Reformáció 500 - Világsztárokat vár a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál
A Filharmónia Magyarország idén is megrendezi egyházzenei rendezvénysorozatát: a reformáció 500. és a magyar reformátusság alapításának 450. évfordulójának tiszteletére Debrecen kerül a középpontba.
Május 30. és június 5. között Nyíregyháza, Budapest, Pécs és Békéscsaba templomaiban is felcsendülnek fél évezred protestáns zenei remekei világsztárok közreműködésével - hangzott el a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön Debrecenben.
Szamosi Szabolcs orgonaművész, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója kiemelte: olyan eseménysort álmodtak meg, amelyet minden keresztény egyház magáénak tudhat, egyúttal megmutathatja hazai értékeit, mindennapos szolgálatának gyakorlatát, továbbá bemutathatja külföldi, nagy hagyományú együtteseit saját közösségeinek, a zene iránt nyitott "kívülállóknak".
A külföldi kiválóságokat és a magyar kóruskultúra nagyjait vendégül látó fesztivál programját Kárpát-medencei Református Kórustalálkozó, szabadtéri nagykoncert, orgonahangverseny, egyházzenei szakmai napok és világsztár vendégek színesítik - tette hozzá, megjegyezve: a három évvel ezelőtt megújult esemény időpontja mindig pünkösdhöz kötődik. A 2017-es fesztivál fővédnöke Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, védnöke Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
A tavalyi fellépők, a vatikáni Sixtus-kápolna kórusa és a montserrati bencés apátság fiúkórusa után idén a világhírű New College Oxford Kórusa a fesztivál nyitó napján, május 30-án Budapesten a Mátyás-templomban, május 31-én a debreceni Református Nagytemplomban, június 1-jén Nyíregyházán a Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyházban, június 2-án pedig Pécsett a bazilikában "con spiritóval, azaz lelkesült lélekkel" szólaltatja meg Schütz, Bach, Taverner, Tallis és Byrd műveit.
A New College Oxford Kórusa az Egyesült Királyság egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező énekegyüttese. A középkorban nemcsak az éneklés volt feladatuk, de a nagy társadalmi becsben álló egyetemi hallgatók is elszalajthatták a fiúkat egy-egy korsó sörért. Ma már a világ vezető kórusai között szerepelnek.
Szintén világklasszis együttes a King's Singers ikonikus a capella formációja: június 2-án a debreceni Kölcsey központ, június 3-án a békéscsabai Evangélikus Kistemplom közönségéhez viszi el utánozhatatlan hangzáskultúráját. A hangversenyeken Saint-Saëns, Brahms, Chilcott darabjai mellett - tisztelegve a magyar közönség előtt - Kodály Mátrai képek és Galántai táncok című kórusművei csendülnek fel. A június 2-i koncerten a debreceni Kodály Filharmonikusokat és a Kodály Kórust Somogyi-Tóth Dániel és Szabó Sipos Máté dirigálja.
A sajtótájékoztatón emlékeztettek arra is, hogy Magyarország legrégibb folyamatosan működő kórusa, a debreceni Református Kollégium Kántusa 1739 óta megszakítás nélkül szolgálja a nemzeti kultúra és az egyházzene ügyét. Főhajtásként ezen évszázados misszió előtt a "protestáns Rómában" szervezik a 2017-es egyházzenei találkozót orgonisták, kántorok, karvezetők részére.
Orgona az igehirdetésben címmel a debreceni szabadságtelepi református templomban, protestáns hagyomány az európai egyházi zenében témakörben a debreceni Református Kollégium dísztermében rendeznek szakmai napot egyházzenészek és egyházi iskolák énektanárainak.
A Kárpár-medencei Református Kórustalálkozó hangversenyeit június 3-án a debreceni Nagytemplomban tartják.
Pünkösdvasárnap, június 4-én este a debreceni Kossuth tér lesz a kórustalálkozó helyszíne: a szimfonikus zsoltárok nagykoncert egyben Debrecen város ünnepi estje lesz a reformáció 500. évfordulója tiszteletére.
Pünkösdhétfőn Karasszon Dezső és Pálúr János orgonahangversenye zárja az idei Con Spirito Egyházzenei Fesztivált. "Az impozáns Nagytemplomban hol diadalmasan, hol könyörgőn szólalnak majd meg a Sweelinck zsoltárai, Gárdonyi, Bach orgonakoráljai, valamint Pálúr János improvizációja, ünnepelve az isteni irgalom pünkösdjét" - jelezték a szervezők.
hírek innen, onnan
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak
A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


