Rali Eb - Nagy az érdeklődés a nyíregyházi futam iránt
Meglepően magas a média és a látogatók érdeklődése a hétvégén Nyíregyházán és környékén sorra kerülő rali Európa-bajnoki (ERC) futam iránt - hangzott el a szervezők, valamint a kormány és a város képviselői által tartott beharangozó sajtótájékoztatón kedden a nyírségi nagyvárosban.
A futamról - amely az országos bajnokság záróviadala is lesz egyben - Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára azt mondta, olyan versenyt sikerült Nyíregyházára hozni, amely az autó-motorsport egyik legnépszerűbb és legnézettebb eseménye.
Emlékeztetett rá, hogy rali Eb-futamot utoljára 2006-ban rendeztek Magyarországon, a szabolcsi megyeszékhely azonban Nyíregyháza-rali néven tavaly már fogadhatott egy nagy sikerű hazai versenyt. Ezen az eseményen jelentették be, hogy a nemzetközi szövetség (FIA) két évre Nyíregyházának ítélte oda a rali Eb hazai futamának rendezési jogát, de - mint Szabó Tünde elmondta - a 2020-tól 2023-ig tartó kormánytámogatás miatt mindenképpen szeretnék elérni a FIA-nál a további hosszabbítást is.
Csaknem 100 tévécsatorna fogja közvetíteni a szombati és vasárnapi versenyeket, a korábbi futamokat pedig összesen 177 millióan láthatták szerte a világon - jelezte az államtitkár.
Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke a tájékoztatón arról beszélt, a kandidáláshoz és az Eb futam megrendezéséhez elengedhetetlen volt a stabil szakmai és rendezői háttér biztosítása, a kormány garanciája, illetve a mezőnyben a Magyarországot képviselő versenyzők felkészítése.
"Nagy felelősség és feladat áll előttünk, hogy ezen a héten jól teljesítsünk, de felkészültünk, és minden készen áll ahhoz, hogy Magyarország méltó módon megrendezze ezt a versenyt" - közölte Oláh Gyárfás.
Hozzátette, a futam fontos a magyar versenyzőknek, hiszen méltóképpen meg tudnak majd küzdeni a nemzetközi elittel és bebizonyíthatják, hogy rendelkeznek a megfelelő versenyzési tudással.
Szerencsére nem dőlt még el az Európa-bajnoki cím sorsa, ami mindenképpen jót tesz a nyíregyházi versenynek - mondta Őry Tamás, a Rally Hungary magyarországi promótere. A szakember utalva a tavalyi ködös, párás nyíregyházi versenyre azt mondta, mivel a rali az improvizációról szól, az időjárástól nem tartanak a szervezők, a nagy nézői érdeklődést pedig jól jelzi, hogy Nyíregyháza ötven-száz kilométeres körzetében már alig lehet szállást találni.
A pályák és a rendezés rendben lesz, egy normál hazai futamhoz képest azonban a nézői kiszolgálásra nagyobb hangsúly kerül: nézői pontokat alakítanak ki a pályák mellett, gondoskodnak a parkolásról, az infrastruktúráról, a nézők szállításában pedig shuttle-buszok segítenek - sorolta.
A mezőny a gyorsasági szakaszokkal Nyíregyháza mellett a Zempléni-hegységbe és Tokaj környékére "látogat el", de a mádi, tíz kilométeres gyorsaságin például a szőlőtőkék között fognak száguldani a versenyzők - mondta Őry Tamás. Hozzátette, tavaly pénteken rendezték a nyíregyházi városi gyorsaságit, ez idén vasárnap lesz, ami így kisebb terhelést ró a belvárosra.
Ifj. Érdi Tibor, az ERC2 kategória kétszeres Európa-bajnoka nagyon nehéz versenyt vár, szavai szerint a külföldi versenyzőket nagyon változó körülmények és vegyes pályák fogják fogadni, ehhez pedig nem lesz könnyű alkalmazkodni.
"Kíváncsian várom, hogy a magyar indulók mennyire lesznek versenyképesek a külföldiekkel szemben, az eddigi tapasztalatok szerint adott futamokon a helyi erők mindig gyorsak voltak és meglepetést okoztak a külföldi, rutinosabb versenyzőknek" - fogalmazott. Újságírói kérdésre válaszolva ifj. Érdi Tibor azt mondta, szeretnének az első ötben-nyolcban végezni, ehhez jó alapot adhat a tavaly Nyíregyházán elért jó eredmény is.
Kovács Ferenc, Nyíregyháza kormánypárti polgármestere szerint a verseny a városmarketing és a turizmus szempontjából egyaránt fontos a településnek, ezért a tavalyinál is nagyobb várakozással és lelkesedéssel várják a hétvégi futamot.
A nyíregyházi rali Eb futam történéseiről az M4 Sport napi összefoglalókkal és háttér-információkkal is jelentkezik majd.
A Rally Hungary programja november 8-án a máriapócsi Rabócsiring ralikrossz-pályán kezdődik egy villanyfényes, látványosnak ígérkező esti prológgal, majd szombaton és vasárnap további 13 gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, amely összesen 212,14 kilométeres versenytávot teljesít.
hírek innen, onnan
Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet
Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


