Ezt olvasta már?


Női kosárlabda NB I: otthon győzött a Pécs!

Könnyed győzelemmel kezdte meg a címvédő Sopron a női kosárlabda NB I negyeddöntőjét csütörtökön a ZTE ellen. A Pécs a Cegléd ellen nyert hazai pályán. - Pécsi Napilap -

Az előjelek a vasárnap hetedik Magyar Kupa-trófeáját begyűjtő Sopron mellett szóltak, amely a bajnoki alapszakaszban mindkétszer legyőzte ellenfelét, ráadásul a pécsi MK-negyeddöntőben is magabiztosan verte a zalaiakat. A csütörtöki meccs gyakorlatilag az első negyedben eldőlt, amelyet 23-5-re hozott a Sopron, a vendégek csak a második szakaszban találtak magukra, a harmadikat - igaz, csak négy ponttal, de - szintén megnyerték. Az utolsó játékrész egy 17-2-es hazai rohammal indult, amely egyértelművé tette a címvédő diadalát. A mérkőzés legjobbja a házigazdák 208 centis centere, Határ Bernadett lett 17 ponttal. Az egyik fél második sikeréig tartó párharc vasárnap folytatódik Zalaegerszegen.

A PEAC és a Cegléd találkozott a Magyar Kupa elődöntőjében, akkor a végül ezüstérmes ceglédiek egy utolsó másodperces kosárral nyertek. Az NB I alapszakaszában 1-1-re végeztek egymással a felek, és ezúttal is szoros meccset vívtak, melyből hosszabbítás után a Pécs került ki győztesen.

Az alapszakaszgyőztes Szekszárd a negyeddöntőbe nyolcadikként bejutott Vasassal került szembe a csalódott csapatok meccsén, ugyanis mindkét gárda már a negyeddöntőben búcsúzott a kupahétvégén. A tolnaiak ezzel együtt hozták a papírformát, a nagyszünetben már 52-19-re elhúztak, és végül 65 (!) ponttal nyertek.

Eredmények:

negyeddöntő, 1. mérkőzések:

---------------------------

UNIQA Sopron-ZTE Női Kosárlabda Klub 77-47 (23-5, 15-16, 17-21, 22-5)

PEAC-Pécs - VBW CEKK CEGLÉD 82-76 (9-14, 21-14, 25-22, 12-17, 15-9) - hosszabbítás után

Atomerőmű KSC Szekszárd-Vasas Akadémia 102-37 (24-10, 28-9, 20-12, 30-6)

korábban:

CMB CARGO UNI GYŐR-Aluinvent DVTK Miskolc 74-57 (24-9, 16-15, 12-18, 22-15)

 

A párharcok az egyik fél második győzelméig tartanak.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Németország újabb jelentős összeggel támogatja Ukrajnát

További 40 millió euró (15 milliárd forint) "téli segéllyel" támogatja Németország Ukrajnát, tekintettel az orosz csapásokban...

A kamera nem mutatta, mi történt az Orbán-Rónai interjú után a stúdióban, de a miniszterelnök szerint jobb is

Rónai Egon megmutatta, mit csinált a Mérleg-interjú közben Orbán Viktor.

Fáklyás tömeg a Dankó utcában: a hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt Iványi Gábor mellett álltak ki több ezren

Hatalmas tapsvihar fogadta a 74 éves lelkészt, akiért több százan gyűltek össze. A vád szerint akár öt év felfüggesztett börtönt is...

3+1 titkos jel, hogy a párod felnőttfilm-függő

A felnőttfilm-függőséget nem szabad félvállról venni.

Eleged van a lehullott falevelekből? Itt a megoldás.

Eleged van abból, hogy folyamatosan zsákokba gyűjtöd a faleveleket, mégis, mintha minden nap egyre több lenne belőlük? Ideje, hogy más...

Ez Frei Tamás eredeti foglalkozása, lehidalsz hova járt iskolába

A legtöbben a világutazó riportert látják benne, de a múltja egy sötét titkot rejt.

1 000 milliárd dolláros piacot lát az Nvidia riválisa

Az AMD szerint 2030-ra 1 000 dollárra duzzadhat adatközponti chipjeinek piaca.

A legmagyarabb Bundesliga-csapat okozta a Fradi vesztét az Európa-ligában

Szenzációsan kezdett a magyar csapat, de a szünet után már elfogyott a lendület.

Virgil van Dijk: Nincs értelme a tabellát nézni

A Liverpool holland védője szerint jelenleg nincs értelme az angol Premier League tabellájával foglalkozni.

Lamine Yamal-botrány: A Barcelona szerint semmit sem titkoltak a Szövetség elől

A Barcelona állítja, azonnal tájékoztatta a Spanyol Labdarúgó-szövetséget (RFEF) Lamine Yamal belga szakemberrel való...

Férfiként ölt, nőnek született – a Pipás megkapta az első díját

A Pipás című magyar film kapta az ökumenikus zsűri díját a 35. Cottbusi Filmfesztiválon Németországban. A dráma ősbemutatóját - amely...

0

Sport

Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó

A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.

21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus

Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.

Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak

Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.

Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt

Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.

Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja

Sőt, a Manchester City is.

„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését

A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)

A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért

A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta

Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.

A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak

Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.

Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése

Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?

Korábbi PL-bíró elemezte a Manchester City–Liverpool kétes döntéseit

A Manchester City 3–0 arányban, győzte le a Liverpoolt a Premier League 11. fordulójának utolsó mérkőzésén, ezzel tovább mélyítve Arne Slot problémáit. A mérkőzés alakulása másképp is történhetett volna, ha

Külföldön írják, NB I-et is megjárt edző érkezhet Újpestre

Szrdjan Blagojevics több mint egy hete távozott a szerb Partizan éléről, azonban a korábbi Debrecen-vezetőedző nem zárkózik el attól, hogy visszatérjen Magyarországra.

0
0

Bulvár

Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött

Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti

Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette

2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.

Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban

A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.

Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak

Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.

3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?

Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.

100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei

A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.

Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”

Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.

Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét

Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro

Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után

Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.

Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről

Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.

Elképesztő új adó Magyarországon, ennyi ezer forintot kell fizetni

Magyarországon új helyi teher szabálya kerül érvénybe: a lakók már most találgatják, pontosan miért és mennyit kell majd fizetniük.

blogmorzsák

Reklámok és marketing

Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?

Villanyautók és hibridek az EU-ban

Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.

Polanski és a Green Party előretörése

A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek

Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben

Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

0