Ezt olvasta már?


Opel: visszatérnek a magánvevők az új autók piacára

Visszatérnek a magánvevők az új autók piacára, a magyarországi márkakereskedőknél az idén már számottevően nő a magánügyfeles értékesítések súlya - mondta Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója az autópiac első fél évét értékelve újságíróknak.

Elmondása szerint az idén már 38 százalékra nőtt a magánszemélyeknek eladott autók aránya, egyidejűleg a flottavásárlóké 62 százalékra zsugorodott. Az előző években még jellemzően 70 százalék fölött volt a céges vásárlók aránya a kereskedőknél, egyes márkáknál 80 százalékra is felkúszott, aminek a piac válság utáni talpra állásában nagy szerepe volt.

Koncz Gábor megjegyezte: az Opelnél még az iparági átlagnál is nagyobb súlya van a magánértékesítésnek, az idén eléri a 47 százalékot az eladásokon belül.

Az ügyvezető igazgató az MTI-nek elmondta, hogy 2017-ben 12 ezer darab Opel eladásával számolnak, ez a teljes piacra prognosztizálthoz hasonló, 14 százalék körüli bővülést jelentene 2016-hoz képest. Az idén az első öt hónapban 4286 autót már eladtak a márkakereskedők, alátámasztva a tervet, egyben 8,3 százalékot meghaladó piaci részt biztosítva a márkának Magyarországon.

Koncz Gábor szólt arról, hogy a piaci trendhez igazodva az Opel is erősít az úgynevezett városi terepjárók szegmensében. Jelenleg a Magyarországon eladott új autók 35,6 százaléka SUV. A kategória Európában is dinamikusan fejlődik, bár többségükben a C (compact) szegmens a legnagyobb. Az Opel is hagyományosan ebben a szegmensben erős, a teljes eladásának 38,5 százaléka Astra modell.

A márka SUV-ja, a Mokka eddig Magyarországon az eladások 12,6 százalékát adta, azonban a piaci arányt megközelítő 30 százalékra nőhet az SUV-értékesítés két új modell bevezetésével, a Crossland-X-szel és a Grandland-X-szel, amelyek júniusban, illetve októberben kerülnek a kereskedésekbe - ismertette Koncz Gábor.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Íme a teljes lista: mutatjuk 2026 összes szabadnapját, lesz cserebere is

2026 már most ígéretesnek tűnik, legalábbis ami a pihenést és a hosszú hétvégéket illeti! Az év rögtön egy négy napos szünettel...

„Ilyen tanulmány soha nem jelent meg”, állítja az egyetem, amely állítólag a Tisza macskaadójának ötletforrása volt

És szerintük a Tisza állítólagos adótervében hivatkozott szerző sem publikált soha a folyóiratukban.

Veszélyhelyzet Kaliforniában: hatalmas esőzés, szélvihar, pusztítás – Videók a rendkívüli időjárásól

Az Egyesült Államok északkeleti államaiban péntekre várnak jelentős havazást, ami miatt figyelmeztetést adtak ki New York, New Jersey és...

Horkoló partner mellett alszol? A szakértő szerint ennyire komoly kockázatai lehetnek

Nemcsak az egészségre, hanem a párkapcsolatra és a mindennapi életre is. A horkoló partner miatti alváshiány hosszú távon testi és lelki...

Újabb fordulat a Tisza-adó ügyében: egy egyiptomi egyetem szerint a macska- és kutyaadó forrása sem létezik

Az RTL derítette ki, hogy a Sohag Egyetem semmit sem tud a hivatkozásról. Magyar Péter szerint az ellenfelei még hamisítani sem tudnak rendesen.

A budai rakpart köveire zuhant egy ember a Csalogány utcánál

A mentők létrával jutottak le hozzá, majd kötelek és hordágy segítségével juttatták fel.

Így néz ki Paul Walker lánya smink nélkül

A 26 éves modell őszinte, filtermentes bejegyzése azonnal megmozgatta a követőket: sokak szerint még soha nem tűnt ennyire közvetlennek és...

Drogtúladagolás: meztelenül lökte ki a nőt az ablakon

Bűnösnek vallotta magát a vádlott.

10 furcsa karácsonyi hagyomány a nagyvilágból

Nem minden tradíciót lehet értelmezni külső szemlélőként, de hát ahogy mondani szokták: ahány ház, annyi szokás...

Rekordmértékű eső, áradások, földcsuszamlás, halálos áldozatok – a karácsony mérlege Kaliforniában

Helyenként a teljes évi csapadékmennyiség hétharmada lehullott két nap alatt.

Földcsuszamlást, áradásokat hozott a rekordméretű eső Kaliforniában

A Los Angeles környéki megyékre veszélyhelyzetet hirdettek.

Király Viktor bevallotta: Mi, Királyék, többnyire Grincsek vagyunk – Most dacból egy karácsonyi dalt csinált zenésztársaival

Az énekes felesége, Anita a hangulatfelelős, aki minden ünnepet komolyan vesz. Viktor eközben nagyokat eszik, és már a jövő évi terveit...

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

0
0

Bulvár

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza

2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak

Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0