Ezt olvasta már?


Tejes tévhitek gyerekszemmel

Már a gyerekek körében is élnek tévhitek a tejről

Annak ellenére, hogy a gyermekes háztartások 30%-kal több tejet fogyasztanak, 5-6 alkalommal többször és alkalmanként 1 literrel több tejet is vásárolnak az átlagnál, a GfK felmérése szerint mégis már a fiatal gyermekek körében is megjelennek a tejjel, a hőkezelt tejjel kapcsolatos tévhitek.

A 8-14 évesek körében végzett felmérés szerint a gyerekek, amíg szülői felügyelet alatt állnak, sokszor, gyakran és szívesen fogyasztják ezt az egészséges italt. A tej a gyerekek egyik kedvenc itala, ahogy nőnek, mégis egyre inkább más italok, pl. üdítőitalok kerülnek a vágyott italok közé.

A 10-12 éves korcsoportnál már kialakul az a felnőttek körében is elterjedt tévhit, miszerint az UHT tejben tartósítószer van, ez pedig tovább erősödik a 13-14 éveseknél. Az ok elsősorban az ismeretek hiánya: akárcsak a felnőttek, a gyerekek sincsenek tisztában azzal, hogy ez a tejtípus a hőkezelésnek és a csomagolásának köszönhetően őrzi meg sokáig minőségét. A Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikájának dietetikusa arra hívja fel a figyelmet, hogy a tej gyerekkorban különösen fontos élelmiszer, mert míg a növényekből a kalcium mindössze 5-10%-a tud felszívódni, addig fiatalkorban a tejből kalciumtartalmának 60%-a hasznosul.

 

Öröklik a gyerekek szüleik tejjel kapcsolatos tévhiteit?

2010-ben és 2011-ben a Tetra Pak Hungária Zrt. felmérése kimutatta, hogy a magyar felnőtt lakosság körében számos tévhit él a tejjel kapcsolatban. Ilyen az, hogy az UHT tej tartósítószert tartalmaz, hogy tejpor és víz keveréke vagy, hogy egyéb mesterséges anyagok hozzáadásával őrzi meg minőségét akár hónapokig is, hűtés nélkül. Annak érdekében, hogy megvizsgálja, mikor és hogyan jelennek meg e tejhez fűződő tévhiteink, a Tetra Pak Hungária Zrt. felkérésére a GfK Piackutató Intézet felmérést végzett a 8-14 éves gyermekek körében a tejről.

A három korcsoportban (8-9 évesek, 10-12 évesek és 13-14 évesek) végzett felmérés alapján a gyerekek egyaránt ízletes, finom és egészséges italként nevezték meg a tejet, mégis már a második korcsoportnál megjelenik az a tévhit, miszerint a tej, ezen belül is az UHT tej tartósítószert tartalmaz.

„A gyerekek tejjel kapcsolatos spontán reakciója kizárólag pozitív, azonban már a 10-12 éves korcsoportban megjelenik az a tévhit, miszerint a tejben tartósítószer van, ami a 13-14 éves körében tovább erősödik” – mondta Sánta Zoltán, a GfK Piackutató Intézet ügyfélcsoport vezetője, a kutatás irányítója. „A megjelenő tévhit a fiatalabb, 8-12 éves gyerekek bizalmát a tejben még nem befolyásolja, de az idősebb, 13-14 évesek már más, jelenleg szüleik által tiltott, de a kortársak között népszerű italokat is fogyasztanak” – tette hozzá a szakember.

A gyerekek tejtől való fokozatos elpártolásának okai között szerepel az az ellentmondásos szülői viselkedés is, hogy a szülők ugyan ösztönzik a gyerekek egészséges tejfogyasztását, de ők maguk már gyakran nem isszák azt. Emellett nem magyarázzák el elég alaposan a gyerekeknek a tej összetevőinek táplálkozás-élettani hatásait. E hiányosságot tetézi az is, hogy az iskolában sem esik szó arról, hogyan jutnak el az élelmiszerek a családi asztalra.

 

Miért gyermekkorban a legfontosabb a tej?

A családon belül a tejfogyasztás a gyermekek számára a legfontosabb, mert az emberi szervezet legkönnyebben a tehéntejből jut kalciumhoz és mert a fehérje, a kalcium, a D vitamin, a foszfor, a tejzsír és a tejcukor csak a tejben található meg együtt, a megfelelő arányban. A gyermekek számára a tej ezért a csontok és fogazat egészséges fejlődése szempontjából alapvető fontosságú élelmiszer. Serdülőkorban egy év alatt a gyerekek átlagosan 8-10 cm-t nőnek évente, melynek minden centijéhez 20 gramm kalcium beépülését lehet számítani.

„Míg kalciumdús növények fogyasztásával az ásványi anyagnak mindössze 5-10%-a tud felszívódni a szervezetben, gyermekkorban a tejből kalciumtartalmának 60%-a hasznosul, ami nagyon fontos az egészséges csontozat kialakulásához” – mondta Czuppon Krisztina, a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekklinikájának dietetikusa. „2-10 éves korig 800 mg, 11-18 évig pedig 1000 mg a javasolt napi kalciummennyiség. Ez már napi három pohár tejből vagy ezzel egyenértékű tejtermékből fedezhető. Az új Országos Tisztiorvosi ajánlás szerint naponta 0,5 liter tej vagy azzal egyenértékű tejtermék fogyasztása javasolt, de hazánkban sajnos alig éri el a 2 dl-t az átlagos tejfogyasztás fejenként” – tette hozzá a Tűzoltó utcai gyermekklinika dietetikusa.

Magas ásványi anyag tartalma mellett, a tej magas koncentrációban tartalmaz jó minőségű fehérjéket is. A tejfehérje a legértékesebb tápanyagfehérjék közé tartozik, mert gyors növekedést és fejlődést biztosít a gyermekeknek, felszívódása hatékony és mert esszenciális aminosavak gazdag forrása. Egy gyermek napi esszenciális aminosav szükségletét már 3 dl tej fedezi.

Tejfogyasztási szokások – fókuszban a gyermekes háztartások

2011-ben mi, magyarok, összesen átlagosan 67,01 liter tejet fogyasztottunk fejenként, túlszárnyalva az Európai Unió átlagát (60,72 liter/év) és kétszer többet a világátlagnál (32,68 liter/fő/év). A tejfogyasztási ranglétra első helyén továbbra is az írek állnak 129,27 liter/év mennyiséggel, őket követik a finnek (125,78 liter/év), majd az Egyesül Királyság lakói (103,12 liter/év).

Magyarországon a gyerekes háztartások a legnagyobb tejfogyasztók. Azok a háztartások ugyanis, ahol 14 év alatti gyermek él, 30%-kal több tejet vittek haza vásárlásaik során, 5-6 alkalommal gyakrabban vesznek tejet és egyszerre nagyobb mennyiségben. A gyermekes háztartások nagyobb arányban részesítik előnyben a hosszabb ideig, biztonságosan eltartható UHT tejet, mégis ehhez a technológiához kapcsolódik a legtöbb fogyasztói tévhit.

 

Ha nem tartósítószer, akkor mi?

Ha az van ráírva egy tejesdobozra, hogy „TEJ”, akkor nem is lehet benne más. A Magyar Élelmiszerkönyv rendelkezése alapján ugyanis csak arra a termékre lehet ráírni, hogy „tej”, ami kizárólag tejet tartalmaz, tehát tartalmazza mindazokat a vitaminokat és ásványi anyagokat, amelyek eredetileg a tejben vannak. Ezen kívül pedig előírás az is, hogy semmilyen más anyagot nem adhatnak hozzá.

„Kevesen ismerik azt az eljárást, amely során az UHT tej készül. Az ismeretek hiányát próbáljuk meg pótolni olyan, logikusnak tűnő, de teljes mértékben téves elképzeléssel, minthogy a sokáig eltartható tejet valamilyen mesterséges anyag hozzáadásával tartósítják” – mondta Posztós Zsuzsanna, a Tetra Pak marketingvezetője. „Az UHT (ultra high temperature treated) tej az ultra magas hőmérsékletű hőkezelésnek és a speciális italos kartondoboz csomagolásnak köszönhetően őrzi meg minőségét hűtés nélkül akár 3-6 hónapig” – tette hozzá a szakember.

Az UHT hőkezelés során a tejet nagyon rövid időre (2-3 másodpercre) felhevítik, nagyjából 135–137 C°-ra. Ezután gyorsan lehűtik és aszeptikus, azaz fertőző anyagoktól mentes környezetben aszeptikus csomagolásba töltik. Így az összes mikroorganizmus elpusztul. Az italos kartoncsomagolás pedig megakadályozza, hogy a tej fénnyel és levegővel érintkezzen, ezért nincs szükség tartósítószerre

Szakemberek szerint az ismeretek közvetítését már iskolás korban el kell kezdeni, hiszen a gyerekek körében már megjelennek olyan tévhitek, amelyek később távol tarthatják őket az egészséges tejtől. Az iskolai edukáció és a szülői mintaadás, otthoni megbeszélések egyaránt kiemelt jelentőségűek a gyerekek ismereteinek bővítésében és egészséges táplálkozásuk megalapozásában.

Premier Kommunikációs Iroda

Fotó: MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Deák Dániel szerint unalmas a jobboldali sajtó

A Megafontól való távozása után kritikus hangvételt ütött meg a jobboldali sajtóval kapcsolatban az elemző.

Hatalmas örömhír a rajongóknak, szeptemberben visszatér az időutazós sikersztori az HBO-ra

Végre megtudtuk, mikor folytatódik a népszerű széria, íme az első részletek az új évadról.

A kormánytagok közül Kapitány Istvánnak van a legnagyobb megtakarítása

A vagyonnyilatkozatokból kiderül, kinek milyen ingatlanja és egyéb értéke van.

Lea Ypi filozófiaprofesszor: A Trump vejével szembeszálló Albánia példát mutat Európának nemzeti önbecsülésből

Hogy az albánok szinte egy emberként tiltakoznak Jared Kushner ingatlanfejlesztési terve ellen, az tanulságként szolgálhat az egész...

Nem mindegy a sorrend: kávézás előtt vagy után kell fogat mosni?

A legtöbb kávérajongó számára a reggeli ébredés és az illatos, gőzölgő fekete elfogyasztása szent és sérthetetlen rituálé, amiről...

Völgyesi Gabi kiakadt: „Lerabolták a művészek teljesítményét”

Az ügyvédként is praktizáló énekesnő, Völgyesi Gabi a napokban szerezte meg legújabb diplomáját. Szakdolgozatában egy rendkívül...

Anne Hathaway újra Mia hercegnő lesz: megérkeztek a Neveletlen hercegnő 3 legizgalmasabb részletei

Anne Hathaway visszatér a szerethető Mia Thermopolis szerepében, és a Neveletlen hercegnő rajongói újra reménykedhetnek Genovia kapuinak...

Gulyás Gergely babavárót vett fel, Németh Balázs 100 millióval tartozik valakinek

Hétfő este megjelent az Országgyűlés képviselőinek és a politikától búcsúzók vagyonnyilatkozatai, amelyekből számos érdekes...

Lajos az ország legbecsületesebb embere: 3,2 millió forintot talált egy táskában, felkutatta a nyugdíjas tulajdonost

Ilyen a mesében sincs, vagy legfeljebb csak ott: az összespórolt vagyonkáját veszítette el egy nyugdíjas férfi, aki a pénzen egy kis...

Vagyonnyilatkozatok: Kapitány a leggazdagabb tiszás - Tanács autókat gyűjt, százmillió forint feletti megtakarítások is vannak

Közzétette vagyonnyilatkozatát hétfő este valamennyi kormánytag és ellenzéki képviselő, az Országgyűlés honlapján megjelent...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0