Ezt olvasta már?


Nyílik a csillagvirág a nyíregyházi Sóstói-erdőben

Újra nyílik a ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis) a nyíregyházi Sóstói-erdőben, a tavasz hírnökének számító védett növényritkaság állományát idén is feltérképezik az önkéntesek és a természetvédők szombaton a nyírségi megyeszékhelyen.

A Nyírség igen ritka védett növényfajának számító vadvirág állományának egyedeit már tizennyolc éve minden évben megszámolják az önkéntesek az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület szervezésében - közölte Szigetvári Csaba, a szervezet elnöke hétfőn az MTI-vel.

A szakember elmondta, a hegy- és dombvidékeken többfelé gyakori, az Alföldön rendkívül szórványos előfordulású ligeti csillagvirág Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kizárólag olyan ősi eredetű tölgyesekben található meg, mint a Sóstói-erdő. Itt egyetlen helyen ismerik állományát, amely mintegy két évtizede egy tarvágás miatt került veszélybe.

Szigetvári Csaba megjegyezte, a felmérések szerint a védett vadvirág kiheverte a húsz évvel ezelőtti megrázkódtatást és lassan helyreáll az erdei ökoszisztéma. A 2003 óta vizsgált területen az akkor mindössze 220 tövet számláló állomány mostanra csaknem 25 ezer tőre növekedett. Ebben az időszakban csak 2013-ban és 2018-ban volt két kisebb tőszám-visszaesés volt, ekkor a március közepén betörő sarkvidéki hideg szakította meg a növények kifejlődését - ismertette az egyesületi elnök.

A jácintfélék családjába tartozó évelő, hagymás növényfaj virágzása csupán egy-két hétig tart és általában március-áprilisra esik. Beporzását főként a korán ébredő vadméhek és pillangók végzik, magjainak terjesztésében a hangyák vállalnak szerepet. Idén zavartalannak tűnik a tavaszodás, a gyors melegedés miatt gyors elvirágzásra számítanak a szakemberek. Az egyesület március 15-én, szombat délelőtt várja az érdeklődőket az erdőben, a virágok megcsodálása és pontos megszámlálása mellett a környéken a szemetet is összeszedik a természetvédők.

A program során a szervezők bemutatják az erdő további, már nyíló vadvirágait és az első pillangókat is - tette hozzá az egyesület elnöke.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0