Ezt olvasta már?


Kovács Ferenc a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje Nyíregyházán

A Fidesz-KDNP a várost 2010 óta vezető Kovács Ferencet indítja polgármesterjelöltként az őszi önkormányzati választáson is Nyíregyházán - jelentette be Halkóné Rudolf Éva, a Fidesz és Tormássi Géza, a KDNP városi szervezetének elnöke csütörtökön.


hirdetés

A képviselőjelöltek bemutatásán Kovács Ferenc az elmúlt két ciklust nagyon nehéz, de eredményes és sikeres éveknek nevezte, ami mögött komoly és egységes csapatteljesítmény van.

Ilyen eredményeket egy-egy embernek nem lehet folyamatosan elérni, ehhez kellett egyrészt a Fidesz-KDNP-frakció, másrészt pedig egy színvonalas szakmai csapat, amely az elmúlt kilenc évben a polgármesteri hivatalban és az önkormányzat rendszerében dolgozott - fogalmazott a polgármester.

Hozzátette, ez a két csapat a nyíregyháziak támogatásával szeretné folytatni a jelenlegi kiszámítható és felelősségteljes városvezetést, továbbvinni a megkezdett fejlesztéseket és beruházásokat.

Kovács Ferenc megjegyezte, 2014-hez képest három nyíregyházi választókerületben új egyéni képviselőjelölteket indít a Fidesz-KDNP. Gagna Csaba a Kertvárosban, Szenti Tibor a Hímesben, Nagy Szabina pedig Jósavárosban indul, a többi tizenkét választókerületben pedig a jelenlegi képviselők a kormánypártok jelöltjei.







0

hírek innen, onnan

A színésznő, akit az anyja lecsúnyázott - és ezért majdnem meg sem ismerte a világ

Csúnyának tartotta az anyja, ha rajta múlott volna, ma nem ismernénk minden idők egyik legsokoldalúbb színésznőjét. Az InStyle...

Zaklatta nevelt lányát, rács mögött marad

Akkor kezdett közeledni a gyermekhez, amikor felesége bevonult szülni a kórházba.

Egy vuhani kórház igazgatója belehalt a koronavírusba

Már több mint 3000 egészségügyi dolgozó fertőzött meg.

Meghalt egy vuhani kórházigazgató a koronavírus-fertőzés következtében

A fertőzésben elhunyt egészségügyi szakembereket mártírnak nevezi az állami média, de a panaszaikat elhallgatják.

Zsidró Tamás alkoholt vitt a randira Várkonyi Andreának

Bár azt hitte, már soha sem talál rá az igaz szerelem, három hónapja mégis boldog párkapcsolatban él Várkonyi Andrea. A műsorvezetőnő...

Vajna Tímea szerint Andy lelke beleköltözött Zoliba

Az özvegy mindenképp szeretne gyermeket.

Stabil háttér, ez az, amire vágyunk

Bizonyított tény, hogy a stabil hátterű emberek munkahelyi és egyéb teljesítménye jobb, és tartósan jobb is marad. Ugyanakkor napjainkban...

Sophia Loren a Netflixen tér vissza

Idős holokauszttúlélőt alakít, aki szárnyai alá vesz egy utcagyereket.

Erős hátfájás gyötör? Ezt a mozgást válasszd!

A jóga több, mint mozgásforma: amellett, hogy erősít, ellazít, nyújt és formál, mentálisan is fantasztikus hatásai vannak. A hát...

Céltalan, de itt a tank motorral felszerelt Mad Max autó

Ez a gép maga a tűz, a zaj és a totális őrület. Ezek, azok a dolgok, amiket úgy szeretünk, hogy tudjuk semmi értelme. Csak meghallod,...

Szellemhajót sodort partra a víz Írországban

A Dennis vihar sodorta partra a 2018 szeptembere óta elhagyatott bárkát.

Sport

Élő adásban rakták helyre' a szakértőt

Őszintén elmondta a véleményét az elemző.

Meghalt a Manchester United legendája, a müncheni hős

Volt világbajnokság legjobb kapusa, a müncheni katasztrófában önfeláldozóan segített a többieknek.

Futballreformot akart csinálni itthon szövetségi kapitányként, négy meccs után megbukott

Georges Leekens utólag próbálja menteni kudarcot kudarcra halmozó korábbi magyarországi szövetségi kapitányi munkáját.

Egy indiai férfi megdöntötte Usain Bolt rekordját száz méteren, igaz, két bivalyra is szüksége volt hozzá

A fenti képen az indiai Srinivasa Gowdát láthatod, aki 28 évesen új világrekordot állított be száz méteren... na jó, ennyire azért nem fekete-fehér a helyzet.

Önfeláldozó kapusa mentette meg a 70 méteres öngóltól a Lyont - videó

A BL-nyolcaddöntőre készülő francia csapat játékosa a Strasbourg elleni bajnokin hibázott majdnem végzeteset.

A magyar válogatott csatár és a dán botrányhős is a Barca célkeresztjében?

A Spanyol Labdarúgó Liga különengedélyével a téli átigazolási időszak zárulta után is szerződtethet játékost a csapat.

Barcelonában máris reagáltak a Messiék elleni lejáratásra

Óriási botrány van a katalán klubnál.

Egykor C.Ronaldo utódja volt, most nem kell senkinek

Nagy mélyrepülést vett a karrierje.

Olyan vádak kerültek elő, amibe könnyen belebukhat a Barcelona elnöke

A Cadena Ser egy egészen elképesztő hírrel jött ki, ami ha igaz, hatalmas botrány lesz belőle Barcelonában. Fejek hullhatnak.

Az NBA acélszüze, akit Magic Johnson szexorgiái sem tudtak megtörni

A.C. Green szüzességi fogadalmat tett, mielőtt az NBA-be szerződött. 16 szezon után máig övé egy hihetetlen rekord.

Nem támogatja tovább Érd vezetése a női kézilabdacsapatot - Ez a döntés oka

Érd Kiszállna a női kézilabda NB I-ben szereplő Érd finanszírozásából az önkormányzat.

Botrányos rangadót nyert a Manchester United - videó

A videobíró két gólt is elvett a Chelsea-től, de a nyilvánvaló piros lapot nem látta.

0

Bulvár

Ma is félelmetesen hat a titkos föld alatti gyár a Dunakanyarban

A titkos föld alatti bunkerekről, háborús alagutakról ma is sok helyen suttognak az országban. A vészterhes időkben sokszor bizonytalanná váló határvonalak mentén pedig valóban létesültek olyan ipari-katonai objektumok, amelyektől tátva marad az ember szája. A Dunakanyar közelében is akad egy ilyen.

Eddig tartott a tavaszias idő

A 17-18 foktól el kell búcsúznunk, de a 10 fok körüli maximumoktól nem.

Az út szélén sétált a rendőr, amit tettek vele, az a szemétkedés csúcsa

Aljas támadást eszeltek ki a szerencsétlen rendőr ellen.

Kecskeméti vonatbaleset: tíz éve nem vezetett autót a nagymama a gyerekeit gyászoló anya szerint

Az édesanya soha többé nem akarja látni volt anyósát, aki a tragikus baleset előtt szerezte vissza a jogosítványát.

Nem 30. Ennyi évesen élvezik a nők leginkább az szexet

A legfrissebb statisztikák szerint a fiatalok valamikor 16-18 éves között élik át legelső szexuális élményüket. Ez ugyanúgy igaz a lányokra és a fiúkra is. Persze mondhatnánk, hogy ez már sokkal előbb is megtörténik, mert már az általános iskola végén is kialakulhatnak hosszútávú, szerelmes kapcsolatok.

Azt hitték, luxusvakáción van Balin: közben az IKEA-ból fotózkodott az influenszer

Újabb tanulságos példa azzal kapcsolatban, hogy nem kell/nem érdemes mindent elhinnünk, amit az Instagramon látunk.

Németh Kristóf elolvasta párja üzeneteit - így jött rá, hogy megcsalják

Németh Kristóf egy véletlen folytán tudta meg, hogy megcsalja a párja.

Komoly változás jön az okmányirodákban és kormányablakokban

Májusra minden okmányirodában, kormányablakban lesz jelnyelvi szolgáltatás.

21 évig az RTL Klub sztárja volt - Este a TV2 képernyőjén tért vissza

A Nicsak, ki vagyok? első adásában három jelmezbe bújt híresség kilétére is fény derült.

13 éves lányt erőszakoltak meg barátai

Azt hitte, hogy jóban vannak.

Élő adásban rakták helyre' a szakértőt

Őszintén elmondta a véleményét az elemző.

blogmorzsák

Már 20 éves a Bérgyilkos a szomszédom

Kedvenc szinkronos jeleneteinkkel nosztalgiáztunk kicsit a maffia vígjáték kapcsán.

Szexuális visszaélések a buddhista egyházban

Tévhit, hogy a vallási visszaélések csak a keresztény egyházra korlátozódnak.

„Elegem van az összes orvosból“

„Szó szerint elviselhetetlen fájdalmakkal éltem hónapokig.“

Videoton TVC, a magyar csoda

Hihetetlen, de még ma is létezik játékfejlesztő verseny erre a nyolcvanas évekbeli gépre.

Anyukák állásinterjún: Mi lesz, ha beteg lesz a gyerek?

Nem a „van nagymama” a jó válasz!

Hogyan számolj le a hangos horkolással?

Egy új eszközzel megvédheted egészséged, párkapcsolatod.

Déryné (be ült be a Tibi)

Fontos, hogy ha a vendégek vétenének a regu­lák ellen, megfelelő kioktatásban részesüljenek.

Greta Thunberg a Karmelita kolostorban?

Ha politikai évkezdet, akkor poli­tikai évértékelő, Orbán Viktor számára már a huszonkettedik.

„A magát alkot­mányjogásznak beállító ifj. Lomnici Zoltán“

A külföldről finanszírozott NGO-k nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek ifj. Lomnici szerint.

Patkányrágta alaptanterv

Tényleg ezt az embert nem akar­ja az ellenzék a NAT-ba? Tényleg!

Madonna, a világhír előtt napokkal

Vajon hogyan nézett ki az amerikai énekesnő nem sokkal azelőtt, hogy világhírű lett volna? Különleges képek 1983-ból.

Korbácsolóoszlop a rendőrörsön

A nápolyi öböl bombázások ut­án, Tarantino videotékában dol­gozik, lezuhant szovjet repülő Belgiumban és más ritkán látott fotók a múltból.

0