Ezt olvasta már?


Nyíregyháza-rali - Nemzetközi megfigyelők előtt dől el a magyar bajnokság

A rali Európa-bajnokság (ERC) promótere és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) megfigyelői előtt dől el az országos rali bajnokság a szezon utolsó futamán, a hétvégén sorra kerülő Nyíregyháza-ralin.

Az ERC és a FIA képviselői azért utaznak a rendezvényre, mert Magyarország pályázatot nyújtott be az ERC egyik futamának megrendezésére. A magyar bajnoki címért az összetettben vezető Turán Frigyes, Bagaméri László páros, a második helyezett Vincze Ferenc, Igor Bacigál kettős, valamint a Hadik András, Deák Attila duó küzd majd meg, de matematikailag még a korábbi négyszeres abszolút bajnok Kazár Miklós is esélyes. A külföldi megfigyelők a pályázat elbírálása szempontjából mérik fel a rendezés körülményeit különböző szempontok alapján.

Őry Tamás, a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot is rendező Truck Race Promotion Kft. ügyvezetője, a Nyíregyháza-rali társrendezője az MTI-nek kiemelte, hogy - tekintettel az ERC-pályázatra - a legfontosabb szempont a biztonság kérdése.

"Ha ERC-futamot akarunk rendezni, akkor elsősorban a nemzetközi promóternek kell megfelelnünk, ő más szemmel nézi majd a versenyt: sportszakmailag, marketing szempontból, a nézők kiszolgálása, a kapcsolódó infrastruktúra, a közlekedés, vagy akár a szálláshelyek szempontjából" - mondta Őry Tamás, és hozzátette: a promóter terjesztheti a FIA ralibizottsága elé a magyar rendezés lehetőségét, de a végső döntést a FIA hozza majd meg.

"A FIA megfigyelője elsősorban sportszakmai szempontok alapján értékeli a rendezvényt, és arra is figyel majd, hogy tudjuk-e megfelelően kezelni a remélhetőleg nagy számú nézői tömeget" - fejtette ki a társrendező.

Őry Tamás elmondta: három ország pályázik jelenleg ERC-futam megrendezésére, és az eddigi tárgyalások alapján jó esély van rá, hogy Magyarország bekerüljön a jövő évi ideiglenes versenynaptárba. Hozzátette, hogy a kereskedelmi, szerződéses és jogi szempontok alapján, valamint a szükséges garanciák kérdésében Magyarország már megfelelt, ugyanakkor a nyolc versenyből álló Eb-t nem akarják új helyszínnel bővíteni.

"Ez azt jelenti, hogy mi akkor kerülhetünk be, ha egy másik helyszín kiesik" - mondta Őry Tamás.

A Nyíregyháza-rali társrendezője felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi adatok alapján egy ERC-versenyhétvége "szolid érdeklődés mellett is jóval több mint egymilliárd forint gazdasági hasznot hoz a térségnek, s ahogy nő a közönség létszáma, úgy növekszik a haszon is".

Hangsúlyozta, hogy a nyíregyházi városvezetés támogatja a törekvéseiket, segíti az együttműködést a helyi hatóságokkal, míg a lakosság részéről jelentős az érdeklődés.

"Az önkormányzatnak is célja, hogy növelje a térség idegenforgalmát, ennek érdekében nagyon sok beruházást hajtottak és hajtanak végre. Ezzel a rendezvénnyel potenciális turistákat viszünk Nyíregyházára, és a megtelt táblát már most ki lehet tenni, ugyanis a hétvégére gyakorlatilag elfogytak a szálláshelyek" - mondta Őry Tamás, hozzátéve, hogy egy ERC-futam vonzza a külföldi közönséget még akkor is, ha ebben a sorozatban zömében fiatal, feltörekvő pilóták versenyeznek, de mivel az ERC a rali-világbajnokság előszobája, sportszakmailag nagyon magas színvonalat képvisel.

"Igyekszünk nyitni a nézők irányába, egyrészt úgy, hogy egy kihajtható térképpel minden fontos információról tájékoztatjuk őket, másrészt úgy, hogy úgynevezett szurkolói pontokat alakítunk ki, ahol a közönség biztonságosan elhelyezhető, és a közelben parkolót, büfét, mosdókat, lelátót tudunk kialakítani, valamint kivetítőn követhetik az eseményeket. Ez Magyarországon még nem egy bevett szokás, a nézőknek is hozzá kell szokniuk" - jelentette ki a rali társrendezője.

Őry Tamás elmondta, pénteken egy több mint nyolc kilométeres városi gyorsasági szakaszra kerül sor Nyíregyházán, ami lezárásokkal jár majd, ugyanakkor bárki díjmentesen megtekintheti.

"Ezen a szakaszon négy szurkolói pontot alakítunk ki, a célunk az, hogy a lakosságot minél közelebb hozzuk a versenyhez és a versenyautókhoz, és összességében a projekt mellé állítsuk őket" - fejtette ki a társrendező, hozzátéve, hogy szombat-vasárnapra egységesen 2500 forintba kerül a belépő, amellyel mindkét nap összes gyorsasági szakasza megtekinthető.

Őry Tamás azt mondta, a külföldi versenyzők is érdeklődtek a Nyíregyháza-rali iránt, de többségüknek nem fért bele a versenynaptárba a mostani részvétel, ugyanakkor gyári ralis csapatok is küldenek megfigyelőket.

"Ami a magyarokat illeti, ifj. Érdi Tibor kétszeres ERC2-es bajnok kilenc év után itt indul először ismét hazai ralin egy R5-ös Skodával, míg a Peugeot R2-esek mezőnyében két legendás magyar ralis, ifj. Tóth János és Bútor Róbert is rajthoz áll" - emelte ki a társrendező.

Őry Tamás jelezte, hogy szombaton egy teljes gyorsasági szakaszt élőben közvetítenek majd a legmodernebb technika felhasználásával, ezzel is próbálnak "előre dolgozni az ERC-re". Erre a szakaszra a mádi borvidéken kerül sor, amelyen a "szőlők között versenyeznek majd a pilóták".

A szervezők ideális időjárási körülményekre számítanak, várhatóan 15 Celsius fokos átlaghőmérséklet és napsütés várja majd a nézőket és a versenyzőket.

A pénteki városi gyorsasági szakaszt az interneten, a Facebookon és a nyíregyházi városháza előtt felállított óriás kivetítőn élőben közvetítik.

Az érdeklődők minden fontos információt megtalálhatnak a nyiregyhazarally.hu weboldalon.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0