Ezt olvasta már?


Száz helyszínen 500 program várja az Országos Rajzfilmünnep közönségét

Száz helyszínen csaknem 500 program várja az Országos Rajzfilmünnep közönségét péntektől vasárnapig országszerte vetítésekkel és filmes programokkal.

Idén 92 település csatlakozott a sorozathoz, amelynek keretében 486 vetítéssel és több száz filmekhez kapcsolódó programmal várják a látogatókat - közölte az eseményt szervező KEDD Animációs Stúdió az MTI-vel.

Budapest mellett olyan nagyvárosok csatlakoztak a rendezvényhez, mint Debrecen, Eger, Miskolc, Szeged, Szolnok, Szombathely vagy Zalaegerszeg, valamint olyan kisebb települések is, mint Diósjenő, Jobbágyi, Kővágóörs, Nagykovácsi, Pásztó vagy Tét.

Az animációs stúdió 41 egészestés filmet, 23 válogatást és 12 teljes sorozatot, összesen több mint 130 animációs alkotást kínált a helyi szervezőknek, akik magyar klasszikusokat és az elmúlt években készült magyar műveket egyaránt szívesen választottak.

A kockásfülű nyúl évadaiból összesen 39 vetítést tartanak, a Mesék Mátyás királyról című mesesorozatból huszonötöt, a Vukból tízet, de számos helyszín kérte a Frakkot, a Mézga családot vagy a Dr. Bubót.

A kortárs magyar animációkra is sokan kíváncsiak, hiszen 22 vetítést tartanak Richly Zsolt Luther című sorozatából, a Kányádi Sándor meséjéből készült A világlátott egérke 14 alkalommal lesz látható, a magyar animációs felsőoktatási intézmények, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Metropolitan Egyetem és az Eszterházy Károly Egyetem diplomafilmjeit pedig összesen 20 alkalommal mutatják be.

A szervezők változatos műsort állítottak össze a filmkínálatból, amelyben a gyerekek mellett, az idősebb korosztály is találhat magának kedvére valót, hiszen a 486 vetítésből 85 szól 12 éven felülieknek. Több helyszínen is látható lesz Jankovics Marcelltől Az ember tragédiája vagy az Oscar-díjas Michaël Dudok de Wit által rendezett, de nagyrészt a kecskeméti stúdióban animált A vörös teknős is.

A külföldi animációkból is sokat kértek a települések; Budaörsön például két helyszínen is leadják A messzi Északot, a Teheráni tabukat és A kis kedvencek titkos életét, a Budapesti Művelődési Központban a különböző animációs fesztiválok válogatásait, valamint a magyar felsőoktatási intézmények vizsgafilmjeit vetítik, a Kubó és a varázshúrok az oroszlányi és az egri helyszíneken lesz látható, a Minyonokat Nyíregyházán és Bicskén vetítik, a Napkirálynő című francia-belga-magyar koprodukciót pedig 13 település választotta programjába.

A filmvetítések mellett Gyálon rókabábkészítésre is várják a gyerekeket, Gyulán rajzfilmfát lehet ültetni, Herenden élő zenés programot szereznek állatsimogatással, kézműves foglalkozással és tökfaragással, Parádon rajzversenyt tartanak, Pécsen beszélgetést szerveznek az ókori Egyiptomról a Napkirálynő kapcsán, Sopronban pedig Luther-rózsát készítenek.

A hatodik alkalommal megtartott filmünnephez egy rajzpályázat is kapcsolódik, amelyre azoknak a 14 év alatti gyerekeknek a munkáit várják, akik szívesen lerajzolnák saját mesehősüket. Az alkotásokról elkészített fotót november 7-ig a KEDD stúdió email címére kell elküldeni. A nyertesek filmes ajándékokat kapnak.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Támadásra készült az Iszlám Állam Törökországban

A török rendőrség országszerte végrehajtott razziák során őrizetbe vette az Iszlám Állam terrorszervezet 115 feltételezett tagját,...

Zelenszkij nem átkot kért az ellenségre, hanem békét megtépázott országának

Zelenszkij nem átkot kért az ellenségre, hanem békét megtépázott országának. Az ukrán elnök karácsonyi beszédében a bosszú helyett...

Az 5–3–1 szabály, ami észrevétlenül boldogabbá tesz

Amikor boldogságról és jóllétről beszélünk, a fókusz szinte mindig ugyanarra a néhány területre esik: mit eszünk, mennyit mozgunk,...

Az ünnepi időszak egészségügyi problémája, mely sok nőt érint

A karácsonyi és szilveszteri időszak a legtöbb nő számára egy dolgot biztosan jelent: órákon, napokon át tartó takarítást és...

A gyógyszerész kimondta: ezt rontják el a legtöbben a fájdalomcsillapítóknál

Manapság a fájdalomcsillapító gyógyszerek világában nem ördöngösség eligazodni – ha tudjuk, mire figyeljünk. A paracetamol és az...

Ilyen ügyetlen tolvajokat még a világ nem látott – autóval rántották ki az ATM-et

Karácsony előestéjén egészen abszurd jelenetek játszódtak le egy texasi 7-Eleven üzletnél, ahol két ügyetlen tolvaj minden...

Menedzsertréning műanyagfigurákkal – Egy hatezer fős kisvárosból is hatást lehet gyakorolni a világ gondolkodására

 Lego-ország fővárosában, Billundban – ahova idén ősztől már fapadossal is mehetünk – az ember megérti, hogy nem a méret a lényeg,...

Frohner Fecó: Nehezen tudom kimutatni az örömömet karácsonykor – videó

Frohner Fecó, ha akarja, fodrász, ha akarja, celeb... amíg nem ismertük őt, nem is gondoltuk volna, hogy ez a két karrier tulajdonképpen...

Itt a vége a legális magyar kriptózásnak – legalábbis egy időre

2025. december 27-tel lejár az utolsó határidő, és mindenki kockáztat, aki kriptót ad el, vagy vesz, és főleg, ha ilyen kereskedemi...

Ezt nem gondoltuk volna Kucsera Gáborról — karácsonykor derült ki az igazság

Újra meghitt családi légkörben ünnepelt Tápai Szabina és Kucsera Gábor.

Ezért a veszélyes játékért rajongtak a királyok: két uralkodó is odavolt érte

A fedett pályák ferde tetői, galériái és magas ablakai mind részt vettek a játékban.

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

0
0

Bulvár

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza

2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak

Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0