Ezt olvasta már?


Még kétmillió bankszámla adatai hiányosak

Június 26-ig még pótolhatóak a hiányzó ügyféladatok a pénzintézeteknél, biztosítóknál; a mintegy kétmillió, eddig még azonosítatlan bankszámla tulajdonosának több mint két hete van erre - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM) szombaton.

Az azonosítást mielőbb érdemes elvégezni, mert ennek hiányában június 27-től a bankok, takarékszövetkezetek, illetve az egyéb intézmények nem teljesíthetik az érintett lakossági vagy vállalati ügyfeleik megbízásait - írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A PM emlékeztetett, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának hatékony megakadályozása érdekében a magyarországi pénzügyi szolgáltatóknak legkésőbb idén június 26-ig teljeskörű átvilágítással kell rendelkezniük valamennyi ügyfelükről. A pénzintézeteknek két évük volt az adategyeztetésre.

A határidő közeledtével a bankoknak is célszerű erősíteni tájékoztatási tevékenységüket annak érdekében, hogy az eddig el nem ért ügyfeleik is pótolhassák hiányzó adataikat - hangsúlyozta a tárca.

A magánszemélyek közül azok érintettek, akik a bankkapcsolatukat 2017 júniusa előtt létesítették, és hitelintézetük még nem másolta le személyazonosságukat és lakcímüket igazoló okmányaikat, esetleg nem rendelkezik minden szükséges személyi adatukkal, illetve nem töltöttek ki nyilatkozatot arról, hogy kiemelt közszereplőnek számítanak-e.

A kötelező adategyeztetés a jogi személynek minősülő vállalati és egyéb szervezeti ügyfeleket is érinti. Nyilatkozni kell a szervezet tényleges tulajdonosáról, valamint annak kiemelt közszereplői státuszáról.

Az azonosítás egyszerű, és akár otthonról, néhány perc alatt elvégezhető. A még hiányzó, szükséges okmánymásolatokat és nyilatkozatot nem csak a hitelintézet személyes felkeresésével, hanem postán is beadhatják.

Több hitelintézetnél már lehetőség van arra is, hogy az ügyfelek az illetékes banki ügyintézővel való élő videókapcsolat révén tegyenek eleget a teljeskörű ügyfél-átvilágításnak. A nyilatkozatok az arra alkalmas netbanki csatornán keresztül is megtehetők, továbbá beküldhetők e-mailen.

A lehetőségekről a szolgáltatók honlapjain, telefonos ügyfélszolgálatain kérhető információ - olvasható a PM közleményében.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Váratlan fordulat jön az időjárásban - Mától erre kell számítani

Péntektől változás jön az időjárásban, ami egész hétvégén kitart.

Baleset történt a budai alsó rakparton, kövekre zuhant egy ember

A bajbajutotthoz a mentőszolgálat munkatársai létrán jutottak le, később a tűzoltók kötelek és hordágy segítségével juttatták fel a...

Hétközi munkaszüneti „ünnepnapokat” sürget az ellenzék Németországban

Kevesebb mint két héttel az újév beköszönte előtt különös vita támadt német ellenzéki pártok és a kormányon lévő konzervatívok...

Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma

Nem tudtak kormányt alakítani, így a koszovóiak új választást írtak ki, miközben az ország gazdasági kérdései kerültek fókuszba....

Putyin újabb bírálója kerül börtönbe

Háborúpárti, de Putyint kritizálta.

Megműtötték a börtönbüntetését töltő korábbi brazil elnököt

Jair Bolsonaro sikeres beavatkozáson esett át.

Vasárnaptól kemény éjszakai fagyok jönnek

Az év vége többfelé havazást hozhat.

Korda György: „Hiszek a karácsonyi csodákban.”

Korda György többször is megtapasztalta az ünnepi csodát.

Karácsony napján is tesztelte a NATO-t Oroszország

Lengyelország vadászgépeket küldött egy orosz felderítő repülőgép azonosítására a Balti-tenger nemzetközi vizei felett, a lengyel...

Kerékpárost gázolt, pedig nem is vezethetett volna

Vádat emeltek a férfi ellen, aki eltiltás hatálya alatt vezetett, majd a rendőrök elől menekülve halálos balesetet okozott, ráadásul...

Újra kellene gondolni a bűncselekményekre adott válaszokat? A szakértő válaszol.

Magyarország az uniós élmezőnyben van a bebörtönzöttek számában, miközben a büntetés középpontjában ma inkább az elzárás, mintsem...

0

Sport

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.

2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben

Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.

Gyűlölet zúdult Szoboszlaira, Milák elhagyta az országot

2025 februárjában szenzációs dolgok történtek a hazai és a nemzetközi sport szempontjából is.

Videón a jelenet: megharapta a magyar hokis a játékvezetőt, és meglepő, mivel védekezik

A Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club játékosa, Molnár Bálint állítása szerint véletlenül harapott.

0
0

Bulvár

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról

A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.

Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához

Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.

Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak

Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés

Orbán Viktor váratlanul kitálalt, pontot tett az örökös vita végére, végre bevallotta, amit más nem mert

Hosszú hallgatás után vége a titkolózásnak, Orbán Viktor pontot tett az örökös vita végére, ami eddig kettészakította az országot.

Elvitték a Hősök tere szobrait, döbbenetes melyik magyar településre szállították őket

A magyar történelem meghatározó alakjait kiemelték megszokott helyükről, és egy távoli raktár mélyére menekítették őket.

Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának

Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan

Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő

A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást

0