljesen eltűnt, inkább már csak a mellékfolyók feltört állójeges szakaszairól beúszó jégtáblák észlelhetőek.
Belvízvédelmi készültséget már 29 helyen rendeltek el, ebből kilenc szakaszon másodfokú a készültség. A belvízzel elöntött terület nagysága több mint 17 ezer hektár.
A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) működési területén lévő 12 belvízvédelmi szakaszból ötnél van érvényben készültség: a Hamvas-sárrétin és a Berettyó-alsó belvízvédelmi szakaszon másodfokú a készültség, itt a szivattyútelepek kétműszakos üzemelésére van szükség. A Tiszai-alsó, a Tiszai-középső és a Tiszai-felső belvízvédelmi szakaszokon elsőfokú készültség van érvényben.
A védekezés keretében az igazgatóság munkatársai folyamatosan hozzák működésbe a szivattyútelepeket azokon a területeken ahol szükséges, emellett figyelemmel kísérik a belvízcsatornák vízszintjét, állapotát és felmérik az elöntött területek nagyságát - tudatták.
Az igazgatóság működési területén az elmúlt 24 órában átlagosan 4,7 milliméternyi eső esett. Februárban, az eddig eltelt hat napon összesen 17,8 milliméter csapadék hullott átlagosan, ez több mint a fele a sokéves februári havi átlagmennyiségnek (32,2 milliméter). A csapadék azért is okozott belvízi lefolyást, mert az elmúlt napok enyhébb időjárása ellenére a talaj még mindig fagyott, így a víz nem tud beszivárogni - részletezi az igazgató közleménye.
hírek innen, onnan
Új korszak nyílik jövőre az autópiacon, a mentőövbe Magyarország is belekapaszkodna
Ha nem is oldódik meg minden problémája, de fellélegezhet, időt nyer a kontinens autóipara – reagált az év egyik legfontosabb, európai...
Tavasszal visszavonul Bródy János
Lesz búcsúkoncert is.
Lázár János nagyot ment 2025-ben: vécéfelújítástól a szlovákozásig jutott
Összeszedtük Lázár János építési és közlekedési miniszter idei legnagyobb visszhangot kapott mondásait. Nem volt egyszerű.
„Megkérdeztem a fodrászom, hogy mivel foglalkozik” – 10 vérciki beégés, amit sosem felejtesz el
Mindenkinek volt már olyan pillanata, amikor legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Íme tíz történet, ami garantáltan mosolyt csal...
Világszenzáció: az élő beszédet a Google Fordító már azonnal fordítja
A Google Fordító a Gemini bevetésével immár képes lesz az élő beszédet rögtön lefordítani. A nyelvtanulást és fordítást segítő...
Visszatér a napsütés, de vasárnap már viharos szél és hózápor jöhet, azután pedig -10 fok sem kizárt
Szombaton még kirándulóidő lesz fagypont feletti hőmérséklettel. Vasárnapra viszont az erős szél miatt csontig hatoló hideg jön.
Tragédiával végződött a karácsonyi fürdőzés Angliában - két férfi eltűnt
Tragédiába torkollott a hagyományos karácsonyi tengeri fürdőzés Anglia partvidékén: a viharos időjárás ellenére megrendezett...
A Venus együttes dögös énekesnője volt: így fest ma 49 évesen Varga Zsuzsa
Mutatjuk, mennyit változott Varga Zsuzsa a Venus együttes óta.
Kell-e télen melegíteni a motort, és ha igen, akkor hogyan - eldöntjük a vitát
A tartós mínuszok komoly kihívás elé állítják a gépjárművek erőforrásait. A szakértők szerint a kíméletes indítás és a...
Rohantak a tűzoltók: gyerekeket kellett menteni karácsony napján!
Egy társasházban csaptak fel a lángok.
Soha ezelőtt nem történt ilyen – pilóták nélkül szállt le vészhelyzetben egy repülőgép
Egy kisebb, két hajtóműves turbólégcsavaros repülőgép teljesen önállóan hajtott végre kényszerleszállást az Egyesült Államokban,...
Először reszket a kiscica a félelemtől, de a végén már bízik a kutyában - 9 millióan látták már a cuki videót
Megható az állatok egymás iránt érzett ragaszkodása.
Sport
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?
Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.
Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben
Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.
Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma
A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.
Láthatáron a City újabb bomba igazolása, a Premier League egyik felfedezettje érkezhet Manchesterbe
Kerkez Milos korábbi csapattársa ígéretes szezont fut eddig.
A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét
A szezon végéig Franciaországban fog játszani.
Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”
A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó
A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.
Gyűlölet zúdult Szoboszlaira, Milák elhagyta az országot
2025 februárjában szenzációs dolgok történtek a hazai és a nemzetközi sport szempontjából is.
Megszülettek a magyar kézilabda-válogatott alapemberének ikrei
Győri-Lukács Viktória szenteste jelentette be a hírt.
Bulvár
Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie
2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,
Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója
Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében
Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.
„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról
A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m
Palvin Barbara lett a meztelenruhák királynője 2025-ben, íme 7 kreáció, amiben óriási feltűnést keltett
Nem titok, hogy Palvin Barbara rajong a merészebb outfitekért, köztük a pikáns pucér-szettekért. 2025-ben pedig igazán kimaxolta a meztelen-trendet: a vörös szőnyeges gálákon, a divateseményeken és a kifutón is bev
Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen
Minden perc számított.
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés
blogmorzsák
Szívfájdalomra ki kell menni sétálni
A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.
Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation
A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!
Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől
Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


