Mantra Porno – Új album és lemezbemutató
A Mantra Porno zenekar február 4-én mutatja be új, Kérek Lakást című albumát a Gödörben! Fellép még: Ivan & Parazol és The Carbonfools.
Harmadik nagylemezével jelentkezik a Mantra Porno zenekar. Az új anyag címe – Kérek Lakást – sokat elárul a korongra került 8 dal és 3 remix hangulatáról: egy generáció lusta, szexis, naiv, ugyanakkor mégis bájos szárnypróbálgatásait követhetjük nyomon.
A Mantra Porno legutóbb 2006 végén adott ki lemezt (Fine Light Days/Beta Message címen), melyen a rádiókban még ma is játszott Green Legion illetve a VIVA slágerlistára is kerülő Disco Galaxy című dalok szerepeltek. Idén az MR2 Petőfi legendás 8-as stúdiójába kaptak lehetőséget, ahol az Akusztik című műsorban már a mostani, Kérek Lakást lemezről is játszottak dalokat. A korong egy jelentős hazai és nemzetközi bázissal bíró kiadó, a MamaZone (Turbo, Nemjuci, Frenk, Jurij, Takáts Eszter, stb.) gondozásában jelent meg.
A zenekar 2011. február 4-én pénteken tartja lemezbemutató koncertjét a budapesti Gödör Klubban. Az estén fellép még az Ivan & Parazol és The Carbonfools zenekarok. A belépő 1200 Ft
Kérek Lakást
A Kérek Lakást lemez anyaga sok újdonságot tartogat: a korongon – az eddig megszokottakkal ellentétben – magyar nyelvű dalok is szerepelnek. Az elmúlt években a csapat más-más énekesnőkkel dolgozott együtt, ezért az énekhangok változatossága is szembetűnő. A koncertre járó közönség szerencséjére, az elektronikus hatások és a pörgős számok megmaradtak az új albumon is, amely ezúttal a Mantra Porno által megálmodott „álnaiv pop” hangzásvilágot valósítja meg. Ezzel együtt azonban a már megszokott eklektikus zenei fúzió sem marad el a bandától. A Mantra Porno híresen egyedi módon ötvözi a modern zenei technikákat a hagyományos rockzenei elemekkel, de bátran kacsintgat más zenei stílusok felé, mint az acid-jazz, pop, disco, raggea. A stílusosan különböző lakásokban rögzített felvételek kiválóan szólalnak meg annak ellenére, hogy a zenekar mindig is ragaszkodott a szobapróbák alkalmával begyakorolt és konyhastúdióban felvett dalokhoz.
Az új album megvásárolható a Wave, Deep, Mammut Music Store, Media Markt és Szaturn üzletekben, valamint országszerte az Alexandra Könyváruházakban. Interneten a dalok.hu és a korlatlanzene.hu oldalakról pedig már most letölthető.
A zenekar korábbi anyagai természetesen továbbra is elérhetőek az alábbi linkeken:
http://www.mantraporno.hu
http://mantraporno.hotband.hu
http://www.facebook.com/mantrap0rn0 - Lájk
http://myspace.com/mantraporno
http://www.soundcloud.com/mantraporno
http://www.youtube.com/mantraporno
KÉREK LAKÁST: 1. Kérek lakást, 2. Isten Férfi, 3. Valami, 4. Pussycat, 5. Xsual Fantasy, 6. Űrpásztorlány, 7. Kétely, 8. Valami Kettő, 9. Xsual Fantasy (I’mmix), 10. Disco Galaxy (penthouse mix), 11. Pussycat (bedroom mix)
Mantra Porno Bio
A Mantra Porno 2001-ben alakult és még az év végén Judie Jay művésznő közreműködésével megjelent az EstFM klasszikusok vol1. válogatás albumon az E101 című dal. 2003 tavaszán Ganja Police című első albumuk látott napvilágot, melyről négy videoklipet a hazai zene tv is játszott. Új énekesnővel kiegészülve a Disco Galaxy című virtuális EP-t követően 2006-ban a zenekar második, Fine Light Days/Beta Message című albuma is megjelent, melynek kapcsán a Disco Galaxy című slágerhez készült animációs klipp a VIVA Club Chart-on a hetedik helyig jutott. A zenekar több hazai város egyetemi, klub és fesztivál fellépései mellett néhányszor már külföldön is szerepelt. Az MR2 Petőfi Rádió rendszeresen játssza a Green Legion és Disco Galaxy című slágereit. Koncertjeik műsora az egyedi hangzásvilág mellett vizuális műsorral is kiegészül. 2009-ben a Mantra Porno látogatást tett Európa Kulturális Fővárosában, Linzben is, ahol az egész éves eseménysorozatot a zenekar itthon is sikert aratott Disco Galaxy című animációs klipje vezette fel. 2010 augusztusában játszotta az MR2 Petőfi Rádió akusztikus műsorukat, mely a rádió 8-as stúdiójában készült élő felvétel elektronika nélkül, több, a zenekar harmadik hamarosan megjelenő Kérek Lakást című anyagán található dallal. Az új album többségében már magyar nyelvű szerzeményeket tartalmaz.
Mantra Porno zenekar:
Kassai Eszter – ének
Kiss Tamás – billentyűk
Martinkó Tamás-gitár
Szekeres József – basszusgitár
Zolnai Márton – dob, dobsampler
Az albumba belehallgatni itt lehet: http://www.soundcloud.com/mantraporno
Album preview - Kérek Lakást 2010 by Mantra Porno
További info:
Zolnai Márton (zenekar) 20.3953571, criminal@freemail.hu
Baltavári Bea (sajtó) bea.baltavari@gmail.com
hírek innen, onnan
„A harmadik eset után már munkavédelmi szemüvegben szoptattam”
Erre aztán tényleg senki nem figyelmezteti a gyerekvállalás előtt állókat, pedig anyának lenni olykor komplett életveszély! Újraolvasó
37 milliárdos jövő heti csapástól kímélte meg Budapestet a kormány, Karácsony nagyon köszöni
A kormány bejelentette, hogy meghosszabbítják a szolidaritási adó befizetésének határidejét október 15-ig.
Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
Van olyan hely a világon, ahol semmitől sem tartva élvezhetné az életét az, akit a magyar hatóságok az előző kormányzat alatt...
Lemondott a KNYF főügyésze az ukrán aranykonvoj-ügy miatt
Szakmai nézetkülönbségek adódtak.
A kórházi műtőkben miért megy folyamatosan a klíma? Erről a titokról sokan nem tudnak
Óriási gondot tud okozni, ha egy kórházi műtőben nem működik a klíma.
Lannert Judit tisztázta álláspontját az egyházi iskolákkal kapcsolatban is
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat...
Magyar Péter kíméletlen kommentben üzent Sulyok Tamásnak: „naponta 5 helyre elfut panaszkodni”
Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordult, közösségi oldalán tett bejelentése alatt Magyar Péter hozzászólása is megjelent.
Buda Péter szakmai vezetésért felelős pozícióba kerül Tóth Péter nemzetbiztonsági főtanácsadó mellett
Az orosz hibrid hadviselés szakértőjeként is ismert elemző azt írta, biztosítékot kapott, hogy a szektor pártpolitikától mentesen fog...
Kéri László: Ha naponta hallunk a milliárdok eltűnéséről, de nincs számonkérés és visszaszerzés, abból komoly gondok lesznek
Kéri László politológus értékelte az új kormány első hónapját: bizonyos területeken már most meglepően sikeresnek látja Magyar...
Új korszak jöhet az albérletpiacon: ezt érzik meg hamarosan a bérlők
Májusban országosan nem változtak a lakbérek az előző hónaphoz képest, Budapesten pedig 0,2 százalékkal csökkentek a KSH-ingatlan.com...
Kipróbáltuk: teljesen új menüt kapnak az iPhone-ok és az iPadek, mutatjuk, mire használhatja
Könnyebb lesz feltárni és megoldani az iPhone-ok és iPadek szoftveres és hardveres gondjait, köszönhetően egy új helyreállítási...
A hadsereget is bevethetik a veszélyes vírus felszámolása érdekében egyik vármegyénkben
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeében házisertés-állományban igazolták a sertéspestis jelenlétét. Radikális gyérítést rendeltek el, ha...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Hatalmas meglepetés lehet a Real Madridot elhagyó Dani Carvajal új klubja
Nem csak csapatot, országot is vált.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik
Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


