Ezt olvasta már?


Női kézilabda NB I - A Győr kilenc góllal nyert Siófokon

A címvédő Győri Audi ETO KC 30-21-re győzött a Siófok KC otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján.

Januárban a Siófok hazai pályán 34-29-re legyőzte a győrieket bajnoki meccsen, augusztusban pedig az ETO nyert házigazdaként 29-27-re edzőmeccsen. Ezúttal a hazaiak közül Kiss Nikolett, Tóth Gabriella és Mazák-Németh Csilla, a Bajnokok Ligájában is címvédő vendégektől pedig Laura Glauser és Puhalák Szidónia hiányzott.

A siófokiak nagy lendülettel kezdtek, remekül védekeztek, a győriek viszont pontatlanok voltak, és csak öt perc elteltével, háromgólos hátrányban szerezték első góljukat. Csakhamar nagyot változott a játék képe, az ETO támadásai hatékonyabbá váltak, és Amandine Leynaud védéseire alapozva csapattársai fordítani tudtak. Több mint tíz percig nem találtak be a házigazdák, ebben az időszakban ellenfelük hatszor is eredményes volt (4-7). Amikor kilábalt a hullámvölgyből a Siófok, és ismét rendezte a védekezését, illetve a támadójátékát, sikerült egyenlítenie, és a szünetig már szorosan alakult az állás (12-14).

A második felvonás két győri góllal kezdődött, majd 17-16-os állás után a Győr eldöntötte a rangadót. Mindkét kapu előtt olajozottabban működött az ETO játéka, így - némi meglepetésre - az utolsó tíz percre már nem maradtak izgalmak. A vendégek szinte végig remekül védekeztek, és végül nem várt különbséggel nyertek.

A Siófok ezt megelőzően tavaly október 19-én veszített bajnoki mérkőzést, azóta sorozatban 18 alkalommal nyert.

A mezőny legeredményesebb játékosa a győri Lukács Viktória volt, aki tíz lövésből hét gólt dobott. Csapattársa, Stine Oftedal hatszor talált be. Hazai részről Nerea Pena és Andrea Kobetic egyaránt öt gólt szerzett.

 

Eredmények:

Siófok KC-Győri Audi ETO KC 21-30 (12-14)

korábban:

Dunaújvárosi Kohász KA-DVSC Schaeffler 23-24 (11-11)

Érd-MTK Budapest 28-33 (12-13)

Kisvárda Master Good SE-Motherson Mosonmagyaróvári KC 21-22 (13-10)

 

A tabella:

1. Siófok KC 6 5 - 1 202-144 10 pont

2. Motherson Mosonmagyaróvár 6 5 - 1 164-166 10

3. Győri Audi ETO KC 4 4 - - 141-80 8

4. DVSC Schaeffler 6 4 - 2 167-147 8

5. FTC-Rail Cargo Hungaria 3 3 - - 98-56 6

6. Váci NKSE 5 3 - 2 135-135 6

7. MTK Budapest 4 2 - 2 122-120 4

8. Dunaújvárosi Kohász KA 5 2 - 3 123-137 4

9. Boglári Akadémia-SZISE 5 1 - 4 139-152 2

10. Kisvárda Master Good SE 4 1 - 3 88-101 2

11. Érd 5 1 - 4 126-157 2

12. Alba Fehérvár KC 5 1 - 4 125-159 2

13. Szombathelyi KKA 5 1 - 4 126-164 2

14. Békéscsabai Előre NKSE 3 - - 3 64-102 0







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Támadásra készült az Iszlám Állam Törökországban

A török rendőrség országszerte végrehajtott razziák során őrizetbe vette az Iszlám Állam terrorszervezet 115 feltételezett tagját,...

Zelenszkij nem átkot kért az ellenségre, hanem békét megtépázott országának

Zelenszkij nem átkot kért az ellenségre, hanem békét megtépázott országának. Az ukrán elnök karácsonyi beszédében a bosszú helyett...

Az 5–3–1 szabály, ami észrevétlenül boldogabbá tesz

Amikor boldogságról és jóllétről beszélünk, a fókusz szinte mindig ugyanarra a néhány területre esik: mit eszünk, mennyit mozgunk,...

Az ünnepi időszak egészségügyi problémája, mely sok nőt érint

A karácsonyi és szilveszteri időszak a legtöbb nő számára egy dolgot biztosan jelent: órákon, napokon át tartó takarítást és...

A gyógyszerész kimondta: ezt rontják el a legtöbben a fájdalomcsillapítóknál

Manapság a fájdalomcsillapító gyógyszerek világában nem ördöngösség eligazodni – ha tudjuk, mire figyeljünk. A paracetamol és az...

Ilyen ügyetlen tolvajokat még a világ nem látott – autóval rántották ki az ATM-et

Karácsony előestéjén egészen abszurd jelenetek játszódtak le egy texasi 7-Eleven üzletnél, ahol két ügyetlen tolvaj minden...

Menedzsertréning műanyagfigurákkal – Egy hatezer fős kisvárosból is hatást lehet gyakorolni a világ gondolkodására

 Lego-ország fővárosában, Billundban – ahova idén ősztől már fapadossal is mehetünk – az ember megérti, hogy nem a méret a lényeg,...

Frohner Fecó: Nehezen tudom kimutatni az örömömet karácsonykor – videó

Frohner Fecó, ha akarja, fodrász, ha akarja, celeb... amíg nem ismertük őt, nem is gondoltuk volna, hogy ez a két karrier tulajdonképpen...

Itt a vége a legális magyar kriptózásnak – legalábbis egy időre

2025. december 27-tel lejár az utolsó határidő, és mindenki kockáztat, aki kriptót ad el, vagy vesz, és főleg, ha ilyen kereskedemi...

Ezt nem gondoltuk volna Kucsera Gáborról — karácsonykor derült ki az igazság

Újra meghitt családi légkörben ünnepelt Tápai Szabina és Kucsera Gábor.

Ezért a veszélyes játékért rajongtak a királyok: két uralkodó is odavolt érte

A fedett pályák ferde tetői, galériái és magas ablakai mind részt vettek a játékban.

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

0
0

Bulvár

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza

2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak

Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0