Ezt olvasta már?


Mintegy 400 milliós kerékpáros fejlesztés kezdődik a Sión

A Tolna Megyei Önkormányzat elvégezte az előkészületeket a Sió-mente kerékpár turisztikai fejlesztés I. ütem című TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) projektjében. 2017. októberétől már a támogatási szerződés is hatályba lépett.

Fehérvári Tamás, a megyei közgyűlés elnöke szerint a Sió projekt nem csupán a folyó menti környezet rendbetételét és a turizmus fellendülését szolgálja, hanem az emberek egészségmegőrző és szabadidős tevékenységének is teret biztosít.

A projekt keretében mintegy 62 km hosszú kerékpáros útvonal kialakítása történik meg. Szekszárd és Sióagárd határától Harc központjáig a Sió töltésen épül kerékpárút, csatlakozva a település által megvalósított kerékpárúthoz. A falu másik végétől a Harc-Simontornya mellékúton kijelölt kerékpárútként folytatódik. Simontornya területén az útvonal részben jelölt, részben épített kerékpárútként kerül kialakításra.

Az útvonal mellett fedett, szélvédett, kerékpártárolóval ellátott pihenőhelyek létesülnek Sióagárdon, Medina- Szőlőhegyen, és Kölesd-Borjádon; Pálfa-Felsőrácegresen pedig akadálymentes vizesblokkal ellátott zárt pihenő létesül.

Azokon a szakaszokon, ahol a kerékpáros útvonal közvetlenül a Sió mentén halad (Harc, Kölesd, Sárszentlőrinc, Pálfa, Simontornya), a Tolna Megyei Önkormányzat vízi turisztikai projektje keretében megépülő megállói biztosítják a pihenési és kerékpár-tárolási lehetőséget a turisták számára.

Az elmúlt hónapokban kidolgozásra kerültek a beruházás megvalósításához szükséges műszaki tervek, elkészült a projekt fenntartási terve, valamint a marketing stratégiája is. Mindezeknek köszönhetően hamarosan megindulhat a közbeszerzési eljárás, és 2019. tavaszán megkezdődhetnek a kivitelezési munkák is.

A Sió-projekt ún. konzorciumi partnerei legutóbb szeptember 26-án tartottak egyeztetést, melyen az egyes projektek aktuális helyzetéről, valamint a partnerek előtt álló feladatokról esett szó.

A TOP-1.2.1-15-TL1-2016-00016 azonosítószámú, Sió-mente kerékpár turisztikai fejlesztés I. ütem című projekt 391 millió forinttal, a vízi turisztikai fejlesztés 340 millióval, és a vízi turisztikai szolgáltató központ létrehozása 300 millióval járul hozzá a Sió projekt megvalósulásához.

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Újabb szörnyű ütközés történt a Flórián téri felüljárónál két évvel a halálos Árpád hídi eset után

Szombat éjjel hatalmas karambol történt az Árpád hídon, két évvel azután, hogy egy versenyzést követően halálos baleset történt.

A Hollywoodi elit körében: Meghan Markle és Harry herceg így partiztak Los Angelesben

Meghan Markle ragyogott Kris Jenner születésnapi partiján.

Egész Európát letarolná a kínai óriás, fontos információk érkeztek a magyar gyárról

A kínai elektromosautó-óriás BYD új szintre kapcsolta európai terjeszkedését: nemcsak a kontinensre lokalizálja gyártását, hanem...

A McLaren Piastri ellen dolgozik és Norrist favorizálja?

Az angol csapat az angol pilótáját részesítheti előnyben az ausztrál versenyzőjével szemben?

Új fejlemény a Schumacher családról: tévéstábot engedtek be a svájci birtokukra

Michael Schumacher a 2013-as síbalesete óta a nyilvánosság elől teljesen elzárva él, családja pedig semmilyen információt nem oszt meg az...

Vigyázat, kivontak egy bébiételt a forgalomból

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott Nestlé Pizsama Hami Kekszes...

Liptai Claudia a Sztárban Sztár All Stars vasárnapi élő adása után: „Annyira furcsán változik az ingerküszöb”

Már csak heten voltak versenyben a Sztárban Sztár All Stars vasárnapi élő adásában, amikor is az este végén Szandi kiesett a műsorból....

Zendaya ki nem állhatja Sydney Sweeney-t: ezért rágott be kolléganőjére

Zendaya és Sydney Sweeney az Eufóriában szerepelnek együtt.

Kit támogatna a választásokon Orbán Viktor washingtoni útja után?

Az ön véleményére is kíváncsiak vagyunk.

0

Sport

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata

A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.

Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött

Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.

A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.

Rangadót nyert a Ferencváros, megszakadt az Újpest pocsék sorozata, Felcsúton kapott ki a Puskás

Az NB III 15. fordulójának délelőtti mérkőzésein az FTC második számú csapata hatgólos meccsen verte a Dunaújvárost, az Újpest II a nyitóforduló után ismét három pontnak örülhetett.

Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában

Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.

Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.

Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén

Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.

Menesztették Dárdaiék edzőjét

A 2025–2026-os Bundesliga idény tizedik meccsnapján a harmadik vezetőedzőt menesztették. Ezúttal Dárdai Bence trénere, Paul Simonis távozik a német élvonalból, a VfL Wolfsburg éléről. Dárdai nem nyerte el Simonis

Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos

A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i

Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

Bulvár

Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze

Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör

Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?

Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.

Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is

2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.

Ügyelete közben halt meg a magyar orovosnő

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a kolozsvári gyermekklinika főorvosa, dr. Kiss Éva. Éppen ügyeletben volt.

Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban

Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.

Vigyázz, nem mindegy, mikor veszed be a D-vitamint: ha rosszul csinálod, baj lehet belőle

Ha ezentúl így szeded a D-vitamin kapszulát, tényleg segíteni fog, hogy télen is energikus maradhass!

Ő volt a 80-as évek legszebb vörös hajú színésznője: döbbenet, hogy fest ma, 57 esztendősen a férfiak egykori álma

A 80-as évek tinikultuszának ikonikus alakja, Molly Ringwald, máig elképesztően fest: 57 évesen is megőrizte báját és vonzerejét, amelyért annak idején a férfiak annyira rajongtak.

Károly durván kiosztotta Vilmost: Katalin elsírta magát a jelenetet látva

Egy váratlan és feszült pillanat rázta meg nemrégiben a brit királyi családot: Károly keményen megszidta Vilmost egy döntése miatt, és Katalin szinte elsírta magát, amikor végignézte a megrendítő jelenetet.

Brüsszel reagált a magyar–amerikai energiaügyi megállapodásra

Az Európai Bizottság szerint a magyar–amerikai megállapodás, amely Magyarországot az amerikai szankciók alól mentesíti, nem változtat az unió 2027-re tervezett orosz olaj- és gázimport-kivezetési céljain, a washing

Halálra vert egy buszsofőrt: a tinédzser tettes szabadul és ingyen bérletet kap

Az akkor 15 éves tinédzser halálosan megsebesített egy buszsofőrt – most hamarosan szabadon engedik. Sőt, ingyen utazhat majd.