Ezt olvasta már?


Londoni merénylet: a rendőrség tudja az elkövetők kilétét

olytatódtak hétfőn az intenzív házkutatások London keleti városrészeiben a szombat éjjeli londoni merénylettel összefüggésben.

A rendőrség hétfőn közölte: tudja, hogy ki volt a három merénylő, de kilétüket akkor hozza nyilvánosságra, ha ez "műveleti szempontból lehetségessé válik".

A London hídon történt gázolásos, illetve a közeli piac, a Borough Market környékén elkövetett késeléses támadásokban heten meghaltak, és a három elkövetőt a kivonuló fegyveres rendőri egységek a Borough Market területén agyonlőtték.

A merényletben 48-an megsérültek, közülük hétfőn még 36-an voltak kórházban. Huszonegy sérült állapota válságos. A sérültek között négy rendőr van, kettőjük állapota súlyos.

Eddig két halálos áldozat személyazonosságát hozták nyilvánosságra, egyikük kanadai, a másik francia állampolgár. A sérültek között is van hét francia, egy további francia állampolgárt pedig még keresnek.

Cressida Dick, a Scotland Yard főparancsnoka hétfő reggel a BBC brit köztelevíziónak nyilatkozva elmondta: az újabb házkutatások során a rendőrségi egységek hatalmas mennyiségű vizsgálati anyagot gyűjtöttek össze, ezek mibenlétét azonban nem részletezte.

Kijelentette: továbbra is tizenkét ember van őrizetben. Őket előző nap, a kelet-londoni Barking és Newham városrészekben elvégzett házkutatások eredményeként vették őrizetbe.

A Scotland Yard vezetője elmondta: a merénylet helyszínére érkező fegyveres rendőri osztag az első riasztástól számított nyolc percen belül "semlegesítette a fenyegetést", és végzett a három támadóval.

A merénylőkkel a Scotland Yard terrorellenes osztagának nyolcfős egysége végzett, összesen ötven lövést leadva a három terroristára. Az akcióban véletlenül lövés ért egy civilt is, de állapota a rendőrség tájékoztatása szerint nem súlyos.

A rendőrséghez szombaton 22:08 órakor érkeztek az első bejelentések arról, hogy egy fehér furgon gyalogosokat ütött el a London híd járdáján.

A jármű ezután a Borough Markethez hajtott tovább, ahol a három merénylő kiszállt és sok embert megkéselt. Az elkövetőkön talált, robbanómellényekhez hasonló szerkezetekről a rendőrség már megállapította, hogy utánzatok voltak.

A vizsgálat kiderítette azt is, hogy a gázolásos merénylethez használt Renault furgont az egyik támadó bérelte nem sokkal a terrorcselekmény előtt.

A Scotland Yard főparancsnoka a hétfői BBC-interjúban elmondta: a nyomozás nagyon gyorsan halad, és az elsődleges feladat most annak felderítése, hogy a támadókon kívül részt vettek-e mások is a merénylet előkészítésében.

Cressida Dick elmondta azt is, hogy az elhárító szolgálatok 2013 óta 18 terrortámadási kísérletet hiúsítottak meg, és az azóta eltelt időszakban naponta átlagosan egy embert vettek őrizetbe a terrorelhárítási műveletek keretében. A Scotland Yard főparancsnoka kijelentette: nagyon jó a hírszerzési munka is, és ennek révén a szolgálatok rendszeresen meg tudják akadályozni a készülő merényleteket.

Hétfő reggelre a rendőrség megnyitotta a London hidat és környékét kiszolgáló, rendkívül forgalmas London Bridge vasúti és metróállomást, és eltávolították a térséget lezáró kordonokat is, lehetővé téve a közúti közlekedés újraindulását.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Három szín, amiknek a szétválasztás helyett inkább össze kellene kötni minket

Irredenta társasjátéktól szocialista díszoklevélig, sportrelikviáktól hamutartóig. A pécsi néprajzi múzeum ideiglenes kiállításának...

Ezt az új szabályt 2026-ban vezetik be az orvosi időpontfoglalásnál: mindenkit érint

A kormány jogszabályi változtatásokkal kívánja csökkenteni az egészségügyi ellátórendszerben tapasztalható várakozási időket és...

Íme a teljes lista: mutatjuk 2026 összes szabadnapját, lesz cserebere is

2026 már most ígéretesnek tűnik, legalábbis ami a pihenést és a hosszú hétvégéket illeti! Az év rögtön egy négy napos szünettel...

„Ilyen tanulmány soha nem jelent meg”, állítja az egyetem, amely állítólag a Tisza macskaadójának ötletforrása volt

És szerintük a Tisza állítólagos adótervében hivatkozott szerző sem publikált soha a folyóiratukban.

Veszélyhelyzet Kaliforniában: hatalmas esőzés, szélvihar, pusztítás – Videók a rendkívüli időjárásól

Az Egyesült Államok északkeleti államaiban péntekre várnak jelentős havazást, ami miatt figyelmeztetést adtak ki New York, New Jersey és...

Horkoló partner mellett alszol? A szakértő szerint ennyire komoly kockázatai lehetnek

Nemcsak az egészségre, hanem a párkapcsolatra és a mindennapi életre is. A horkoló partner miatti alváshiány hosszú távon testi és lelki...

Újabb fordulat a Tisza-adó ügyében: egy egyiptomi egyetem szerint a macska- és kutyaadó forrása sem létezik

Az RTL derítette ki, hogy a Sohag Egyetem semmit sem tud a hivatkozásról. Magyar Péter szerint az ellenfelei még hamisítani sem tudnak rendesen.

A budai rakpart köveire zuhant egy ember a Csalogány utcánál

A mentők létrával jutottak le hozzá, majd kötelek és hordágy segítségével juttatták fel.

Így néz ki Paul Walker lánya smink nélkül

A 26 éves modell őszinte, filtermentes bejegyzése azonnal megmozgatta a követőket: sokak szerint még soha nem tűnt ennyire közvetlennek és...

Drogtúladagolás: meztelenül lökte ki a nőt az ablakon

Bűnösnek vallotta magát a vádlott.

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

0
0

Bulvár

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza

2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0