Olcsóbb lesz a szex akiknek nehezebben megy
Nyáron megszűnhet az első potencianövelő gyógyszer a Viagra egyeduralma, akkortól ugyanis bármelyik gyógyszergyár előállíthat ilyen hatóanyaggal potencianövelőt, amelyek így jóval olcsóbbak lesznek.
Olcsóbb lesz a pirula, így nőhet a szexuális aktusok száma azoknál, akik kék tabletta használatára kényszerülnek. 15 év után nyáron lejár a szabadalmi elsőbbsége az első, merevedést segítő gyógyszernek. Számos gyár startra készen várja, hogy a patikák polcaira kerüljön a Viagrával megegyező hatóanyagú terméke, amelynek engedélyezési folyamata már hónapokkal ezelőtt megkezdődött. Az országos Gyógyszerészeti Intézet legutóbb három ilyen gyógyszert engedélyezett. A Viagrát gyártó cég egyelőre nem sokat árul el, hogyan küzdenek majd meg a konkurenciával, mivel az kedvezne a generikumok gyártóinak.
- A Pfizer természetesen tervez lépéseket az ügyben, hiszen meg szeretnénk őrizni a pozíciónkat. Azonban konkrétumokról korai lenne még beszélni, mivel a kizárólagosság majd csak június második felében jár le – áll a cég lapunkhoz eljutatott közleményében.
A generikus gyógyszerek, vagy más néven generikumok olyan gyógykészítmények, amelyek ugyanazokat az aktív összetevőket és ugyanolyan arányban tartalmazzák, mint az eredeti gyógyszerek. Így gyógyhatásukat tekintve megegyeznek az eredeti gyógyszerrel, azonban annak áránál jóval olcsóbban kaphatóak. A generikumok az eredeti gyógyszer szabadalmának lejárta után jelennek meg a piacon.
| Török Alaxander, uro-szexológus (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
A gyógyszergyárak csak az árcsökkentéssel tudják bevezetni a piacra az új terméküket, amely - számításaim szerint - 30-40 százalékkal olcsóbb lesz, mint a Viagra és társai – mondta a Pécsi Napilapnak Török Alexander uro-szexológus. Szabadáras gyógyszerről van szó, ezért nehéz pontosan megmondani mennyivel kell kevesebbet fizetni érte. Egy 100 mg-os, 4 tablettás kiszerelés jelenleg 15-16 ezer forint között mozog, ami az új gyógyszer esetében 10-11 ezerre csökkenhet – tette hozzá az orvos.
Török Alexander tapasztalatai szerint páciensei általában 5-6 tablettát használnak fel egy hónapban, vagyis öt naponta élnek szexuális életet. - Szerintem nem a több szex lesz a jellemző, hanem inkább az elérhetőségi kör növekszik, vagyis akik eddig nem tudták megvenni a potencianövelőt, most hozzájuthatnak – mondja az uro-szexológus.
PNL/FG
hírek innen, onnan
Második napja támadja egymást Irán és az Egyesült Államok
Úgy tűnik, az amerikai–iráni tűzszünet csak papíron létezik: újabb légicsapások, rakétatámadások és háborús fenyegetések...
Fájdalmas döntést hozott meg Lovas Rozi
Lovas Rozi nehéz döntést hozott egy, a szívéhez közelálló dolog kapcsán.
Budapesten stagnálnak az albérletárak, de Szegeden már 200 ezret kérnek havonta
Kecskemét sem marad el sokkal a szegedi árszinttől: fokozatosan zárkóznak fel a vidéki nagyvárosok albérletárai a budapestiekhez.
Amikor már éppen feladtam volna: Ez a mondat meghozta az áttörést a terápiámban
A szorongásom miatt kezdtem terápiára járni, és a pszichológusom gyorsan meg is tanított néhány gyakorlati módszert. Az áttörést...
Az orosz külügyminisztériumban tárgyal a német, a francia és a brit nagykövet
A misszióvezetőket, akik maguk kérték a találkozót az ukrajnai rendezés ügyében, miniszterhelyettesi szinten fogadták.
Kettős felhasználású infrastruktúra-beruházások európai modelljei – tanulságok Magyarország számára
Az európai NATO‑szövetségesek által alkalmazott kettős felhasználású infrastruktúrafejlesztési modellek jól bevált, gyakorlatban...
Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport
Több mint 7000 parkolóhellyel és közel 90 elektromos töltőponttal várja az utasokat idén nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A...
Matolcsy György 170 millió forinttal távozott a jegybankból – belső vizsgálat indult
A számok alapján úgy tűnik, mintha az MNB volt elnöke a 12 éves hivatali ideje alatt egyáltalán nem ment volna szabadságra.
NER: A szerencse nem játék, nem vak
A szerencse persze forgandó is.
Ez a magyar hotel lett a világ egyik legjobbja – Még New Yorkot és a Maldív-szigeteket is lepipálta
Elképesztő eredményt hozott a nemzetközi utazóközösség legfrissebb független toplistája a hotelek piacán.
Kunovics Katinka ritkán látott lánya már 12 éves: gyönyörű kamasz lett Katinkából
Kunovics Katinka 12 éves lánya gyönyörű kamasszá cseperedett.
Szolidaritási adó: Budapest október 15-ig kapott haladékot a Tisza-kormánytól, Kiss Ambrus mást is hallott a bejelentésben
A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója szerint a Tisza-kormány megértette, hogy egy újabb inkasszó fizetésképtelenségbe lökné...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért
Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.
Bulvár
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Hat halálos veszély a férfiakra nézve
A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.
Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét
Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
„Hazudtak Budapestnek” – megszólalt a Kreml a kárpátaljai magyarok jogairól született megállapodás kapcsán
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Ukrajna csak ígérget, a magyar kisebbség joghelyzete pedig a gyakorlatban semmit nem változott.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


