Ezt olvasta már?


Szerényebb mértékben, de tovább javult a cégek hangulata

Az előző negyedévi nagyobb léptékű ugrást követően most szerényebb mértékben ugyan, de tovább javult a cégek hangulata. A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index az elmúlt 14 év második legjobb eredményét érte el, jelenleg 10 ponton áll

„A vállalkozásokra pillanatnyilag a kivárás jellemző, amit jól mutat az enyhe, 2 pontos emelkedés. Ennek hátterében az áll, hogy a cégek gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló tényezők számottevően, de ellentétes irányba mozogtak, így azok hatásai gyakorlatilag kioltották egymást. Jelenleg az uniós pályázatokra és a közterhekre vonatkozó várakozások javultak, miközben a vállalati hitelkamatokkal kapcsolatban borúlátóbbak lettek a cégek – részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

„A különböző méretű cégek közül jellemzően a középvállalkozások hangulata a legjobb, ami most történelmi maximumot ért el, hiszen várakozásaik 24-ről 31 pontra ugrottak. A mikro- és kisvállalkozások az átlaghoz hasonlóan tekintenek a jövőbe, azonban míg előbbinek a bizalma 5-ről 8 pontra emelkedett, utóbbinak 9-ről 7 pontra mérséklődött” – mondta el a szakember.

Az ágazatok közül az ipari és a szolgáltató cégek közel azonosan (14 és 12 pont), a kereskedelmi szektor viszont ennél jóval szerényebben látja a következő egy évet (-1 pont). „A kereskedelem visszafogottsága mögött feltehetően az áll, hogy bár szárnyal a lakossági fogyasztás, hiszen a KSH legfrissebb adata szerint februárban is jelentősen, 6,6%-kal emelkedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma az előző év azonos időszakához képest, ez a növekedés azonban hosszú távon már nem biztos, hogy fenntartható” – mondta el Kovács Viktor Zoltán.

Releváns pályázatok a láthatáron

Egyre több vállalkozás talál olyan uniós pályázati kiírást, ami érdekes lehet számára. „Jelenleg a vállalkozások harmada találkozott a cég számára releváns pályázattal, és egy éve folyamatosan nő ezen kkv-k aránya” – mondta el a szakember. Az eu-s források mellett a közterhekkel kapcsolatban is kismértékű javulásra számítanak a cégek: 41%-ról 38%-ra csökkent a jelenleginél magasabb közterhekkel kalkuláló kkv-k aránya, miközben minden ötödik vállalkozás alacsonyabb adókra és járulékokra számít a következő egy év során.

Mindezek mellett a vállalati hitelkamatokban kismértékű, 1,3%-os díjnövekedést valószínűsít a szektor.

A K&H kkv bizalmi indexről

A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítása 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásában a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2018. február 22. – március 9. között történt.

A kutatásban megkérdezett vállalkozások méret és árbevétel-kategória szerint:

mikrovállalkozások (0 - 100 millió Ft)

kisvállalkozások (101 - 300 millió Ft)

középvállalkozások (301 - 2 milliárd Ft)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Richard Gere szívhez szóló üzenetet küldött a magyaroknak a Dalai Láma filmje kapcsán

Már látható a mozikban A Dalai Láma – A boldogság tanítása című dokumentumfilm, amely pontosan olyan, mintha egy másfél órás...

Népszerű turistahely közelében robbant fel egy autó Delhiben, többen meghaltak

A Vörös Erőd nevű látványosság közelében robbant autó, eddig nyolc halálos áldozatról és több mint húsz sérültről tudni. A...

Leáldozóban a Facebook álláskereső szolgáltatása

Az idei év első 8 hónapjában mintegy 6 százalékkal kevesebb álláshirdetést tettek közzé a cégek, mint a tavalyi év azonos...

A Fradi focistája elsők között gratulált a magyar válogatott újoncának

Tóth Alex az itthonihoz hasonló meccsre számít az örmények ellen.

Kirúgta edzőjét a Videoton

A gyenge eredmények miatt betelt a pohár Fehérváron.

Hetekig keresték a kényszeres gyűjtögető holttestét, akit maguk alá temettek a felhalmozott szemétkupacok

Homer és Langley Collyer elit New York-i családból származtak, jó iskolákat végeztek, és sikeres karriert futottak be jogászként, illetve...

Eltűnt egy 15 éves holland lány Pápáról

A kamaszlány november 10-én pápai otthonából ismeretlen helyre távozott, és telefonján azóta nem elérhető. 

Pierce Brosnan kibékül drogfüggő fiával

Húsz év után újra találkozott elhidegült fiával a világhírű színész. Pierce Brosnan most először mutatkozott nyilvánosan együtt...

Ezen dől el, alkalmas vagy-e macskagazdinak – Íme a 7 legfontosabb szempont

Egy macska sok szeretet és vidám pillanatot hozhat a család életébe. Ugyanakkor érdemes pár szempontot átgondolni még a befogadás előtt.

Megszólalt Zelenszkij a washingtoni találkozó után: "semmi okom, hogy féljek Trump-tól"

Az ukrán elnök azt is elárulta, hogy III. Károly brit uralkodó fontos háttérszerepet játszott abban, hogy Trump elnököt Ukrajna...

0

Sport

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött

Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.

A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.

Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában

Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.

Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.

Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt

Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.

Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos

A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i

Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén

Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.

Menesztették Dárdaiék edzőjét

A 2025–2026-os Bundesliga idény tizedik meccsnapján a harmadik vezetőedzőt menesztették. Ezúttal Dárdai Bence trénere, Paul Simonis távozik a német élvonalból, a VfL Wolfsburg éléről. Dárdai nem nyerte el Simonis

Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön

Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!

Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről

A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.

0
0

Bulvár

Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze

Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör

Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is

2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.

Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban

Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.

Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt

Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.

Rendkívüli közleményt adott ki a MOHU, az egész országot érinti a szemétszállítás változása

Szigorít a magyarok rettegett baglyos vállalkozása, vajon mi következik az 50 forintos palackok után?

Két héttel az esküvő után sem mert meztelenre vetkőzni férje előtt a feleség: a pasas csak ekkor jött rá, valójában kit is vezetett oltár elé

A férj úszott a boldogságban, amikor végre nőül vette szíve választottját, a hálószobában azonban már nem az előzetes terveknek megfelelően alakultak az események.

Figyelmeztetés: 3 vitamin és ásványi anyag, amit nem jó reggel bevenned

Bár logikusnak tűnik, hogy reggel pótoljuk a szükséges tápanyagokat, bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat kifejezetten nem ajánlott éhgyomorra bevenni. Lássuk, melyek ezek!

Brüsszel reagált a magyar–amerikai energiaügyi megállapodásra

Az Európai Bizottság szerint a magyar–amerikai megállapodás, amely Magyarországot az amerikai szankciók alól mentesíti, nem változtat az unió 2027-re tervezett orosz olaj- és gázimport-kivezetési céljain, a washing

Leesett az állunk: Lékai-Kiss Ramóna felvette a világ legrövidebb fehér ruháját, alig takart valamit alakjából a darab

A Sztárban Sztár All Stars zsűritagja a mai, 10. élő show-ban egy nem akármilyen Holdampf Linda kreációt viselt: megvillantotta benne hosszú, kecses lábait, valamint szexi dekoltázsát is.

0