Ezt olvasta már?


Öttusa-vb - Marosi hatodik, a csapat negyedik

Marosi Ádám a hatodik helyen végzett a római öttusa-világbajnokság férfi versenyének vasárnapi döntőjében. Demeter Bence 13., Kasza Róbert pedig 29. lett. A magyar csapat negyedikként zárt.

    A dobogóra az olaszok, az oroszok és a dél-koreaiak állhattak fel.

    A magyarok gyenge vívással kezdtek, Marosi és Kasza lényegesen, Demeter pedig kicsit gyengébben vívott, mint szokott, így nagyon mélyről kellett megkezdeni a felzárkózást. Ez az úszásban - melyben Marosi és Demeter egyéni csúcsot ért el - meg is kezdődött, majd a lovaglásban folytatódott, mivel Marosi csak egy, Demeter és Kasza pedig két-két akadálynál hibázott. A lövészetekkel megszakított 3000 méteres futásban Marosi - aki 2009-ben világbajnok, tavaly vb-bronzérmes volt - egészen közel került a közvetlen élcsoporthoz: miközben Alekszandr Leszun a negyedik helyről rajtolva megnyerte a versenyt honfitársa, a kétszeres olimpiai bajnok, címvédő és élről induló Andrej Mojszejevet is megelőzve, Marosi jó lövészetekkel lépegetett előre a tizedik helyről. Utolsó sorozatát befejezve negyedik-ötödik volt, s annak ellenére, hogy kiváló futók voltak körülötte, tartotta a lépést a nagy hajrázókkal, s végül nem sokkal lemaradva a legjobbaktól hatodikként érkezett a célba.

    Demeter tizenharmadikként vágott neki a kombinált számnak, melynek során sikeresen őrizte meg ezt a pozícióját. Az idény elején térműtéten átesett Kasza a 30. helyről rajtolt el, s végül egy hellyel előrébb tudott lépni.

    "Nem vagyok a magyarázkodás embere, de ha már elhangzott a kérdés, akkor elmondom, hogy szerintem mi miatt nem ment ma a vívás - reagált Marosi az MTI-nek arra kérdésére, hogy ő tudja-e, miért volt a szokásosnál halványabb az első számban, különösen tekintettel arra, hogy a váltóban és a selejtezőben eredményesen szerepelt a pástokon. - Úgy érzem, egy kicsit bekavart, hogy előbb volt a váltó, aztán két napig csak lézengtünk, másrészt nagyon későn ért véget a selejtező, meghúzódott a combom, beállt a vállam, nagyon elfáradtam aznap estére. Ma egyébként ezzel együtt mindent megtettem a vívásban, de nem jöttek a 2-0-s győzelmek. Ami fontos, az az, hogy megint nem adtam fel, és lépésről lépésre zárkóztam fel a hatodik helyig. Ebben kulcsszerepe volt a jól sikerült lovaglásnak, s annak, hogy ebben a nagyon erős mezőnyben bírtam a többiekkel a futást is. Nagyon-nagyon örülök ennek a hatodik helynek, mert megdolgoztam érte."

    "A vívás alapvetően meghatározta a mai eredményességet. Ádám nagy dicséretet érdemel, hogy felküzdötte magát a hatodik helyre. Bence helytállt, Robi pedig a térműtétje miatt gyakorlatilag először versenyzett és egyelőre eddig jutott" - összegzett Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.   

    A végeredmény:
    férfi egyéni verseny, világbajnok:
    -----------------------------------
   Aleszandr Leszun (Oroszország) 5964 pont
2. Andrej Mojszejev (Oroszország) 5944
3. Dzsin Hva Jung (Koreai Köztársaság) 5928
...6. Marosi Ádám 5888 (vívás: 16 győzelem/19 vereség/784 pont, úszás: 2:01.85 perc/1340 pont, lovaglás: 1180 pont, lövészet-futás: 10:04.30 perc/2584)
...13. Demeter Bence 5800 (16/19/784, 2:01.41/1344, 1160, 10:22.00/2512)
...29. Kasza Róbert 5492 (10/25/640, 2:04.87/1304, 1160, 10:53.20/2388)

    férfi csapatverseny, világbajnok:
    ----------------------------------
   Olaszország (Pierpaolo Petroni, Nicola Benedetti, Riccardo De Luca) 17544 pont
2. Oroszország (Alekszandr Leszun, Ilja Frolov, Szergej Karjakin) 17480
3. Koreai Köztársaság (Dzsin Hva Jung, Vi Dzsin Hvang, Dzsin Vu Hong) 17388
4. Magyarország (Marosi Ádám, Kasza Róbert, Demeter Bence) 17180


MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

„Oké, ő híres, de...” – Risztov Éva kikosarazná Dobrády Ákost, de a Tankcsapda frontemberére nem mondana nemet

A Forma–1-es Monacói Nagydíj nemcsak a száguldó cirkuszról, hanem a sztárparádéról is szólt: hatalmas tömeghisztéria alakult ki...

A „bűnös városban” kalandozik Cinthya Dictator és Molnár Tamás

Különleges helyszínen töltődik Cinthya Dictator és a férje, Molnár Tamás. A fotográfusművész és a zenész él-hal a bűnös...

Megszólalt a volt kormányfő: Medgyessy Péter ezt gondolja Magyar Péterről

A jelenlegi hazai politikai helyzetet, Magyar Péter intenzív közösségi médiás jelenlétét és a 2026-os választások tétjét is górcső...

Nyíltan bírálta a Sárkányok háza alkotóit a sztárszínész

A Criston Cole-t alakító színész szerint az írók szándékosan tették egyre ellenszenvesebbé a karakterét.

3,4 milliárd jut a kórházi klímák azonnali javítására

A kormányülésen döntés született az uniós források felhasználásáról, az óriásplakátokról és a „Nemzeti Hitvallás”...

A bevásárlás mint tanulási tér: szemléletformáló program indult szülőknek

Egyedülálló, szemléletformáló együttműködés indult a Hintalovon Alapítvány és a SPAR Magyarország között, amelynek célja, hogy a...

Brüsszel még rá sem bólintott, a kormány máris kiírt egy 540 milliárdos pályázatot a helyreállítási tervből

A kormány energetikai hálózatfejlesztésre és okosmérőkre írt ki pályázatot az uniós helyreállítási alapból. A brüsszeli döntés a...

Megjött a bejelentés: megállapodott a Mol és a szerb állam a NIS felvásárlásáról!

Megegyezett a Mol és a szerb állam a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövőjéről, valamint a részvényesi viszonyok rendezéséről. A...

Jégeső, zivatar, felhőszakadás: durva éjszaka elé néz Magyarország, kiadták a narancssárga figyelmeztetést

Kiterjedt zivatarrendszer vonul át az országon az éjszaka folyamán, amely heves esőzéseket, viharos szelet és jégesőt hoz magával. Bár...

Ez a finom nyári zöldség csökkenti a vérnyomásod és védi a szíved.

Ez az egyszerű zöldség nemcsak finom, de könnyen felhasználható és változatos, hanem a szív- és érrendszer egészségét is...

Célkeresztbe vették az ukránok az orosz utánpótlást

A Délkelet-Ukrajnában megszállt megyék után újabb területen, a Dnyipro torkolatában lévő Kinburn-földnyelven folyik ukrán támadás az...

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

0