Ezt olvasta már?


Összeomlott az MSZP: Botka László lemondott

Köpködés, szarozás, fejetlenség, teljes a káosz az MSZP-nél

Újságíróknak küldött levelében a politikus azt írta: a Fidesz-hálózat mélyen beleágyazódott a demokratikus ellenzék pártjaiba, befolyásolja azok politikáját, amivel végeredményben eléri, hogy a demokratikus oldalon ne jöhessen létre egységes, Orbánt leváltani képes erő.

. Közölte: ő a rezsim leváltására vállalkozott, mások – jelentős ellenzéki és szocialista erők – azonban nem leváltani akarják a NER-t, hanem együtt élni vele.

Szétaprózott és széthúzó demokratikus ellenzékkel a rezsimet nem lehet leváltani

– írta Botka, hozzátéve, hogy Kerényi György, a párt kommunikációs vezetője és Ruff Bálint politikai főtanácsadó is beadja felmondását.

A leköszönő miniszterelnök-jelölt fél 10-kor sajtótájékoztatón beszélt részletesen lemondása okairól. Azt mondta, neki nem sikerült elérnie az ellenzéki összefogást, amiben hisz, és ha másnak sikerül ezt elérni, beáll mellé. A sajtótájékoztatóról itt írtunk:

 

Botka: „A politikai maffia behálózta az ellenzéket”

A leköszönő miniszterelnök-jelölt szerint világossá vált, hogy a „demokratikus ellenzék” nem akar nyerni.

A szocialista politikus a múlt héten „teljes körű választási szövetséget” ajánlott a „demokratikus ellenzék” képviselőinek. Az MSZP hat pártnak, az LMP-nek, a DK-nak, az Együttnek, a Momentumnak, a Párbeszédnek és a Liberálisoknak küldte el a javaslatot, amit a liberálisok kivételével minden ellenzéki párt elutasított. A DK szombaton azt is közölte, hogy önálló listával vág neki 2018-nak.

Ugyancsak hétfőn bejelentette lemondását az MSZP alelnöke, Ujhelyi István is, aki arról beszélt, hogy „Orbánisztán egyértelműen befurakodott az ellenzéki erők sorai közé, beépítette embereit majd minden potens mozgalomba”.

Ujhelyi István magyar jogász, politikus. 2014-től a Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti képviselője, és az MSZP-DK európai parlamenti delegációjának vezetője. 2002–2014 között MSZP-s országgyűlési képviselő. 2010–2014 között az Országgyűlés alelnöke. 2006–2010 között előbb az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, majd a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. 2000–2010 között a MSZP elnökségének tagja, 2004–2010 között és 2014-től a párt alelnöke.

Ujhelyi István lemond MSZP-alelnöki tisztségéről, mert a hatalom megpuccsolta az ellenzéket

Nem tud felelősséget vállalni a párt jövőjéért.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje Facebook-oldalán azt írta, hosszú évek óta Botka volt ez első szocialista vezető, aki felismerte, hogy az MSZP-nek alapvetően meg kell újulnia.

Molnár szerint összefogás kell

Kicsivel a meghirdetett időpont után a sajtó elé állt Molnár Gyula, és hamar kiderült, nem teljesen úgy értékeli a helyzetet, ahogy Botka László. Az MSZP elnöke szerint párttársa azért állt félre, hogy személye ne lehessen akadálya az összefogásnak.

 

A szocialista vezetés egy elvesztett menetről beszél, de szerintük a bokszmeccs még nyerhető. Molnár vezeti a jövőben a választási felkészülést, és Hiller István, valamint Tóth Bertalan társaságában tárgyalni kezd az ellenzéki pártokkal.

Az első reakciók

 

Nyomást helyeztünk Botkára

– mondta a hvg.hu kérdésére Tarjányi Péter, aki pár napja azért indított mozgalmat, hogy a szegedi polgármestert üldözzék ki az országos politikából. Ő egyébként nem érez felelősséget a történtekért. Az viszont biztos, hogy Botka és Ujhelyi is épp arra utalt, hogy lemondásuk mögött az áll, hogy külső erők szereztek befolyást az MSZP-ben. Botka konkrétan fideszes ügynökökről beszélt.

 

A magát "biztonságpolitikai szakértőnek" nevező üzletember a hvg.hu-nak nyilatkozott Botka lemondásáról, finoman fogalmazva is cinikus stílusban. Miközben azt állította, hogy nem érez felelőséget Botka lemondása miatt, azzal már egyetértett, hogy a mozgalma "nyomást helyezett" az MSZP miniszterelnök-jelöltjére, sőt azt is mondta, hogy

 

„Egy tükröt mutattunk nemcsak neki, hanem a többi ellenzéki pártnak is."

Az alig leplezetten ünneplő Tarjányi a beszélgetés további részében arról értekezett, hogy most egyeztetésre hívják a baloldal jelöltjeit, mert szerinte a választásokig van idő felépíteni egy új jelöltet.

 

Botka lemondó beszédében eléggé egyértelműen Tarjányira és Molnár Zsoltra célzott, amikor azt mondta, hogy

„Én ennek a rezsimnek a leváltására érkeztem, ezért vállaltam el a miniszterelnök-jelöltséget. Sajnos mások, jelentős ellenzéki és – számomra különösen fájdalmasan – szocialista erők nem leváltani akarják a NER-t, hanem együtt élni vele. Szétaprózott és széthúzó demokratikus ellenzékkel a rezsimet nem lehet leváltani.”

 

Sajnálom Botka László lemondását! – reagált viszont a hírre Karácsony Gergely. A Párbeszéd kormányfőjelöltje azt írta:

Hosszú évek óta ő volt ez első szocialista vezető, aki felismerte, hogy a pártjának alapvetően meg kell újulnia.

 

Szanyi Tibor, a párt EP-képviselője és korábbi elnökjelöltje a következőt fűzte hozzá:

Szerintem egy vezető nem attól vezető, hogy összeszarja magát, és harc helyett hazaköpköd.

24hu/hvg/444







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ferihegyen parkol a Hungary Airlines óriásgépe: ez a legnagyobb áruszállító repülő Európában

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító az Európai kontinensen. A Boeing 777-300ersf típusú óriásgép az új évben...

Hailey és Justin Bieber karácsonyi fotója felrobbantotta az internetet

Hailey és Justin Bieber is kellemes ünnepeket kívánt mindenkinek. 

9 alkalom, amikor Dakota Johnson szinte pucéran lépett vörös szőnyegre 2025-ben

A pucérruhák és más sokat sejtető izgalmas darabok 2025-ben is élen jártak a trendek világában, amely tény Dakota Johnson...

Gáspár Zsolti büszke ikergyerekeire: letették az államvizsgát

Hatalmas örömhírt osztott meg Gáspár Zsolt, aki joggal lehet rendkívül büszke fiatalabb gyermekeire, Nikolra és Nikolaszra. Az ikerpár...

A legkisebb kütyü olyan dolgokat derít ki az emberről, amilyenekre még a legdrágább konkurensek is képtelenek

Az okosórák, okoskarkötők, okosgyűrűk mellé egy újabb, a testen viselhető és a szervezet paramétereit figyelő eszköz is feliratkozott,...

Hatalmas bejelentést tett Demjén Ferenc: levetítik a Hogyan tudnék élni nélküled? című sikerfilmet a koncertje előtt

Hatalmas hírrel örvendeztette meg rajongóit Demjén Ferenc. A Kossuth-díjas magyar énekes, dalszövegíró és basszusgitáros közösségi...

Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában

A Kreml nem fogja nyilvánosságra hozni az új orosz-amerikai kapcsolatfelvétel részleteit.

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend...

Csak a vásárolt kaját dicsérik a vendégek… Murphy törvényei az ünnepekkor

Ünnepekre is jellemzők a kicsit sem meglepő, vicces, ámde annál bosszantóbb Murphy igazságok. Lássuk, melyek ezek!

David Pressman Orbán receptjéről: Külső ellenségekkel és médiatúlsúllyal könnyű ravasznak lenni

A volt nagykövet a Kesma-t és az azonos címlapokat hozta fel példaként. Szerinte a magyarok nyelvi elszigeteltsége is a kormánynak kedvez.

Így kívánt Boldog Karácsonyt rajongóinak Majka, megáll az ész, ha ezt valaki meghallja

Majka karácsonyi üzenete első pillantásra ártatlannak tűnt, de sokak szerint volt benne valami egészen furcsa.

Háromezren álltak sorba ételért

Karácsonykor tartós élelmiszert és főtt ételt is osztottak a Krisnások. A kormányszóvivő és a főpolgármester is részt vett az...

0

Sport

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.

Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben

Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.

Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe

Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.

René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

0
0

Bulvár

Nem lesz többé szükség szemüvegre, jóváhagyták a látást javító szemcseppet

A szemcsepp használatával bámulatos hatást lehet elérni.

Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő

A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást

Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához

Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.

Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel

Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának

Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan

Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja

A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.

Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését

A hagyományos karácsonyi úszás tragédiába torkollott Devonban, ahol két férfi tűnt el a viharos tengerben december 25-én, és a hatóságok hiába keresték őket órákon át, végül leállították a kutatást.

Az 5–3–1 szabály, ami észrevétlenül boldogabbá tesz

Amikor boldogságról és jóllétről beszélünk, a fókusz szinte mindig ugyanarra a néhány területre esik: mit eszünk, mennyit mozgunk, eleget alszunk-e, mennyire vagyunk tudatosak mentálisan. Smoothie-k, edzéstervek, me

Elemző: „súlyos taktikai hibának látom a Fidesz részéről”

Szlovákiában elfogadtak egy jogszabályt, amely alapján büntetendő, ha valaki a Beneš-dekrétumokat bírálja. Orbán Viktor szerint nagyon fontos a magyar–szlovák kapcsolat, amit kétségkívül beárnyékolnak a Beneš-

Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma

Nem tudtak kormányt alakítani, így a koszovóiak új választást írtak ki, miközben az ország gazdasági kérdései kerültek fókuszba. Még a 13. havi fizetést is megígérték.

0