Magyar Bor Nagydíj: villányi és somlói győztes
Györgykovács Imre 2015-ös Nagy-Somlói Furmintja és Koch Csaba 2012-es Villányi Csanád Cuvée-je nyerte el a Magyar Borszakírók Körének 2017-es Magyar Bor Nagydíját. A díjátadót január 27-én rendezik meg Debrecenben.
A Magyar Borszakírók Köre, amely két éve alakult és jelenleg 26 tagja van, második alkalommal teszi közzé azoknak a száraz és félszáraz, fehér és vörös boroknak a “Super 12″ listáját, amelyeket az elmúlt évi kóstolási tapasztalataik alapján a legjobbaknak ítélt, illetve választja ki közülük a Magyar Bor Nagydíj nyerteseit – írják a szervezet közleményében.
A verseny keretében a borszakírók először szavazataikkal – több forduló után – rangsorolják az elmúlt öt évjárat olyan borait, amelyek kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak. Ezt követően a 12-es listára felkerült borokat a tagokból alakított két bizottság kóstolja, illetve pontozással értékeli két-két alkalommal és sorrendben.
A “Super 12″ listára – ezúttal 11 borvidéket képviselve – 12-12 fehér- és vörösbor került fel. A fehérek között Tokajt 3, Egert 2, a Nagy-Somlói és a Badacsonyi borvidéket 2-2, a Balaton-felvidéki, a Móri és a Neszmélyi borvidéket 1-1 bor képviselte. A vörösborok esetében a Villányi borvidék 5, Eger 3, Szekszárd 2, a Dél-balatoni borvidék és a határon túliak 1-1 képviselője került a listára.
A Magyar Bor Nagydíj 2017 évi nyertesei Görgykovács Imre 2015-ös Nagy-Somlói Furmintja és Koch Csaba 2012-es Villányi Csanád Cuvée-je lettek.
A „Super 12” listára azúttal az alábbiak kerültek fel:
FEHÉRBOROK
Bencze Családi Birtok Venus 2015 (Badacsony),
Csetvei Pince Kő-Papir-Olló/Kő 2013 (Mór),
Demeter Zoltán Szerelmi Hárslevelű 2015 (Tokaj),
Gizella Pince Szil-völgy Cuvée 2015 (Tokaj),
Györgykovács Imre Nagy-Somlói Furmint 2015,
Holdvölgy Vision 2015 (Tokaj),
Kamocsay Ákos Ihlet Cuvée 2015 (Neszmély),
Kolonics Pincészet Somlói Juhfark 2015 (Somló),
Kovács Nimród Monopole Battonage Chardonnay 2015 (Eger),
Pálffy Pince Káli Királyi Fekete-hegy Olaszrizling 2015 (Balaton-felvidék),
St. Andrea Mária 2015 (Eger),
Szászi Endre Badacsonyi Rózsakő 2015.
VÖRÖSBOROK
Balla Géza Sziklabor Feketeleányka 2013 (Ménes),
Eszterbauer Borászat Nagyapám Szekszárdi Kadarka 2016,
Günzer Tamás Bocor Grandior Merlot 2012 (Villány),
Heumann Pincészet Terra Tartaro 2012 (Villány),
Ikon Borászat Evangelista Cabernet Franc 2012 (Balatonboglár),
Koch Csaba Villányi Csanád Cuvée 2012 (Villány),
Kovács Nimród Monopole Soul Syrah 2013 (Eger),
Thummerer Pince Cabernet Sauvignon Superior válogatás 2012 (Eger),
Tiffán’s A Régimódi 2015 (Villány),
Sauska Cabernet Franc 2012 (Villány),
Sebestyén Pince Grádus Cuvée 2013 (Szekszárd),
St. Andrea Merengő Egri Bikavér Grand Superior 2013.
A díjakat ünnepélyes keretek között január 27-én adják át a debreceni Déri Múzeumban.
Forrás: Pécsi Borozó
Fotó: Kelsey Knight on Unsplash
hírek innen, onnan
Európa egyik legjobb előkészítője vár a magyar labdarúgó-válogatottra
A kanadai pontok mezőnyében is csak néhány világklasszis előzi meg.
Fontos információk derültek ki az amerikai pénzügyi védőpajzsról - Mit csinál a forint?
A forint ismét erős hetet zárt: az EUR/HUF hétfő reggel már a 384-es szint közelében indult, vagyis alig pár fillérre az elmúlt egy év...
Orbitálisat buliztak Tücsiék: hatalmas meglepetéspartit tartott édesapjának a bombázó
A sztáranyuka a hétvégén tartott születésnapi bulit édesapjának, aki idén töltötte be a hetvenedik életévét. Tücsi kapcsolata...
Minél kevesebb valakinek a nyugdíja, annál valószínűbb, hogy fideszes
Nem meglepő módon a nyugdíjasok ismét a választási kampány középpontjába kerültek. A magyar politika egyik legstabilabb és legaktívabb...
Brutális fordulatokat hoz 2026 a számmisztika szerint
Lássuk, mit hoz a következő év.
Mit tegyünk, ha influenzás a gyermekünk?
Sok szülő tanácstalan, hogy vajon mit is tegyen és mikor forduljon orvoshoz, ha kisgyermeküknél influenzaszerű tünetek jelentkeznek.
Tüdő anatómai felépítése
Az alsó légutakhoz tartozik a légcső, a hörgőrendszer és a tüdő. A levegő a felső légutakban melegszik fel és tisztul meg a durvább...
7+1 finomság, aminek nem fogsz tudni ellenállni, ha pumpkin spice rajongó vagy
Amikor a napok hűvösebbé válnak, szinte ösztönösen másra sem tudunk gondolni, mint a fűszeres sütőtökkel ízesített ételekre és...
Mikrobiom: tényleg ennyire fontos?
Képzelj el egy szuperhőst, aki mindig melletted van, véd a betegségektől, erősíti az immunrendszeredet és még a hangulatodra is hatással...
Országos leállás jön a Magyar Postánál: szinte semmit nem tudsz majd elintézni
A Magyar Posta informatikai karbantartás miatt jelentett be leállást, amely komoly korlátozásokkal jár majd országszerte.
A rendőrök szerint jogszerűen bilincselték meg a bulizó fiatalokat, akiket drogvizsgálatra vittek
A rendőrség előre tervezett razziát tartott egy klubban, ahol kábítószergyanús jelek miatt 16 ember ellen indult eljárás. A vizsgálatok...
Kicsoda az a nagyhatalmú üzletember, akivel Orbán Viktor együtt nézte Szoboszlaiékat Manchesterben?
Washingtonból visszaútban régi ismerősként üdvözölhette Manchesterben a magyar kormányfő Khaldoon Al Mubarak-ot, a Manchester City...
Sport
A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról
A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k
Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött
Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.
A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik
A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.
Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában
Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.
Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.
Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt
Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.
Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos
A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i
Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén
Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.
Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten
A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.
Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön
Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!
Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről
A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.
„Miért provokálsz?" – összecsaptak a korábbi Fradi-edzők, csúnya balhé lett a vége
Dejan Sztankovics tajtékzása mellett Sztanyiszlav Csercseszov sem ment el szó nélkül.
Bulvár
Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze
Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör
Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is
2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.
Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött
Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.
Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban
Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.
Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt
Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.
Elképesztő dolgot találtak Oroszország alatt, azonnal meghalt a felfedező, aki benyitott a helyre
Nyugtalanító történet Oroszországból, hatalmas rejtély.
Két héttel az esküvő után sem mert meztelenre vetkőzni férje előtt a feleség: a pasas csak ekkor jött rá, valójában kit is vezetett oltár elé
A férj úszott a boldogságban, amikor végre nőül vette szíve választottját, a hálószobában azonban már nem az előzetes terveknek megfelelően alakultak az események.
Itt a következménye Orbán Viktor és Donald Trump találkozójának, ezt a zsebünkön is megérezzük
Másfél éves csúcsra tört a forint.
Figyelmeztetés: 3 vitamin és ásványi anyag, amit nem jó reggel bevenned
Bár logikusnak tűnik, hogy reggel pótoljuk a szükséges tápanyagokat, bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat kifejezetten nem ajánlott éhgyomorra bevenni. Lássuk, melyek ezek!
Brüsszel reagált a magyar–amerikai energiaügyi megállapodásra
Az Európai Bizottság szerint a magyar–amerikai megállapodás, amely Magyarországot az amerikai szankciók alól mentesíti, nem változtat az unió 2027-re tervezett orosz olaj- és gázimport-kivezetési céljain, a washing
Leesett az állunk: Lékai-Kiss Ramóna felvette a világ legrövidebb fehér ruháját, alig takart valamit alakjából a darab
A Sztárban Sztár All Stars zsűritagja a mai, 10. élő show-ban egy nem akármilyen Holdampf Linda kreációt viselt: megvillantotta benne hosszú, kecses lábait, valamint szexi dekoltázsát is.
Szoboszlai Dominik olyasmit tett Orbán Viktor szeme láttára, amire most egyetlen magyar sem lehet túlságosan büszke
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és delegációja nemrégiben Washingtonban járt, ahol Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke látta vendégül a magyar kormányfőt. Orbán hazafelé jövet tett egy rövid kitérőt, s

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


