Nem beszélünk róla, pedig létezik
Az Apák az Igazságért Egyesület közleménye
A szülői elidegenítés jelensége hazánkban még kevéssé ismert. A jelenség, miszerint a szülő érzelmi zsarolással vagy fenyegetéssel és befolyásolással próbálja a gyermeket a másik szülő ellen hangolni.
A szülői elidegenítés témájában tartotta első szakmai konferenciáját jogi és pszichológus szakemberek bevonásával az Apák az Igazságért Egyesület. A november 30-án tartott rendezvény elsődleges célja a figyelemfelhívás volt – ugyan nemzetközi szinten már több törvény is született a témában, Magyarországon erről még kevés szó esik és a jogi, pszichológiai eljárásokban is ritkán merül fel. A hazai előadók mellett a szakmai konferenciához egy videóelőadás keretében Amy J.L. Baker amerikai pszichológus, kutató, a téma egyik legnagyobb nemzetközi szaktekintélye is csatlakozott. A közel 200 résztvevő 70%-a pszichológiai, jogi, gyámügyi területről érkezett.
A szülői elidegenítés során az egyik szülő olyan módon sajátítja ki a gyermekét, hogy érzelmi zsarolással vagy fenyegetéssel próbálja a szülőtársa ellen hangolni őt elvárva azt, hogy a célszülőt a gyermek elutasítsa. Jellemző az érzelmi manipuláció, aminek eredményeképp a gyermek lassan teljesen elfordul a másik szülőtől és értéktelennek minősíti őt. A szülői elidegenítés érzelmi veszélyeztetése a gyermeknek.
Forrás: Apák az Igazságért Egyesület
Fotó: Photo by Naassom Azevedo on Unsplash
hírek innen, onnan
Amikor a metrókocsikból víz alatti városok születnek
Ahol régi metrókocsik új életet kapnak a tenger mélyén: mesterséges zátonyként, pezsgő víz alatti városokat hoznak létre. De autókkal...
Pokolgép robbant Delhiben: lángoló autók és halottak a Vörös Erődnél
Az indiai főváros óvárosában, egy metróállomás mellett csaptak fel a lángok. A környéken pánik tört ki, a rendőrség lezárta a...
A Tisza Párt gazdasági főembere szerint Nagy Mártonék tárgyalása a jegybanki függetlenség megsértésének tűnik
A Magyar Nemzeti Bank részvétele nélkül nem tárgyalhatna ilyenről a kormány – írta Kármán András.
Komoly változás élesedik a B kategóriás jogosítványoknál – Ennek sokan fognak örülni
Átalakul a jogosítványrendszer Európában, és ez az autósok jelentős részét érinti. Az Európai Unió új szabályozása a B kategóriás...
Jogszerűtlenül mondta fel a velencei önkormányzat a strandot elkerítő cég szerződését
Az önkormányzat 2021 tavaszán rakta ki a strand menti épületek üzemeltetőjét, most 25 millió forint perköltséget kell fizetnie a...
Legyen Ön is milliomos. Újabb rekordnyereményt vittek el Palik Lászlótól
A múlt hét után újabb versenyző távozott 10 milliós nyereménnyel Palik László műsorából. Zakar János, a Legyen Ön is milliomos!...
Nagyon rég hullott ennyi hó Magyarországra, mint amennyi 2025/26 telén érkezik - Itt a nagy előrejelzés
Minden megváltozik: Szélsőséges tél várható Európában.
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, a klub milliárdokat és a stadionját is megkapja
Leisztinger Tamás tulajdonos szerint elfogyott az ideje, ezért új, öttagú elnökség jön. A friss főszponzor, a Vulcan Shield Global több...
Jannik Sinner a győzelemnek köszönhetően versenyben marad a rangos címért
Jannik Sinner hétfő este megnyerte az ATP Finals csoportkörének első mérkőzését. Az olasz játékos ezt lelkes hazai közönség előtt...
Másodpercek alatt kivégezték a világhírű énekes fiát – videó
Katasztrofálisan alakult az első bokszmeccse.
Tisza Párt: Nagy Mártonék a jegybank feje fölött egyezkedtek Washingtonban, súlyosan sérülhet az MNB függetlensége
Kármán András, a Tisza közgazdásza szerint a pénzügyi védőpajzsot a jegybank háta mögött hozták tető alá. Pedig a szabályok célja...
Hat raklapnyi konzervet vitt Libanonba Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter
Magyarország nemcsak szavakban, hanem tettekben is segít! – írta a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán hétfőn. A mellékelt...
Sport
Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött
Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.
A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik
A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.
Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában
Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.
Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt
Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.
Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos
A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i
Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön
Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!
Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről
A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.
Újabb bombaigazolás a láthatáron: Szoboszlaiék 100 millió eurós védőt vehetnek
Ha a transzfer összejön, a Manchester Citytől érkezhet a pótlása.
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs
„Miért provokálsz?" – összecsaptak a korábbi Fradi-edzők, csúnya balhé lett a vége
Dejan Sztankovics tajtékzása mellett Sztanyiszlav Csercseszov sem ment el szó nélkül.
A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével
A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.
Az MLSZ fontos közleményben üzent egy esetleges profi ligával kapcsolatban
Az elmúlt időszakban több alkalommal felvetődött egyes szereplők részéről egy profi liga létrehozásának ötlete. A szövetség ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást közölte hivatalos oldalán.
Bulvár
Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze
Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör
Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is
2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.
Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött
Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.
Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt
Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.
Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban
Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.
Két héttel az esküvő után sem mert meztelenre vetkőzni férje előtt a feleség: a pasas csak ekkor jött rá, valójában kit is vezetett oltár elé
A férj úszott a boldogságban, amikor végre nőül vette szíve választottját, a hálószobában azonban már nem az előzetes terveknek megfelelően alakultak az események.
Elképesztő dolgot találtak Oroszország alatt, azonnal meghalt a felfedező, aki benyitott a helyre
Nyugtalanító történet Oroszországból, hatalmas rejtély.
Itt a következménye Orbán Viktor és Donald Trump találkozójának, ezt a zsebünkön is megérezzük
Másfél éves csúcsra tört a forint.
Az Európai Unió egészében 1,8 százalék-kal nőtt, Magyarországon 4,5 százalékkal csökkent augusztusban a szolgáltatások volumene
Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkent, de az egy évvel korábbit 1,8 százalékkal meghaladta a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025. augusztusban – tájékoztatott az Eurostat.
Figyelmeztetés: 3 vitamin és ásványi anyag, amit nem jó reggel bevenned
Bár logikusnak tűnik, hogy reggel pótoljuk a szükséges tápanyagokat, bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat kifejezetten nem ajánlott éhgyomorra bevenni. Lássuk, melyek ezek!
Álomból rémálom: a 3000 eurós osztrák meló árnyoldala
„Igen, bruttó háromezer. Hat nap munkával, és orrvérzésig tartó túlórákkal” - egy Ausztriában élő magyar dolgozó így foglalta össze az igazságot a téli osztrák szezonmunkákról. Szerinte miközben a hirdet
Rossz hír érkezett az autósoknak: kedden fog életbe lépni
Minden hazai autóst érint a változás.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


