Ezt olvasta már?


Siklósi fricska Dzsudzsák Balázsnak

A Thermal Spa Siklós Baranya megyei I. osztályú - a legutóbbi szezonban ezüstérmes, idén Magyar Kupa főtábla-szereplő - labdarúgócsapata honlapján egy igen terjedelmes nyílt levélben csábítja Dzsudzsák Balázst.

Nyílt levél Dzsudzsák Balázsnak!

Kedves Balázs!

Megdöbbenve olvastuk az elmúlt napokban, hogy előbb a Vidi, majd kicsit később a német Hamburg csapata is eltekintett a leigazolásodtól, mert - szerintük - túl nagy a fizetési igényed.

Pedig mindannyian tudjuk, hogy - például - a válogatottság szempontjából is mennyire fontos lenne most neked, hogy mielőbb csapatot találj magadnak, hiszen a jelenleg regnáló szövetségi kapitány is kijelentette: amíg nem leszel játékban, nem számíthatsz válogatott meghívóra sem... (És ugye most már azt is tudjuk, hogy betartotta az ígéretét: kihagyott a szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretből.)

Olvasva megpróbáltatásaidat, arra gondoltunk, hogy - esetleg - tudnánk neked segíteni! Korrekt módon. Tudod: úgy, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon.

Az a helyzet, hogy a csapatunknak égetően szüksége lenne egy jó ballábas játékosra, ráadásul pont egy szélsőre. Sokat gondolkodtunk, hogy kit is tudnánk erre a posztra leigazolni, de a közelben sajnos nem találtunk minden szempontból megfelelő játékost. És ekkor kerültél képbe te! Nincs csapatod, szabadon igazolható vagy és ráadásul pont azon a poszton játszol, ahova mi játékost keresünk. (Azt már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy eddigi pályafutásod alapján biztosak vagyunk abban, hogy a mennyei megyei magas szintjét is eléred, tehát nem zsákbamacskát igazolnánk veled.)

Mit kínálunk?

Kezdjük a neked legfontosabbal: nekünk sincs havi 48 millió forintunk a fizetésedre - viszont van sok minden másunk!

Például nálunk is focizhatnál együtt volt válogatott játékossal: képzeld el, egyik kapusunk - Tasselmájer Adrián - a magyar strandlabdarúgó-válogatott kapusa volt nem is olyan régen.

Ezen kívül Siklóson található az ország egyik legjobb és legszebb fürdője: ha hajlandó lennél nálunk játszani, egész életedre szóló ingyenes belépőt biztosítanánk neked a siklósi Thermal Spa-ba. (Tudod, a Thermal Spa az egyik szponzorunk.)

Ha hiszed, ha nem, Siklóson található az ország egyik legjobb szállodája is: ha hajlandó lennél nálunk játszani, a lakhatásodat közvetlenül a Thermal Spa mellett lévő Hotel Castelloban biztosítanánk. (A Hotel Castello marketingese szerint bőven van reklámértéked.)

A siklósi vár Magyarország egyik legszebb vára: nem tudjuk, jártál-e már itt, de ha meg tudunk egyezni, biztos lehetsz benne, hogy oda is bármikor ingyen bemehetsz majd.

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban: Siklóson nagyon szépek a lányok is! Jó-jó, egyiknek sem Z. L. a neve (monogramja), viszont egyik-másik legalább szebb nála. Tényleg!

Dzsudzsi! Az az igazság, hogy mi szeretjük a kölcsönösen előnyös üzleteket. Ha eljönnél hozzánk, nekünk ez azért lenne előnyös, mert - feltehetően - meg tudnánk növelni a nézőink számát a hazai meccseinken, így egy kicsivel több lenne a bevételünk. (Tudod, nálunk 500 forint a belépő, ha miattad csak száz emberrel többen kijönnének a meccseinkre, mint eddig, az nekünk már masszív ötvenezer forintos pluszt jelentene a pénztárban.)

De, nekünk nem ez a fontos!

Ahogy a levelünk elején írtuk, mi segíteni szeretnénk neked! Ha eljössz hozzánk, akkor - ugye - lesz csapatod. Ha lesz csapatod, akkor - ugye - játékban leszel. (Az edzőnk megígérte, hogy állandó kezdőként léphetsz pályára, és lecserélni sem fog soha - ha csak ezt nem te magad kéred.) Ha játékban leszel, akkor - ugye - számíthatsz a válogatott meghívóra is. Ha pedig - újra - válogatott leszel, akkor ismét bekerülsz majd a nemzetközi futball körforgásába, és előbb-utóbb csak akad majd egy olyan csapat, aki hajlandó lesz kifizetni neked azt a havi 48 millió forintos fizetést...

Nos, mit szólsz hozzá? Elfogadod tőlünk a segítő jobbot?

Várjuk mielőbbi válaszodat - hiszen az átigazolási szezon hamarosan véget ér!

Üdvözlettel: Thermal Spa Siklós FC

Ui.: Képzeld, feljutottunk a Magyar Kupában az országos főtáblára! Ha elfogadod a segítségünket, akkor akár magasabb osztályban játszó csapat ellen is játszhatsz majd itt nálunk, ami azért a jelen helyzetedben szintén nem elhanyagolható tényező - ez is jól jöhet a karriered folytatása szempontjából!







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

A vértanú Szent István szelídsége, bátorsága és megbocsátása kísérje mindazokat, akik konfliktushelyzetekben a párbeszédet,...

Az Ázsia Expressz 5 legdurvább kiborulása

Az Ázsia Expressz idei évada sem szűkölködött feszültségben: könnyekben, veszekedésekben, egymás kóstolgatásában 2025-ben sem volt...

Elképesztő „szörfözés”: ez lett 2025 legviccesebb videója a természetből

Idén, 2025-ben is kihirdették az esztendő legviccesebb természetfotója, videója verseny győzteseit. Érdemes megnézni, ahogy egy gém egy...

Nagyot borult egy kocsi – tűzoltók, mentők a helyszínen

Letért az útról és az árokba hajtott egy személyautó Székesfehérvár és Szabadbattyán között, a 7-es főúton, az Izabella dűlő...

Interjút adott Orbán Viktor édesanyja karácsony alkalmából

Amikor elkezdett politizálni, rendkívül ellene voltam – jelentette ki Sipos Erzsébet fiáról, Orbán Viktorról. Egy karácsonyi interjúban...

Karácsony első napján 130-nál is több helyszínre riasztották a tűzoltókat

Karácsony első napján országszerte 137 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, 35 alkalommal tűzhöz, 102 esetben pedig műszaki mentés...

Tűzgömb szállt el Miskolc felett szentkarácsony éjjelén – videó

A betlehemi csillag is hasonlóan gyönyörű lehetett.

Szankciókat jelentett be Kína húsz amerikai hadiipari vállalattal szemben

Kína szankciókat vetett ki pénteken húsz amerikai hadiipari vállalattal és tíz cégvezetővel szemben, egy héttel azután, hogy Washington...

„Mi ilyen tunkolós nemzet vagyunk"

Kaszás Kornél séf az angolnáról, a ki nem rendelt digesztívekről és a turizmusfejlesztés buktatóiról. Interjú!

Megérkezett a Netflix egészen váratlan és zseniális új sorozata

A Netflix legújabb koreai sorozata, a Cashero egészen új irányból közelíti meg a szuperhős‑mítoszt.

Ez a három mondat azonnal szerethetőbbé tesz

Gondoljon csak bele: mikor érezte utoljára, hogy valaki igazán figyel önre? Nemcsak udvariasan bólogatott, nem a telefonját nyomkodta...

0

Sport

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.

Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben

Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.

Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe

Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.

Mutatjuk a darts-vb legmenőbb zenéit és bevonulásait

Ma szünetel a darts-vb, de ma sem maradsz darts nélkül.

0
0

Bulvár

„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról

A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.

Nem lesz többé szükség szemüvegre, jóváhagyták a látást javító szemcseppet

A szemcsepp használatával bámulatos hatást lehet elérni.

Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához

Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.

Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő

A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást

Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja

A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.

Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának

Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan

Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak

Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés

Elvitték a Hősök tere szobrait, döbbenetes melyik magyar településre szállították őket

A magyar történelem meghatározó alakjait kiemelték megszokott helyükről, és egy távoli raktár mélyére menekítették őket.

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Orbán Viktor váratlanul kitálalt, pontot tett az örökös vita végére, végre bevallotta, amit más nem mert

Hosszú hallgatás után vége a titkolózásnak, Orbán Viktor pontot tett az örökös vita végére, ami eddig kettészakította az országot.

Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését

A hagyományos karácsonyi úszás tragédiába torkollott Devonban, ahol két férfi tűnt el a viharos tengerben december 25-én, és a hatóságok hiába keresték őket órákon át, végül leállították a kutatást.

blogmorzsák

„Lélekben úgyis otthon leszek” - milyen volt az írók karácsonya?

Csillogó díszek, terített asztal, és az elmaradhatatlan fotó a fa előtt az ajándékkal.

0