Ezt olvasta már?


Nyilvánvaló volt, ha mi nem teszünk semmit, 2010-ben a Malév leáll

A tények engem igazoltak, a Malévot megmentettük, a visszaállamosításért kemény tárgyalásokat folytattunk az oroszokkal - jelentette ki Oszkó Péter az m1 A Lényeg című műsorában vasárnap este.

A volt pénzügyminiszter szerint nem a Wizz Air volt az első, amely bejelentést tett az uniónál a Malév állami támogatása kapcsán.

Oszkó Péter elmondta, hogy az előző kormányzat idején kemény tárgyalásokat folytattak az oroszokkal azért, hogy lehetővé tegyék a Malév megmentését, és ezt a következő kormány számára biztosítsák.

Mint mondta, amikor hivatalba léptek, a Malév 100 százalékosan orosz tulajdonban volt egy olyan privatizáció eredményeként, amelynek feltételeit Borisz Abramovics cégcsoportja nem teljesítette, emiatt nehéz helyzetben volt a cég, tulajdona visszahullt a finanszírozó orosz bankra, amely közölte, hogy nem finanszírozza tovább a légitársaságot.

Közölte: nyilvánvaló volt, hogy ha nem tesznek semmit, akkor 2010-ben a Malév leáll. " Oszkó Péter szerint a visszaállamosítás során "mindent kipréseltek" a tárgyalásokból. "Minden furcsa összeesküvés-elmélet megcáfolódik, hiszen az, hogy mi akkor lehetővé tettük a Malév megmentését, az sem a versenytársak érdekeit nem szolgálta, sem az oroszokét, senkiét, csak azt az érdeket szolgálta, hogy 2010-től kezdődően legyen lehetőség a Malév továbbélésének biztosítására" - mondta.

A terv az volt, hogy vissza kell szerezni az állami tulajdont. Úgy tudtak megállapodni az oroszokkal, hogy 95 százalékig mentek el, ez az államnak akkor pénzébe nem került, és 5 százalékig benne maradtak az oroszok.

Elmondta: tervet készítettek arra, hogy önfinanszírozóvá válhasson a Malév, ami nagyon radikális átalakításokat igényelt volna a flottában, a járatszámokban, és a munkavállalói állomány tekintetében is. De volt egy B terv is, hogy ha ez nem sikerül, ha itt a vége, akkor fel kell készülni a kormánynak egy új légitársaság elindítására. "Nem fordulhat elő úgy a Malév csődje (...), hogy nem kész a kormány, hogy új légitársaságot indítson. Ehhez viszont vissza kellett szerezni az állami kontrollt" - fogalmazott.

Oszkó Péter a műsorban azt mondta: mindezekről egyeztetett a fideszes Varga Mihállyal, akivel nemcsak sms-eket váltottak, hanem nagyon sok megbeszélést folytattak. "Jeleztem, hogy mi mindenre kell felkészülni, jeleztem, hogy nagyon nagy terhek vannak a Malévon, jeleztem, hogy ezektől nem tudjuk megszabadítani a Malévot" - mondta, hozzátéve, hogy a két lehetséges forgatókönyvről is részletes tájékoztatást kapott akkor a Fidesz.

"Ezeknek a tudatában folyt az a párbeszéd, amikor én azt érzékeltem, hogy a Fidesz akarja, hogy megtörténjen ez a visszaállamosítás, mert szeretne valamit kezdeni a Malévvel. Hát sajnos nem tudott" - fogalmazott.

A volt pénzügyminiszter szerint új lehetséges befektetőket is irányítottak a Fideszhez, például tárgyaltak már akkor is a Travel Service céggel is.

Közölte azt is: a Wizz Air nem kérte őt fel igazgatósági tagnak, hanem - harmadmagával - ő pályázott a tagságra. Kommunikációs szempontból hibának nevezte, hogy ezt akkor nem jelentette be határozottabban, de hozzátette: sok helyen beszélt erről, szerinte kormányzati tisztségviselőknek is mondta.

Egy kérdésre válaszolva jelezte: a Wizz Air nem feljelentette a Malévot, hanem bejelentést tett az uniónál egy állami támogatási ügyről, amiben szerinte nem is a Wizz Air volt az első, a versenytársak közül sokan tettek bejelentést, hogy megakadályozzák a Malév további támogatását. Ismételten kijelentette, hogy ebben a döntésben semmilyen módon nem vett részt a cégnél.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Királyi esküvő vintage hangulatban: íme a menyasszonyi ruha, ami mindenkit elbűvölt

A királyi esküvők általában tele vannak inspiráló divatpillanatokkal, Harriet Sperling menyasszonyi ruhája pedig kétségtelenül azok...

Az intelligens emberek ezért szeretik az esős időt – a pszichológusok szerint megvan az oka

Miközben sokan bosszankodnak, ha az eső keresztülhúzza a terveiket, vannak olyanok, akik kifejezetten örülnek a borongós időjárásnak.

Még mindig sokba kerülhet a forint gyengülése

Miközben az Európai Unió legtöbb tagállama szinte kizárólag saját valutájában vagy euróban finanszírozza magát, Magyarország...

Ezeket a csúcsmárkákat hordhatják a focisták csak azért, mert kijutottak a vb-re

Június 11-én startol el a világ egyik legnagyobb sporteseménye, a labdarúgó-világbajnokság. Ebben nemcsak a sportrajongók érdekeltek:...

Mindenki kopogtatja a dinnyét, de kevesen tudják, miért: ez múlhat rajta

A görögdinnye-vásárlás nyaranta szinte külön tudományággá válik. Van, aki a színét nézi, más a méretére esküszik, és akadnak...

Ebben a percben jött: Politikus feleség lesz Muri Enikő

Megtalálta a párhuzamot a tragikus sorsú ikonnal.

Mélységi támadásokkal folytatódik a háború, de a frontvonal alig mozdul - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Mélységi csapásokkal folytatódik a háború: Oroszország és Ukrajna egyaránt nagy hatótávolságú drónokkal és rakétákkal támadja...

„Szinte sírtam, olyan megalázó volt a lenéző tekintete” – megfigyelőket küld a HÖK az ELTE jogi karának záróvizsgáira

A végzősök az aránytalan bukási arányt és a vizsgáztatói attitűdöt kifogásolják.

Ezen az éjjelen is zavargások voltak észak-ír városokban a késes támadás miatt

Zavargások törtek ki Észak-Írországban egy késeléses támadás után szerda este. Előző éjjel is összecsapások voltak az utcákra...

0

Sport

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat

Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.

0