Ezt olvasta már?


Száz számra akad szerethető munkahely Magyarországon

Már több mint 200 cég jelentkezett a Szerethető Munkahelyek Díjra, amelynek célja feltérképezni azokat a magyarországi munkahelyeket, ahol valóban jó dolgozni.

Az eddig regisztráltak közül a legtöbb szerethető cég az IT- és a szolgáltató-szektorból került ki. Még 11 napig, október 22-ig pályázhatnak a maximum 250 főt foglalkoztató hazai vállalkozások, a legjobbak pedig egy évig viselhetik majd a Szerethető Munkahely címet és értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.

A DreamJo.bs - új generációs állásportál - szeptemberben hirdette meg a Szerethető Munkahelyek Díjat, hogy megmutassa, Magyarországon is százával vannak olyan cégek, ahova örömmel járnak be a munkatársak. Rövid idő leforgása alatt mintegy 230 vállalat munkatársai jelezték, hogy ők szeretik a munkahelyüket. A kis- és középvállalkozások számára meghirdetett verseny weboldalára beérkezett pályázatokból kiderült, hogy a Nanushka, a Hajtás Pajtás, vagy a Bortársaság is ott lehet idén Magyarország legszerethetőbb munkahelyei között.

A DreamJo.bs új generációs állásportál szeptemberben hirdette meg a Szerethető Munkahely Díjat, hogy megmutassa, Magyarországon is százával vannak olyan cégek, ahova örömmel járnak be a munkatársak. Rövid idő leforgása alatt mintegy 230 vállalat munkatársai jelezték, hogy ők szeretik a munkahelyüket. A kis- és középvállalkozások számára meghirdetett díjra olyan hazai sikercégek is neveztek, mint a Nanushka, a Hajtás Pajtás, vagy a Bortársaság.

A Szerethető Munkahelyek térképére mostanáig a technológiai és a szolgáltatói szektorokból neveztek a legtöbben, de a platform nem csak startupoknak szól: a cégek között találunk ingatlannal, egészségüggyel, oktatással és építőiparral foglalkozóakat is. Az eddigi nevezők csaknem 60 százaléka tíz és ötven fő között foglalkoztató kisvállalkozás, de a díjra nevezhet minden olyan, legfeljebb  250 főt foglalkoztató hazai cég, ahol a vezetők és a dolgozók is úgy érzik: az ő cégükhöz még hétfőnként is jó bemenni dolgozni.

„A munkavállalók szeretetét egy munkáltató sem tudja megvásárolni. Tévhit, hogy csupán a pénzzel vagy egy csocsóasztallal motiválni lehet a kollégákat. Valószínűbb, hogy maradnak, ha magukénak érzik a célt, büszkék lehetnek munkájukra és egy csapat tagjának érzik magukat. A Szerethető Munkahelyek Díjat azért indítottuk el, hogy bemutassuk azokat a hazai cégeket, akik megbecsülik a munkavállalóikat és ezáltal jó példát mutatnak minden munkáltató számára” – mondta Balogh Péter, a DreamJo.bs alapítója.

A szerethetőség megítélésében fontos szerepet játszik, hogy mennyire motiváltak a munkavállalók, mennyire élvezik a munkájukat és hogy mennyi figyelmet és megbecsülést kapnak a vezetőiktől.

A céges profilokat 2017. október 22-ig ingyenesen lehet regisztrálni a szerethetomunkahelyek.hu oldalon. Ezután kezdődik a zsűrizés, aminek végén a nagyközönség szavazatait összesítve közzé teszik, melyik cégek jutottak a TOP 100 közé. Magyarország legszerethetőbb munkahelyei meghívást kapnak egy elegáns gálavacsorára, ahol átvehetik a díjaikat, és innentől kezdve egy évig viselhetik a Szerethető Munkahely címet.  Egy kisorsolt vállalat 500.000 forint értékű csapatépítő csomagot kap, három céget pedig toborzási csomaggal ajándékoz meg a Dreamjo.bs.







0
0
0

hírek innen, onnan

Lehetünk-e egyszerre anyák és aktivisták?

Először azt hittem, hogy aktivista anyák munkájáról fogok írni, de aztán rájöttem, hogy miért is ne írnék egy olyan cikket, amiben...

Erről kevesen tudnak, pedig fizeti az egészségpénztár: rengeteg magyar költött fölöslegesen vagyonokat

Az iskolakezdés jelentős terhet róhat a családi kasszára, a tanszerek, az iskolatáska és a ruházat mellett ugyanis egyre több...

Zuhanó belföldi eladások, rekordmértékű export: külföldre menekül a kínai autóipar

Júliusban már a tizedik egymást követő hónapban csökkentek az autóeladások Kínában, bár a visszaesés üteme némileg lassult. Ez éles...

Napi horoszkóp: a Mérlegre rátalál a szerelem, a Nyilas előléptetésre számíthat, a Vízöntő új esélyt kap

Kedves Rák! A fontos pénzügyi döntéseket jobb halogatni, most valahogy minden kifolyik a kezedből.

Budapest: mínusz 65 milliárdból kellene törleszteni a 125 milliárdos hitelt

Alig egy hónap múlva 125 milliárd forint hitelt kell visszafizetnie a fővárosnak, miközben jelenleg mínusz 65 milliárdon áll a számláló...

Vitézy Dávid meglepte az MTK-elnök Deutsch Tamást

Ha a korábbi években a kormány járt volna el így a fővárossal szemben, akkor azt Vitézy Dávid fővárosi képviselőként elsőként...

Mit kívánjon a születési hónapja alapján a Perseidák meteorraj idején, augusztus 12-én?

Augusztus 12-én érdemes lesz az eget kémlelni, hiszen a Perseidák meteorrajhullás csúcspontja nemcsak látványos égi jelenséget ígér,...

Egy korszak vége? – Jövőre gyökeresen megváltozhat a horvátországi autós közlekedés

A fizetőkapuk eltűnésével jelentős lassító tényező szűnik meg, véget érhet a hosszú sorban állás, ideőrlő toporgás kora.

A választások után teljesen leállt az eddig óramű pontossággal üzemelő NER-pénzcsap a Szerencsejáték-cégnél

Mintha elvágták volna, az áprilisi választások után teljesen leállt a Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó leánycégénél a...

Már nem érzik magukat biztonságban a magyar dolgozók

Megduplázódott a pesszimisták tábora.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0