Ezt olvasta már?


Leonadro Sini nyerte a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyt

Leonadro Sini olasz dirigens nyerte meg a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyt a szakmai zsűri döntése alapján.

Az első helyezettnek 20 ezer euróval járó díjat és a Solti György (1912-1997) világhírű magyar dirigens által dedikált karmesteri pálcát a pécsi döntőnek is helyet adó Kodály Központban vette át a győztes a szombat esti gálán. A karmesterverseny második helyezettje az osztrák Azis Sadikovic, a harmadik pedig az izraeli Nimrod David Pfeffer lett. A közönségdíjat Dobszay Péter kapta, Ferencsik János karmesteri pálcáját pedig a másik magyar döntős, Cser Ádám vehette át.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében arról beszélt, hogy a megmérettetés Budapestre és Pécsre koncentrálta a karmesteri szakma nemzetközi esszenciáját, amelyben már régóta formálódott a következő, jó értelemben vett sztárgeneráció.

Most megvannak e generációnak a kiválasztottjai is - fűzte hozzá a politikus, aki gratulált a 35 ezer eurós összdíjazású verseny díjazottjainak és résztvevőinek. Az államtitkár úgy folytatta: a művészet a lélek gyarapításának eszköze, majd kiemelte, hogy a versenyzők tehetségük és kiválasztódásuk folytán olyan közvetítőkké lettek, akiknek "óriási vállalása", a sajátjukon felül mások lelkének gyarapítása.

Hoppál Péter szerint az izgalmas, felemelő és komoly téttel bíró karmesterverseny minden résztvevője hozott magával valamit, amit érdemes volt megmutatni a nemcsak a nemzetközi zsűrinek, de a közönségnek is.

A Filharmónia Magyarország szervezésében megvalósuló versenyre 186 karmester nyújtotta be jelentkezését a világ negyven országából, az előválogató után pedig negyvenen jutottak az elődöntőbe, a döntőbe pedig hatan. A pénteki döntőn sorrendben Dobszay Péter (Magyarország) Dohnányi Szimfonikus percek, Cser Ádám (Magyarország) Debussy A tenger című művét, Haragucsi Szodzsi (Japán) Bartók Táncszvitjét, Azis Sadikovic (Ausztria) pedig Kodály Galántai táncait dirigálta. Nimrod David Pfeffer (Izrael) Strauss Till Eulenspiegel című darabját, míg Leonardo Sini (Olaszország) Kodály Zoltán Háry János szvitjét vezényelte, a műveket a Kodály Központ rezidens együttese, a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) adta elő.

Kesselyák Gergely, a Magyar Állami Operaház első dirigense, a zsűri tagja fantasztikus dolognak nevezte, hogy ismét van karmesterverseny Magyarországon. A PFZ teljesítményét úgy méltatta, hogy a döntőben szereplő hat darab közül legalább négy a világ zeneirodalmának legnehezebbjei közé sorolható.

A zsűri úgy találta, hogy a versenyzők maradéktalanul tehetségesek, rátermettek és tudják a szakmát - mondta.

Szamosi Szabolcs, a Filharmónia ügyvezető igazgatója azt kívánta a díjazottaknak, hogy legyen szerencséjük minél többször olyan kiváló közönség előtt vezényelniük, mint a megmérettetés során.

A verseny védnöke, Lady Valerie Solti a díjátadó gálán lejátszott videoüzenetében kiemelte: "Solti György nagy álma teljesült most, aki mindig szerette volna segíteni a fiatal, pályakezdő zenészeket, elsősorban a karmestereket. Hiszen ő maga is kezdettől fogva erre a pályára készült, és szerencsésnek mondhatta magát, hiszen a kezdeti nehézségek ellenére végül nagyszerű pályát futhatott be". A szombati gálakoncerten Erkel Ferenc Hunyadi László című művének nyitányát, Liszt Ferenc Esz-dúr zongoraversenyét és Kodály Zoltán Háry János című daljátékának szvitjét hallhatta a közönség.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp

Látásjavító szemcseppet hagytak jóvá az amerikaiak, ideiglenesen ez javítani tudja a közellátást. A szakértők nagy jövőt jósolnak az...

Charlotte hercegnő még csak 10 éves, de már most olyan magabiztos, mint egy felnőtt – Ő a britek új kedvence

Charlotte hercegnő igazi nemzetközi szupersztár! Elég csak ránézni, ilyen elbűvölő teremtésből nem sok akad a világban. Ilyen...

Mutatjuk 2025 legváratlanabb válásait és szakításait a magyar sztárvilágban

A magyar hírességek szerelmi élete 2025-ben is kacifántos utat járt be, az emberek csak kapkodták a fejüket, hogy épp ki kivel van együtt,...

Feljutottak a Nyugati pályaudvar tetejére szelfizni, keresik őket

Olvasónk videóján látható, ahogy egy négyfős társaság a pályaudvar tetején szelfizik, a MÁV kérdésünkre vizsgálattal és...

A helyiek ötven éve vártak erre a napra – most végre szabadon dönthetnek

Szomália fővárosában csütörtökön helyi választást tartanak, amelyen a választópolgárok több mint fél évszázad után először...

Elbambuló sofőr, leszakadó kardántengely – több szerencsétlen baleset a 86-os főúton

Két, egymástól függetlenül is tanulságos baleset történt Körmend környékén.

A Fradi és a Szpartak Moszkva után újabb klubnál dolgozhat Stankoviccsal Marquinhos - sajtóhír

Sajtóértesülések szerint a Szpartak Moszkva brazil támadója, Marquinhos a Crvena zvezdához igazolhat, ahol korábbi edzője, Dejan Stankovic...

Puzsér Róbert: Politikusoknak kell felelniük a Szőlő utcai bűnök miatt

Mikor omolhat össze az Orbán-rendszer? Hogyan cselezheti ki Orbán Viktor Magyar Pétert? Nézze meg Ön is beszélgetésünket a publicistával!

Kétszer kellett újraéleszteni a 16 hónapos kislányt

A Városligetben lett rosszul a spanyol házaspár gyereke,aki  az életét két rendőrnek és egy polgárőrnek köszönheti. Az első...

Videó: Tűzgömb szállt el Miskolc felett karácsony első napjának estéjén

A miskolci webkamera rögzítette a különös égi tüneményt este fél tízkor. Elképesztő, de tavaly is pont ezen a napon láttak hasonlót!

Dél-Korea megkönnyíti a hozzáférést az észak-koreai hivatalos pártlaphoz

Szerintük így jobban meg lehet ismerni, milyen Észak-Korea valós helyzete.

Ferihegyen parkol a Hungary Airlines óriásgépe: ez a legnagyobb áruszállító repülő Európában

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító az Európai kontinensen. A Boeing 777-300ersf típusú óriásgép az új évben...

0

Sport

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.

Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben

Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.

Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe

Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

0
0

Bulvár

Nem lesz többé szükség szemüvegre, jóváhagyták a látást javító szemcseppet

A szemcsepp használatával bámulatos hatást lehet elérni.

Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő

A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást

Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához

Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.

Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel

Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának

Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan

Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja

A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.

Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését

A hagyományos karácsonyi úszás tragédiába torkollott Devonban, ahol két férfi tűnt el a viharos tengerben december 25-én, és a hatóságok hiába keresték őket órákon át, végül leállították a kutatást.

Az 5–3–1 szabály, ami észrevétlenül boldogabbá tesz

Amikor boldogságról és jóllétről beszélünk, a fókusz szinte mindig ugyanarra a néhány területre esik: mit eszünk, mennyit mozgunk, eleget alszunk-e, mennyire vagyunk tudatosak mentálisan. Smoothie-k, edzéstervek, me

Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma

Nem tudtak kormányt alakítani, így a koszovóiak új választást írtak ki, miközben az ország gazdasági kérdései kerültek fókuszba. Még a 13. havi fizetést is megígérték.

Elemző: „súlyos taktikai hibának látom a Fidesz részéről”

Szlovákiában elfogadtak egy jogszabályt, amely alapján büntetendő, ha valaki a Beneš-dekrétumokat bírálja. Orbán Viktor szerint nagyon fontos a magyar–szlovák kapcsolat, amit kétségkívül beárnyékolnak a Beneš-

0