Már csak jövő hét péntekig kell fizetni a parkolásért Nyíregyházán
A következő héttől egészen 2020-ig ingyenes lesz a parkolás.
Az ünnepek alatti nyitvatartásról, illetve parkolási rendről adott ki közleményt a NYÍRVV.
Ingyenes parkolás az év végéig
Már csak péntekig kell parkoló díjat fizetni az autósoknak, ugyanis jövő hét szombattól, avagy december 20-tól megkezdve, január elsejéig díjmentes lesz a NYÍRVV Nonprofit Kft. által fenntartott, egyébként fizetős parkolók használata.
További fontos tájékoztatók
A Parkolási csoport ügyfélszolgálata, illetve pénztára december 21-től egészen január 1-ig zárva lesz. Az utolsó, december 20-ai napon 7:30-tól 13:30-ig lesz elérhető az ügyfélszolgálat, a pénztár pedig szintén 7:30-tól, de az csak 12 óráig.
A Közterület-fenntartási csoport és a Közfoglalkoztatási csoport december 23-án és december 30-31-én 8-tól 12-ig lesz nyitva.
A háztartási szennyvízszállítással kapcsolatos bejelentéseket december 30-án és 31-én 8-tól 16 óráig lehet majd megtenni a 42/548-482 és a 30/696-1859-es telefonszámokon.
Végül a Lakásügyi és végrehajtási csoport, a Közterület-kezelési csoport, valamint a pénztár december 30-31-én zárva lesz.
2020. január másodikától a megszokott nyitva tartással várják az Ügyfeleket, továbbá innentől lesz fizetős a parkolás is újra.
nyiregyhaza.hu
hírek innen, onnan
Gödöllő és Kaposvár polgármestere is változtatna a szolidaritási hozzájárulás rendszerén
Szita Károly az ATV Híradónak nyilatkozva elmondta, hogy a kormány és az önkormányzatok között januárban megkezdődnek a tárgyalások a...
Megmutatja magát a nap, de nem mindenhol: Ilyen idő vár ránk pénteken
A változó felhőzet és a többórás napsütés mellett nyugodt, csapadékmentes, kissé hűvös napunk lesz.
Trump parancsára amerikai katonai akciót hajtottak végre az Iszlám Állam ellen Nigériában
Az Egyesült Államok katonai csapásokat hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztény közösségek...
5 probiotikumban gazdag étel és ital, amivel kedvezhetsz az emésztőrendszered egészségének
A bélflóránk egyensúlya fontos szerepet játszik az emésztésünkben, az immunrendszerünk működésében és az általános...
Ha ilyen hang jön a kocsiból, nagy a veszély
Balesetveszélyes és a gumiabroncsot is rohamtempóban koptató, valamint más alkatrészeket, és így a pénztárcát is terhelő, ha túl puha,...
Négy hete várunk erre az időjárási jelenségre
Jellemzően napos idő várható december utolsó hétvégéjén, de kisebb körzetekben tartósan megmaradhat az éjszaka képződő köd. A szél...
Kisüt a nap pénteken – Ilyen időnk lesz karácsony utolsó napján
Pénteken már országszerte több órára kisüt a nap. Fotó: 123rf.com Pénteken hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő...
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások,...
Így ellenőrizd le azonnal a rendszámod alapján, hogy van-e érvényes matricád.
Egy helyen meg lehet nézni, hogy van-e befizetésre váró büntetésünk és érvényes autópálya matricánk.
Folyékony arany: ezért segít a méz a hidegben
Amint beköszönt a hűvösebb, csípősebb idő, megszaporodnak a levegőben a kórokozók. A hideg, vírusos időben megnövekedik a náthás...
Instagram a nappalinkban: így nézhetjük majd a közösségi oldalt a tévén keresztül
IG for TV néven létrehozott egy alkalmazást az Instagram, amelynek segítségével már a tévén keresztül is tudjuk majd "görgetni" a...
Kocséri kettős tragédia: temetőben ünnepelték a karácsonyt Attila özvegye és a gyerekei
A temetőben emlékeztek elhunyt szeretteikre.
Sport
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát
Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.
Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?
Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.
Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben
Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.
2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.
Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma
A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.
Láthatáron a City újabb bomba igazolása, a Premier League egyik felfedezettje érkezhet Manchesterbe
Kerkez Milos korábbi csapattársa ígéretes szezont fut eddig.
Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”
A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét
A szezon végéig Franciaországban fog játszani.
Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó
A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.
Bulvár
Kiderült, ez a Fidesz titkos fegyvere a választás totális megnyerésére, ezzel óriási győzelmet arathatnak
Egy volt parlamenti képviselő árulta el az igazságot.
Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie
2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,
Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa
Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?
Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója
Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében
Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.
„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról
A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.
„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak
A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m
blogmorzsák
Szívfájdalomra ki kell menni sétálni
A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.
Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation
A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!
Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől
Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


