Ezt olvasta már?


Operettgála a Nagymező utcában

Operett-slágerek parádéja és borkóstoló együtt várja a Budapesti Operettszínház közönségét pénteken este. A gálaműsor e két hungarikumot ünnepli, így kárpótolják a közönséget az anyagi nehézségek miatt elmaradó Marica grófnő bemutató helyett.

Kállai István író-szerkesztő színes összeállításában valódi zenei csemegék - elsősorban a szőlőről, borról, szüretről szóló operaáriák, operett-részletek hangzanak el a Budapesti Operettszínház pénteki bemutatójában, amelyet a Hungarikum Szövetséggel együttműködésben állítanak színpadra - mondta el az MTI-nek Szentpéteri András marketing menedzser.

Kerényi Miklós Gábor a színház főigazgatója, a produkció rendezője úgy véli, remek példája az összefogásnak a műsor: "A borászok és a zenekedvelők társadalma közösen hoz létre egy produkciót, amely reményeink szerint mindenkinek felderíti a lelkét."

A direktor elárulta, vendéglátóipari végzettsége is van. A kreatív csapat tagjaival úgy gondolták, akkor felelnek meg legjobban a hagyományoknak, ha a magyar szőlészet-borászat egyik legemblematikusabb szakemberét, a világhírű Mathiász János alakját színpadra álmodják.

"Ő nemesítette a szőlőfajták többségét, ő telepítette újra a hatalmas filoxéra-járvány után Tokaj szőlővesszeit, és keltette új életre itt a borászatokat. Arany János azt írta róla: +… olyan a szőlészetben, borászatban, mint Petőfi a költészetben+. A korabeli sajtó úgy méltatta: +Mathiász János a szőlőbűvész.+"

Az esten felcsendülnek majd a legismertebb bordalok, például a Bob hercegből, a Marica grófnőből, vagy olyan remek operákból, mint a Traviata vagy a Parasztbecsület. Hallhat a közönség rengeteg operett-slágert és népszerű nótát, például az Egy részeg éjszakán; a Hétre ma várom a Nemzetinél; a Mi muzsikus lelkek; a Hej,cigány; a Délibábos Hortobágyon kezdetűeket; Kálmán Imre, Huszka Jenő, Johann Strauss, Kodály Zoltán, Eisemann Mihály, Ábrahám Pál, Fényes Szabolcs, Jacobi Viktor és Zerkovitz Béla szerzeményeit.

A műsorban az operett műfaj fiatal sztárjai és a "nagy nemzedék" közösen szerepel: Boncsér Gergely, Bordás Barbara, Dancs Annamari, Faragó András, Fischl Mónika, Lukács Anita, Kalocsai Zsuzsa, Szendy Szilvi, Kékkovács Mara, Kerényi Miklós Máté, Lehoczky Zsuzsa, Oszvald Marika, Szabó Dávid, Peller Károly és Vadász Dániel, Vadász Zsolt mellett, Mathiász Jánosként Jantyik Csaba, illetve Dézsy Szabó Gábor lép színpadra.

Közreműködik a színház énekkara, balettkara és zenekara, vezényel: Makláry László és Szabó Mónika, a díszlet- és jelmeztervező: Túri Erzsébet, a koreográfus pedig Lőcsei Jenő. A produkció szakértő konzultánsa a nagy szőlőnemesítő dédunokája, Mathiász Gábor.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Kocsis Máté bocsánatot kért Magyar Péter édesanyjától

A magyar közbeszéd színvonala az áprilisi választások óta sem mérséklődött, továbbra is kioktató, erőszakos viták jellemzik és ez...

Újabb balesetek az M3-ason: felborult egy kamion, egy autómentő pedig személyautónak hajtott

Hátulról belehajtott egy személyautóba egy autómentő az M3-as autópálya országhatár felé vezető oldalán, a 120-as kilométernél. A...

Megújult, de teljesen újragondolják a tavaly bevezetett MÁV+ applikációt

Két fejlesztés is érkezett: egyszerűsítették a nemzetközi jegyvásárlást és átalakult az utazástervezés is.

Horváth Éva még többet mondott a válásáról: hiába vannak Balin a fiai, nem megy vissza

Horváth Éva jelenleg Magyarországon van, és már nem is tervez visszamenni Balira.

Tárgyalást kezdeményezett Lannert Judittal a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

A tervek szerint a jövő héten egyeztetnek a tanárképző kar jövőjével kapcsolatban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter ma délelőtt...

Mindkét sofőrt elnyomhatta az álom – A rendőrség bejelentést tett az M1-horrorról

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei...

Vitézy: Megújul a MÁV+ applikáció

Jön az egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás.

Vitézy Dávid azonnali, soron kívüli vizsgálatot rendelt el az M1-esen történt balesetek ügyében

A közlekedési és beruházási miniszter az autópályát üzemeltető koncessziós társaság által alkalmazott és jelenleg érvényben lévő...

Vendégmunkás-stop: akkugyárakat, globális céget, és a kormánnyal üzengető Master Goodot is kérdeztük, meglepő válaszok érkeztek

Éles vita alakult ki a kormány vendégmunkás-stopja miatt, az egyik legértékesebb magyar családi cég egy 120 milliárdos gyárépítés...

Összejött a summer body, kegyetlenül kipattintotta magát a forint

Emlékszel a forintra, akit régen mindenki csúfolt? Most rá sem ismernél.

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

0
0

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson

„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k

444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét

Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”

Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.

Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el

Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Matematikai számítások is igazolják azokat az aggodalmakat, miszerint a 2026-os vb jóval unalmasabb lesz

Külön-külön számszerűsítették az új szabályok hatását, majd megnézték, ezek a hatások hogyan mérséklik vagy erősítik egymást.

blogmorzsák

A legjobb fiktív filmes zenekarok

Nem léteznek, mégis kívülről fújjuk a dalaikat. A Spinal Taptől a Sex Bob-Ombig.

0