Ezt olvasta már?


PROAKTÍV-19 – Program a 60 év feletti korosztály védelmében

PROAKTÍV-19 – Program a 60 év feletti korosztály védelmében 2020. áprilisában indította el PROAKTÍV-19 elnevezésű programját.

A koronavírus járványban leginkább veszélyeztetettebb korosztály védelméért indította el a PTE Transzlációs Medicina Központja (az Általános Orvostudományi Kar, a Szentágothai Kutatóközpont és a Klinikai Központ közös egysége), a Transzlációs Medicina Alapítvány és a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet.

Dr. Hegyi Péter, a Transzlációs Medicina Alapítvány igazgatója elmondta, hogy bár az elmúlt időszakban a márciustól életbe lépő, koronavírus-járvány terjedésének megakadályozását szolgáló szigorításokat az élet szinte minden területén jelentősen enyhítették, amíg a koronavírus elleni vakcina, illetve a fertőzés gyógyítását szolgáló gyógyszeres terápia nem érhető el, a társadalomnak fel kell készülnie a fertőzés újabb hullámaira. Mivel a Covid-19 kimenete a fertőzött beteg általános egészségi állapotától, immunrendszerének felkészültségétől függ, a koronavírus egészségkárosító hatásának mérséklése, illetve a halálesetek megelőzése érdekében a megfelelő életvitellel tehetünk a legtöbbet.

Ez különösen fontos a 60 év felettiek esetében, akikre nézve a legnagyobb veszélyt jelenti a fertőzés. A Proaktív-19 program célja, hogy életmódbeli tanácsok nyomán minimalizálni lehessen a fertőzés egészségkárosító hatását a 60 év feletti korosztály esetében. Fontos megemlíteni, hogy a programban való részvétellel a járványtól függetlenül egy általános egészségi állapot javulást is el lehet érni, tehát a programban résztvevők mindenképpen profitálnak a regisztrációval.

Mit kell tennie annak, aki részt szeretne venni a programban?

Annak, aki elmúlt 60 éves és részt szeretne venni a programban fel kell hívnia a díjmentesen hívható, 06 80 442 642 zöldszámot. A hívást minden nap 8 és 20 óra között várják önkéntes egészségügyi szakemberek.

Mi történik a szám felhívása után?

Egy adatvédelmi és egy, a programot bemutató tájékoztató meghallgatása után a hívó az egyik szakemberhez kerül kapcsolásra, aki először egy pár kérdésből álló rizikófaktor-felmérését végez el. A felmérés célja, hogy megtudják, hogy a telefonáló jelenleg milyen egészségi állapotban van, milyen életvitelt folytat. Az adatok regisztrálását követően az elmondottak alapján a hívó személyre szabott tanácsokat kap, hogy hogyan tud mentális és fizikai állapotán javítani.

Az első hívást követően a szakemberek az első hónapban hetente, a második hónapban kéthetente, ezt követően pedig havonta visszahívják a programban résztvevőket, és megbeszélik velük addigi tapasztalataikat, illetve további tanácsokkal látják el őket.

A program fontosságát felismerve a Richter Zrt. is csatlakozott a kezdeményezéshez, ősszel a Richter Egészségváros keretén belül is regisztrálhatnak majd az érdeklődők a programba.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ez a két sztár összejött idén, és senki se tudta

Minden évnek megvan a maga botránya, szakítása vagy hirtelen lángra kapó love story-ja...

Ezekben a hazai községekben található a legtöbb gyógyvíz

A gyógyvízzel rendelkező községek közül két település lóg ki a sorból. Az egyik helyen négy, a másikon öt olyan termálkutat...

Őrületesen jó sci-fi sorozatok érkeznek – tele leszünk szörnyekkel

Az Apple TV+ az elmúlt években fokozatosan vált a minőségi sci-fi sorozatok egyik legfontosabb otthonává, ám a 2023-ban bemutatott Monarch:...

A maja piramisok mellett iszonyatos dolgot ástak ki a földből, a világ nem lesz többé olyan mint eddig volt, miután ez nyilvánosságra került

Egy sokáig félreértett ősi rendszer most olyan részletet árult el, ami teljesen átírhatja a múltunkról alkotott képet.

Minden nap ettem fokhagymát, el se hittem, hogy ezt teszi a testemmel - Neked is ki kell próbálnod

A fokhagyma klasszikus illatát nem szeretjük, de amit elfogyasztva a testünkkel tesz, már annál előnyösebb!

Félelmetes tempót diktál a legújabb második világháborús film a streamingen

A mozikban csak mérsékelt érdeklődés kísérte, ám amint megjelent a PVOD‑platformokon, a Nürnberg című történelmi dráma azonnal...

Ezzel az új módszerrel minden eddiginél korábban kiderül, rákosak vagyunk-e

A rák korai felismerésének egyik legnagyobb akadálya, hogy a daganatok kezdeti stádiumban rendkívül aprók, és a jelenlegi diagnosztikai...

Ezzel trükkel felére csökkentheted a hűtőszekrényed áram-fogyasztását

Az energia-veszélyhelyzet miatt hamarosan már magasabb árról érkezhet számla, a gáz mellett pedig a megnövekedett áramfogyasztás is...

Csak úgy száguld a legőrültebb II. világháborús film

Ahogy közeledik az év vége, és a nézők egy része karácsonyi filmekkel hangolódik az ünnepekre, addig mások inkább 2025 legnagyobb...

A Netflix új, 100%-os értékelésű thriller sorozata globális siker lett

A Netflix ismét bebizonyította, hogy képes világszerte ismertté tenni olyan sorozatokat, amik korábban teljesen ismeretlenek voltak a...

A 6-os lottót feladtad a hétre? Kár volt... A kukába is dobhatod a szelvényt...

A hazai szerencsejátékok közül a lottójátékok között meghatározó különbség van abban, hogy milyen eséllyel lehet elvinni annak...

Denzel Washington és John Travolta közös thrillere nagyot megy

Kevés olyan remake létezik, amely képes felülmúlni az eredetit – és a legtöbb filmrajongó pontosan ezt érzi, amikor szóba kerül a...

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

0
0

Bulvár

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról

A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0