Már nevezhetnek az alkotók az Országos Diákfilmszemlére
Már nevezhetnek a filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók az Országos Diákfilmszemlére, a szervezők augusztus 1-ig várják a nevezéseket.
A budapesti Aranytíz Kultúrházban augusztus 21. és 27. között zajló seregszemlén általános és középiskolások, valamint fiatal filmesek versenyeznek. Szignál-film elnevezéssel külön kategóriát hirdettek a szervezők azoknak, akik kedvet éreznek a szemle bemutatkozó kisfilmjének elkészítéséhez.
A 20 percnél rövidebb alkotások előzsűrizés nélkül kerülnek be a szemle programjába, a 20 percnél hosszabbak viszont előválogatáson vesznek részt. Az alkotások és a nevezési lapok leadási határideje augusztus 1.
A vetítések után naponta a szakmai zsűri vezetésével nyilvános konzultációt tartanak az alkotók és az érdeklődők számára. A munkákat Nyakó Júlia színművész, Matkócsik András operatőr-rendező, Medgyesi Gabriella szerkesztő, Kocsis Ágnes rendező és Szita Miklós Balázs Béla díjas producer zsűrizi - közölte a Polifilm Műhely Alapítvány az MTI-vel.
A filmszemlét a Ház a Réten Kulturális Egyesület, az Aranytíz Kultúrház és a Polifilm Műhely Alapítvány tizenkilencedik alkalommal rendezi meg.
mti

- Újra Negyed6Negyed7 fesztivál a régi pesti zsidónegyedben
- Húsvéti Fesztivál Hollókőn
- Finnország történelmét bemutató múzeum nyílik Iszkaszentgyörgyön
- Egy érzelmes dal az Eurovíziós Dalfesztiválon
- Szerelemszörnyet dédelget a PASO
- Bárkiből lehet akárki
- Réthelyi: a színház nem a politika gyakorlóterepe
- Az első nő, aki festőként lett híres
- Feltörekvő országok ellenzik, hogy az IMF több pénzt fordítson az euróövezetre
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Görög katolikus iskola Nyíregyháza romák lakta negyedében
- Meghalt Nábrádi Lajos nyíregyházi újságíró
- Gyermekekről gyűjtött pornográf felvételeket egy máriapócsi férfi
- Lájk jellel is kampányol az MSZP
- 81 éve: A Magyarok I. Világkongresszusa
- Megnyílt Tarlós és a fővárosi Fidesz-KDNP kampányirodája
- Elégedettségi felmérést végez az ősszel az energiahivatal
- Orbán: az egész világ felfigyelt ránk
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

