Ezt olvasta már?


Mohácsi vállalkozás fejleszt vakcinát európai uniós forrásból

Libák vérzéses bél- és vesegyulladásos megbetegedése elleni hatóanyagot találtak fel

A PROPHYL Állategészségügyi, Diagnosztikai, Kutató és Szolgáltató Kft. új kutatóközpontot hozott létre Mohácson. A létesítmény az egykori Dr. Marek József Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola központi épületéből került kialakításra, és hat kutatót foglalkoztatnak.

A támogatásnak köszönhetően egy olyan beruházás valósult meg Mohács térségében, amely nemcsak egy munkahelyteremtő potenciállal bíró létesítmény, hanem egy szellemi-szakmai értéket is képviselő kutatás-fejlesztési központ.

A „Kísérleti fejlesztés a PROPHYL Kft.-nél” című, GINOP-2.1.1-15-2016-00759 azonosítószámú projekt a Széchenyi 2020 program keretében, 221,54 millió forint európai uniós támogatás segítségével valósult meg. A projekt 2016. november 1-jén vette kezdetét és 2018. október 31-ével zárul.

A kísérleti fejlesztés során a libák vérzéses bél- és vesegyulladásos megbetegedése elleni telepspecifikus vakcina került kifejlesztésre. A betegség a 2000-es évektől kezdődően, több évtizedes járványmentes időszakot követően újra megjelent és a korábbiaknál is nagyobb mértékben tizedelte az állományokat. Azóta a betegség folyamatosan jelen van és időről időre fellobbanva hatalmas károkat okoz az európai hízott libamáj fogyasztást 90%-ban biztosító magyar libaágazatnak.

A járványhelyzet megoldása a mai ismeretek szerint leghatékonyabb módon, egy megfelelő oltóanyag kidolgozásával valósítható meg, azonban a libatartás volumene még európai szinten sem ér el olyan léptéket, amely felkeltené a multinacionális oltóanyaggyártó cégek figyelmét. Számukra nem kifizetődő egy ilyen kicsi, bár Magyarország egyik legismertebb hungaricumát előállító ágazat számára oltóanyagot fejleszteni és regisztrálni.
– Cégünk felismerve ezt a lehetőséget, meg kívánta oldani ezt a problémát. Ennek érdekében egy erre a célra tervezett, vagyis az oltóanyag fejlesztésre, termelésére, valamint az alapanyag gyógyszerkönyvben meghatározott ellenőrzésére is alkalmas létesítményt hozott létre a beruházás eredményeként. A pályázat keretében kerültek beszerzésre a szükséges laboratóriumi eszközök, továbbá 6 fő kutatói állás is létesült – mondta lapunknak dr. Benyeda Zsófia, ügyvezető.

A támogatásnak köszönhetően egy olyan beruházás valósult meg Mohács térségében, amely nemcsak egy munkahelyteremtő potenciállal bíró létesítmény, hanem egy szellemi-szakmai értéket is képviselő kutatás-fejlesztési központ. Mivel a PROPHYL Kft. tevékenysége és növekedése a cég több mint 25 éves története során töretlen volt, mára biztos hátteret jelent egy ilyen léptékű beruházás hosszútávú fenntartására és tartalommal való megtöltésére is.

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Így karácsonyoztak a magyar politikusok

Karácsonykor a politika is csendes üzemmódba kapcsolt. Politikusaink is ünnepeltek, a közösségi médián keresztül pedig betekintést...

Szoboszlai Dominik riválisa virgácsot kapott karácsonyra, brutális bukás, ezt nem láttuk jönni

Szoboszlai Dominik csapaton belüli riválisa nem fog egyhamar a magyar nyolcas helyén játszani.

Toronymagasan ezt a két Netflix-filmet nézik a legtöbben karácsonykor Magyarországon

A karácsonyi időszak egyik legbiztosabb pontja, hogy előbb-utóbb felbukkan a zöld, mogorva, mégis szerethető Grincs, aki immár több mint...

L. Ritók Nóra: Azt gondolom, hogy ebben kudarcot vallottam

Az Igazgyöngy Alapítvány alapítója az ATV-ben arról beszélt, miben érzi kudarcnak 25 évnyi munkáját, hogyan kellene megváltoztatni a...

Meg lehet kerülni az országot 24 óra alatt tömegközlekedéssel?

Egy budapesti mérnök poénból vágott neki a kihívásnak, némi szkepticizmussal és egy országbérlettel a zsebében. Nem csinálná újra,...

Mutatjuk, hogyan nőnek a bérek 2026-ban a kulturális szférában

A bérek 2026-ban is növekedni fognak, a kulturális szférában dolgozóknak 15 százalékkal nő a fizetése, ami nem kevés.

Első közös karácsonyát ünnepelte Jennifer Aniston és párja, fotók is készültek a meghitt pillanatokról

Jennifer Aniston szerelme, Jim Curtis társaságában tölthette az idei ünnepeket. A pár, akik nyár óta vannak együtt, a legfrissebb hírek...

Akár a Baywatch-ban? Szabó Franciska videója felrobbantotta a netet

Szabó Franciska új szerepben próbálta ki magát.

Újabb hódításról tett bejelentést Oroszország

Elfoglalta Koszivceve települést Zaporizzsja megyében az orosz hadsereg az ukrajnai háborúban az elmúlt nap folyamán - közölte pénteken...

Őrizetbe vették a volt védelmi minisztert

A georgiai állambiztonsági szolgálat (SZGB) őrizetbe vette Bacso Ahalaja volt védelmi minisztert azzal a váddal, hogy ő volt az elnöki...

0

Sport

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.

Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben

Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.

Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe

Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.

Mutatjuk a darts-vb legmenőbb zenéit és bevonulásait

Ma szünetel a darts-vb, de ma sem maradsz darts nélkül.

Bulvár

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról

A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.

Nem lesz többé szükség szemüvegre, jóváhagyták a látást javító szemcseppet

A szemcsepp használatával bámulatos hatást lehet elérni.

Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához

Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.

Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja

A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.

Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő

A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást

Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának

Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan

Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak

Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés

Elvitték a Hősök tere szobrait, döbbenetes melyik magyar településre szállították őket

A magyar történelem meghatározó alakjait kiemelték megszokott helyükről, és egy távoli raktár mélyére menekítették őket.

Orbán Viktor váratlanul kitálalt, pontot tett az örökös vita végére, végre bevallotta, amit más nem mert

Hosszú hallgatás után vége a titkolózásnak, Orbán Viktor pontot tett az örökös vita végére, ami eddig kettészakította az országot.

Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését

A hagyományos karácsonyi úszás tragédiába torkollott Devonban, ahol két férfi tűnt el a viharos tengerben december 25-én, és a hatóságok hiába keresték őket órákon át, végül leállították a kutatást.