Ezt olvasta már?


Tállyán az év igazi fesztiválkuriózuma

Hamarosan elstartol a Tokaj-hegyaljai Nyár egyik gyöngyszeme, a Kerekdomb Fesztivál

Immár hetedik éve rendezik meg Tállyán azt a háromnapos őszeleji eseményt, amely mind gasztronómiában, zenében, színházban, művészetekben és szabadidős sportokban egyaránt új középpontot képez a magyarországi fesztiváltérképen.

A hazai fesztiválkínálatok sorában egyre inkább azok az események válnak népszerűvé, amelyek a kikapcsolódás legtöbb vállfaját képesek biztosítani, erre pedig az egyik legmegfelelőbb helyszín Tokaj-Hegyalja, ahol a történelem, gasztronómia, kultúra összefonódásával több, mint 100 programlehetőséget kínáló Kerekdomb Fesztivál is megrendezésre kerül szeptember 16. és 18. között.

Száznál is többprogramlehetőség

A Tokaj-Hegyalján található Tállya ad otthont az idén hetedik éve megrendezésre kerülő háromnapos eseménysorozatnak szeptember 16-18 között. A programsorozat eseményei között egyaránt megtalálható a szabadidősport, gasztronómia, a különböző színvonalas filmvetítések magyar versenyfilmekből, könnyűzenei és színházi előadások az egyéb kulturális események mellett. A három nap alatt több, mint 100 programelem közül választhatnak a résztvevők. Fellép többek közt a Margaret Island, a Blahalouisiana, a Honeybeast és a Budapest Bár, Caramel akusztikus koncerttel készül, de hallhatjuk még Apey, Palya Bea és zenekara, a Sorbonne Sexual, a Hét Hat Club, Saya Noé, a Kertekalatt, a Platon Karataev duo, a The Anahit akusztik duó és a Szilárd Piano Projekt dalait is. A színházban ezúttal az Art-Színtér és a Művészetek Völgye közös darabját, a Mr. és Mrs-t mutatják be, valamint Edward Albee, Három magas nő című előadását. Különleges előadással készül Pokorny Lia, Beck Zoltán Vecsei H. Miklóssal közösen, Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska pedig Pilinszkyt idézik meg. A tállyai evangélikus templomban játszik a Miskolci Szimfonikus Zenekar, a Cziffra Fesztivál Tehetség-díjasa, Berecz Mihály zongoraművész, valamint Rohmann Ditta és Szirtes Edina Mókus. A látogatók a helyi borokat és borászatokat is megismerhetik, sok pincészet külön programmal, dűlőtúrával, kóstolóval készül a fesztiválra. A teljes programkínálat a www.kerekdombfeszt.hu oldalon érhető el.

A jövő fesztiváljai a sokoldalúságról szólnak

Egy fesztivál már nem szerveződhet pusztán egy vagy kétműfajban, minél szélesebb körben vonultat fel programlehetőségeket, annál szívesebben látogatják meg az érdeklődők. A Kerekdomb Fesztivál ebből a szempontból is kuriózum, hiszen Tokaj-Hegyalján minden megtalálható, ami egy fesztivált varázslatossá tesz a borospincéktől a Bodrog vize nyújtotta sportolási lehetőségekig. “Fontos volt számunkra, hogy a Kerekdomb Fesztivál is olyan széles programlehetőségeket kínáljon, amiért szívesen ellátogatnak a régióba. A miénk nem hétköznapi helyszín, éppen ezért eseményeink és egyedülálló természeti adottságaink révén ismertté váltunk Magyarország fesztiváltérképén.” - tette hozzá Oszkó-Jakab Natália, a Kerekdomb Fesztivál igazgatója.

Tokaj-hegyaljai Nyár

Idén először alakult át a Tokaj-Zemplén régió kora nyártól a szüreti időszak végéig tartó rendezvénysorozatok otthonává, ahol a könnyűzenei és kulturális események mellett, a gasztronómia és a természetjárás is fókuszba kerül. Ezzel a térség az eddig megszokott és új nyári rendezvények igazi tűzfészkévé nőtte ki magát, rögtön az első évben. A számtalan lehetőséget a szervezők az eseménysorozat új honlapján tették elérhetővé (https://tokajhegyaljainyar.hu), így az érdeklődők egy helyen tájékozódhatnak a sokszínű programok között.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Barátnője jelentette be a szomorú hírt: újabb legendás színésznő hunyt el

A 98 éves színésznő békében, családja körében hunyt el.

Aggódik a Fed: egyre nagyobb a tőkeáttétel a pénzügyi rendszerben

A Fed féléves stabilitási jelentése szerint évtizedes csúcsra emelkedett a hedge fundok tőkeáttétele az év elején, és bár a...

Jó hírt kapott az osztrák Spar

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Spar és a Vinzenz Gruppe Service közös vállalkozásának létrehozását, amely elsősorban ausztriai...

A világ legerősebb söre, amit több mint egy tucatnyi államban tiltottak már be

Az ital újraírja mindazt, amit eddig a sörökről gondoltunk.

Zsiday Viktor: „Nem egy Jolly Joker Orbán és Trump pénzügyi csomagja”

Megszólalt az elemző az Orbán-Trump védőpajzsról.

Elindult a 2026-os év fája szavazás: kecskefűz, hamvas éger vagy rezgő nyár lesz a nyertes?

2025-ben az év fája a közönségszavazás alapján a korai juhar (Acer platanoides) lett. Az Országos Erdészeti Egyesület 1996 óta minden...

Rekordokat dönt a forint az Orbán-Trump-találkozó után

A dollárral és az euróval szemben is erősödik a forint.

Szijjártó Péter: A washingtoni csúcs tétje az volt, hogy karácsonyra megtriplázódnak-e az energiaárak

Orbán Viktor megállapodása miatt nem háromszoros energiaárakkal készülünk a karácsonyra, mondta a miniszter. Szijjártó Péter a Tisza...

Napok óta keresik a 16 éves Dominikot a rendőrök, aki nyomtalanul tűnt el a XV. kerületből

Eltűnt egy 16 éves fiú Budapesten: Geiger Dominik november 8-án ismeretlen helyre távozott a XV. kerületi tartózkodási helyéről. A...

Most jött a hír: Magyar Péter lemondta az országjárásának mai eseményét – ez az oka

Magyar Péter betegség miatt lemondta a hétfőre tervezett dévaványai országjárását. A Tisza Párt elnöke Facebook-oldalán kérte...

Ütemterv szerint halad a Rába győri csarnokának korszerűsítése

Fotó: Facebook/Rába A Rába győri Központi telephelyének legnagyobb, 67.000 m²-es csarnokán már jól látható az előrehaladás: a tető...

Új, titkos információ került elő Trianonról, minden magyar törikönyvből kimaradt

Egy kevéssé ismert fejezet az első világháborúból.

0

Sport

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata

A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.

Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött

Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.

A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.

Rangadót nyert a Ferencváros, megszakadt az Újpest pocsék sorozata, Felcsúton kapott ki a Puskás

Az NB III 15. fordulójának délelőtti mérkőzésein az FTC második számú csapata hatgólos meccsen verte a Dunaújvárost, az Újpest II a nyitóforduló után ismét három pontnak örülhetett.

Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában

Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.

Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.

Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén

Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.

Menesztették Dárdaiék edzőjét

A 2025–2026-os Bundesliga idény tizedik meccsnapján a harmadik vezetőedzőt menesztették. Ezúttal Dárdai Bence trénere, Paul Simonis távozik a német élvonalból, a VfL Wolfsburg éléről. Dárdai nem nyerte el Simonis

Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos

A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i

Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

0
0

Bulvár

Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze

Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör

Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?

Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.

Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is

2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.

Ügyelete közben halt meg a magyar orovosnő

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a kolozsvári gyermekklinika főorvosa, dr. Kiss Éva. Éppen ügyeletben volt.

Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban

Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.

Vigyázz, nem mindegy, mikor veszed be a D-vitamint: ha rosszul csinálod, baj lehet belőle

Ha ezentúl így szeded a D-vitamin kapszulát, tényleg segíteni fog, hogy télen is energikus maradhass!

Ő volt a 80-as évek legszebb vörös hajú színésznője: döbbenet, hogy fest ma, 57 esztendősen a férfiak egykori álma

A 80-as évek tinikultuszának ikonikus alakja, Molly Ringwald, máig elképesztően fest: 57 évesen is megőrizte báját és vonzerejét, amelyért annak idején a férfiak annyira rajongtak.

Károly durván kiosztotta Vilmost: Katalin elsírta magát a jelenetet látva

Egy váratlan és feszült pillanat rázta meg nemrégiben a brit királyi családot: Károly keményen megszidta Vilmost egy döntése miatt, és Katalin szinte elsírta magát, amikor végignézte a megrendítő jelenetet.

Brüsszel reagált a magyar–amerikai energiaügyi megállapodásra

Az Európai Bizottság szerint a magyar–amerikai megállapodás, amely Magyarországot az amerikai szankciók alól mentesíti, nem változtat az unió 2027-re tervezett orosz olaj- és gázimport-kivezetési céljain, a washing

Halálra vert egy buszsofőrt: a tinédzser tettes szabadul és ingyen bérletet kap

Az akkor 15 éves tinédzser halálosan megsebesített egy buszsofőrt – most hamarosan szabadon engedik. Sőt, ingyen utazhat majd.

0