Ezt olvasta már?


Medvelesre várják a látogatókat a Szegedi Vadasparkba

Medvelesre várják csütörtökön a látogatókat a Szegedi Vadasparkba, ahol a vendégek Mici és Ursula viselkedéséből következtethetnek arra, meddig tart még a szokatlanul hideg idő - közölte Veprik Róbert igazgató.

A világ sok kultúrájára volt jellemző a múltban, hogy állatok viselkedéséből próbáltak az eljövendő időjárásra következtetni. Ezek az állatjóslások a szájhagyomány útján terjedtek, és sokszor valós tapasztalatokra is épültek. Február másodikához, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez - amelyet régen tavaszkezdő napként is emlegettek - két különböző, állathoz kötődő időjárás-előrejelző népi bölcsesség is kapcsolódik. Az egyik szerint: "Gyertyaszentelő napján inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy süssön a nap", vagyis ha szép, enyhe idő van, akkor még sokáig elhúzódik a tél.

Ugyanilyen következtetésre jutottak azok is, akik barna medvékhez kötötték megfigyelésüket: ha meglátja árnyékát, visszabújik, mert még hosszú, kemény tél áll előttünk. Ha azonban odakint csikorgó hideggel szembesül, érzi, hogy hamarosan tavaszodni kezd. A barna medvék, a közvélekedéssel ellentétben, azonban a természetben nem alszanak téli álmot, csak rövidebb-hosszabb pihenőt tartanak a fagyos időszakban földbe vájt üregekben, esetleg barlangokban.

A Szegedi Vadasparkban 2015 tavasza óta gondoznak barna medvéket, így csütörtökön délelőtt a látogatók megfigyelhetik Mici és Ursula viselkedését. A medveles előtt az érdeklődők a Természetvédelmi Oktatóközpontban finom csemegét is készíthetnek az állatoknak, amelyek - ha előjönnek - biztos lelkesen el is fogyasztják azt. A kifutónál tett látogatás után a vendégek "medveöltöztető" foglalkozáson vehetnek részt, vagy ha kedvük tartja, kígyót, teknőst és csótányt is simogathatnak a terráriumházban.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Az ukrajnai háború legnagyobb fordulata idén egyértelműen nem a frontvonalon, hanem a Fehér Házban történt: Donald Trump elnök átvette a...

Szakértő figyelmeztet, ha ide tetted a karácsonyfát, pillanatok alatt porig éghet a házad

A legtöbben csak a dekorációra figyelnek, de egy apró mulasztás miatt az ünnepi hangulat másodpercek alatt tragédiává válhat.

Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben

Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.

Ezek lesznek 2026 arany hónapjai a csillagjegyek számára – ekkor nincs számukra lehetetlen

Ahogy közeledik 2026, az asztrológia szerelmesei már izgatottan várják, mit tartogat számukra az új év. Nem minden hónap egyforma, és nem...

Te milyen hangot ütsz meg másokkal szemben? Tudatos kommunikációra int Rimóczi Zsófi

A tudatosság forradalma a Veganuár 2026 mottója – így mi másról is beszélgethettünk volna a kihívás aktuális nagykövetével, Rimóczi...

Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói

Cristiano Ronaldo idén is mindenkit felülmúlt mesés arab fizetésével, míg a lányoknál a teniszezők domináltak idén is. A leggazdagabbak...

Jön a hó és a fagy, durván árthatunk a napelemeinknek

A téli időszakban a hó- és jégréteg jelentősen visszavetheti a napelemek teljesítményét, akár teljes leállást is okozva. A szakértők...

Annyira sok, egyúttal veszélyes medve él egy országban, hogy elkezdték azokat megenni

A csúcsragadozótól a tányérig: a japán medveválság kulináris őrületet, egyben óriási üzletet indított el.

Sokkolta a világot a legbizarrabb karácsonyi hagyomány, ilyenről még soha nem hallottál

Olyan titkos rituálé látott napvilágot, amelyben a vallásos áhítat és a legvadabb gyermeki játék találkozik egy egészen képtelen...

A legszentebb futballünnep a középkorban indult, idén viszont felrúgják a hagyományt

Egyetlen mérkőzést rendeznek a Premier League 2025-ös Boxing Day-játéknapján.

Mennyi képernyőidő fér bele naponta egy gyereknek?

A digitális világ ma már elválaszthatatlan része a gyerekek életének – teljesen elszigetelni őket tőle nem is lehet, nem is kell. A...

Most éppen mindenen túltesz a ChatGPT

Az OpenAI ChatGPT mesterséges intelligenciája mostanra olyan dolgokat is képes megcsinálni, amit eddig nem, a Photoshopot és az Acrobatot is...

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.

0
0

Bulvár

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról

A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0