NFL - Május végére készül el az Atlanta Falcons magyar tervezésű sólyomszobra
Március első napjaiban kezdődik, és egészen május végéig tart a tengerentúli amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Atlanta Falcons új stadionja előtt annak a sólyomnak az építése, amelyet a magyar képzőművész, Szőke Gábor Miklós tervezett és épít meg.
A 13 méter magas és 21 méter széles műalkotás az idei Super Bowl-on drámai körülmények között vereséget szenvedett Atlanta új otthona, az 1,6 milliárd dollárból (468,3 milliárd forint) épülő Mercedes-Benz Stadion előtt áll majd. Ebben az arénában rendezik a 2019-es Super Bowlt, az NFL döntőjét.
"Március 3-ra ér ki Atlantába a négy nagy konténer, amelybe becsomagoltuk a szobor darabjait. Akkorra utazunk ki mi is a csapatommal, hogy megkezdjük a két, két és fél hónapos összeszerelési munkát" - árulta el az MTI érdeklődésére Szőke Gábor Miklós.
A több ezer különböző lézervágott rozsdamentes acélelemből álló műalkotáson csak magyar szakemberek dolgoznak, mintegy 150-en. A sólyom karmai között egy bronz amerikaifutball labda lesz látható, az egész szobor pedig egy ötlépcsős beton emelvényen nyugszik majd.
"A szobor súlyát nagyon körültekintően kellett megterveznünk, hiszen egy födémen fog állni, nem a földön, így nem léphettük túl az előre meghatározott 40 tonnás limitet" - mondta ennek kapcsán a képzőművész.
Szőke Gábor hozzátette, 2015 nyarán, számos nemzetközi sztárszobrász tervei közül esett a Falcons tulajdonosa, Arthur Blank választása az ő munkájára. Ezt követően kezdődhetett az előkészítés és a megvalósítás.
"Ugyan két éve szinte folyamatosan ezen a projekten dolgozunk a stábommal, de a munka java még csak most jön. Komoly logisztikai és szervezési feladatot igényel a teljes stáb kiutaztatása még akkor is, ha nem egyszerre lesz kint mindenki. Mindig azt a munkát élvezem a legjobban, amivel épp foglalkoznom, ez most sincs másként. Ezúttal a léptékekkel, a projekt nagyságával volt a legtöbb nehézségünk, de remélem, az avatási ünnepségre minden a helyére kerül" - mondta Szőke Gábor.
A szobor - melynek szállítása is különleges feltételeket igényel, mivel a madár testét alumínium-szálas, vákuumfóliás csomagolással kell védeni a tenger párás-sós levegőjétől - a tervek szerint külön avatóünnepséget kap Atlantában, várhatóan néhány héttel az aréna június végi átadása előtt.
Szőke Gábor Miklós - számos más műalkotás mellett - tervezte a Groupama Aréna előtt álló Fradi-sast.
hírek innen, onnan
Folyékony arany: ezért segít a méz a hidegben
Amint beköszönt a hűvösebb, csípősebb idő, megszaporodnak a levegőben a kórokozók. A hideg, vírusos időben megnövekedik a náthás...
Instagram a nappalinkban: így nézhetjük majd a közösségi oldalt a tévén keresztül
IG for TV néven létrehozott egy alkalmazást az Instagram, amelynek segítségével már a tévén keresztül is tudjuk majd "görgetni" a...
Kocséri kettős tragédia: temetőben ünnepelték a karácsonyt Attila özvegye és a gyerekei
A temetőben emlékeztek elhunyt szeretteikre.
A Família Kft. amerikai Debbie-je volt: a 73 éves Deborah Kim Javor sugárzóan szép a friss fotón
Deborah Kim Javor a sorozat többi szereplője mellett mosolygott a képen.
Megtámadtak egy rendőrnőt az autópályán, majd a tettes elszáguldott a lopott rendőrautóval
Karácsony napján egészen megdöbbentő jelenetek játszódtak le Seattle egyik legforgalmasabb autópályáján, ahol egy férfi nemcsak hogy...
74 milliárdos költségvetés Óbudán: rekordpénz van, de nem jut a kátyúk betömésére és az ovik felújítására
2026-ban rekordösszegből gazdálkodhat Óbuda.
Ez az ital hatékonyan védi a szíved több betegségtől
A teakeverék összetevői külön-külön is jótékony hatásúak, de együtt igazi szívbarát italt alkotnak.
Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa
Az ukrajnai háború legnagyobb fordulata idén egyértelműen nem a frontvonalon, hanem a Fehér Házban történt: Donald Trump elnök átvette a...
Szakértő figyelmeztet, ha ide tetted a karácsonyfát, pillanatok alatt porig éghet a házad
A legtöbben csak a dekorációra figyelnek, de egy apró mulasztás miatt az ünnepi hangulat másodpercek alatt tragédiává válhat.
Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben
Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.
Ezek lesznek 2026 arany hónapjai a csillagjegyek számára – ekkor nincs számukra lehetetlen
Ahogy közeledik 2026, az asztrológia szerelmesei már izgatottan várják, mit tartogat számukra az új év. Nem minden hónap egyforma, és nem...
Te milyen hangot ütsz meg másokkal szemben? Tudatos kommunikációra int Rimóczi Zsófi
A tudatosság forradalma a Veganuár 2026 mottója – így mi másról is beszélgethettünk volna a kihívás aktuális nagykövetével, Rimóczi...
Sport
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát
Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.
Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?
Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.
Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben
Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.
2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.
Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma
A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.
Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”
A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét
A szezon végéig Franciaországban fog játszani.
Láthatáron a City újabb bomba igazolása, a Premier League egyik felfedezettje érkezhet Manchesterbe
Kerkez Milos korábbi csapattársa ígéretes szezont fut eddig.
Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó
A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.
Bulvár
Kiderült, ez a Fidesz titkos fegyvere a választás totális megnyerésére, ezzel óriási győzelmet arathatnak
Egy volt parlamenti képviselő árulta el az igazságot.
Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie
2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,
Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa
Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?
Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója
Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.
A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád
A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében
Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.
„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról
A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.
„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak
A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.
blogmorzsák
Szívfájdalomra ki kell menni sétálni
A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.
Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation
A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!
Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől
Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


